Hol vagyok:RODIN főoldal ► Hírek ► 22 milliárdból kárpótolnák az új adórendszer veszteseit a közszférában
|
22 milliárdból kárpótolnák az új adórendszer veszteseit a közszférában
2010.12.02
Forrás: HRPortál
Szerző:
HRPortál Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Mintegy 22 milliárd forintot biztosítanának a jövő évi költségvetésben arra, hogy a közszféra dolgozóinak rendszeres nettó keresete ne csökkenjen akkor sem, ha az adó- és járulékváltozások egyébként hátrányosan érintenék őket.
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága szerdán fogadta el és nyújtotta be a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz azt a módosító indítványát, amelyben kezdeményezi, hogy 21,9 milliárd forintból kompenzálják a közszféra dolgozóit. Ennek csaknem felét áfa-bevételekből, a fennmaradó mintegy 11 milliárd forint egy részét pedig például az szja-bevételekből, a nyugdíjbiztosítási járulékból, valamint az egészségbiztosítási járulékból fedeznék.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a FigyelőNetnek adott múlt heti interjújában közölte, hogy akinek jövőre csökken a bére a közszférában, az extra fizetésemelést kap. Mint mondta, mivel ez csak a közszférára, 690 ezer emberre vonatkozik, elegendő rá 25-30 milliárd forint.
Kifejtette: a gyermekeseknél nyilvánvaló, hogy emelkedik a nettó bér; a gyermeket nem nevelőknél valóban van olyan bérsáv, amelynél csökkenne a nettó bér 1-5 ezer forint körül. Ezt a versenyszférában a béremelkedés kiegyenlíti majd. A közszférában pedig 1 és 5 ezer forint közötti veszteség lenne akkor, ha nem történne nominális béremelés, és az állam nem lépne közbe. "De az állam közbelép. Mindenkinek, akinek jövőre csökkenne a nettó bére, az állam annyi plusz összeget ad, amellyel nullára, tehát az idei szintnek megfelelően kipótolja az összeget."
A számvevőszéki bizottság szerdai ülésén a kormány képviselője egy kérdésre azt mondta: az intézkedéssel az érintettek nominális nettó jövedelme nem csökken.
Varga László, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke november 22-én jelentette be: Közszolgálati Demonstrációs Bizottság alakult a SZEF kezdeményezésére, hogy december elején fellépjen a jövő évi költségvetés és az adótörvények ellen, ha a kormány addig nem hoz döntést a közszolgálati dolgozók csökkenő bérének a kompenzálásáról.
Oszd meg a(z) 22 milliárdból kárpótolnák az új adórendszer veszteseit a közszférában című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
adózás
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|