Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás

Hol vagyok: RODIN főoldalRendezvényekElőadók ► Csatári Mihályné

Csatári Mihályné


Csatári MihálynéA munkavédelmi szaktechnikusi képesítés után - munka mellett - az Államigazgatási Főiskolán igazgatásszervezői oklevelet szerzett.

Első munkahelyein munkavédelmi, tűzvédelmi előadóként tevékenykedett, melynek során az elméleti ismeretek mellé igen bőséges gyakorlati tapasztalatokat szerzett. 1975-től munkabiztonsági felügyelőként dolgozott Pest megyében, majd később az OMMF Pest megyei Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőségén munkaügyi felügyelőként dolgozott, majd megbízták a munkaügyi feladatok ellátásával is. 2005 óta kizárólag munkaügyi felügyelőként tevékenykedett.

1997-ben került vezető beosztásba, osztályvezetőnek nevezték ki. Jelenleg az OMMF Közép-Magyarországi Munkaügyi Felügyelőségének osztályvezetője

Folyamatosan figyelemmel kíséri a munkaügyben megjelent szakirodalmat és az idevágó jogszabályokat.

Publikációk, előadások:

Nyolc éve rendszeresen tart munkaügyi témájú előadásokat a Pest Megyei Ipar és Kereskedelmi Kamara által szervezett rendezvényeken. Több alkalommal tartott a munkajog témaköréből előadást az Egészségügyi Alapítvány felkérésére is. Rendszeresen ír szakkcikkeket a Verlag Dashöfer Szakkiadó Kft. által megjelentetett - Ellenőrzési feladatok az ügyvezetésben című lapnak, illetve ugyanennek a cégnek szervezésében munkaügyi továbbképzéseken a Munka Törvénykönyve és más munkaügyet érintő jogszabályokról tart előadásokat.
A Rodin Kft által szervezett rendezvényeken is - felkérésre - több alkalommal tartott előadást a munkaerő-kölcsönzés, munkaügyi nyilvántartások, munkaügyi ellenőrzés témakörökben.
A Complex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft által kiadott  - Munkavédelmi és munkaügyi ellenőrzés az építőiparban című könyv társszerzője. A Complex kiadó szervezésében munkaügyi ellenőrzés témakörben felkérésre több alkalommal tartott előadást.

Rendezvényeink, melyeken előadónk:

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Adóváltozások2011 - összefoglaló a jövő évi változásokról

- Munkajogi aktualitások (videó)

- Adó és járulékszabályok, valamint a TB változásai 2011
Érdekel az ingyenes kiadvány, kattintok >>>