A parlament döntött: a visszatartott áfát kifizetik
2011.09.20
Forrás: Adózóna
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
A vállalkozások október 20-ig külön kérelemmel igényelhetik vissza a nekik az Európai Unió bírósága által hozott ítélet alapján járó általános forgalmi adót, illetve később áfabevallásukban is megtehetik ezt.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter erre vonatkozó javaslatát hétfőn egyhangúlag, 301 igen szavazattal fogadta el az Országgyűlés.
Az Európai Unió bíróságának július végén hozott ítélete szerint nincs összhangban az uniós joggal a magyar áfaszabályozás azon része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést. A döntés miatt az államnak mintegy 250 milliárd forint áfát kell visszafizetnie a vállalkozásoknak.
A hétfőn elfogadott jogszabály hatályon kívül helyezi az áfatörvény kifogásolt passzusát, és rendelkezik az eddig visszatartott forgalmi adó kifizetéséről. A vállalkozások október 20-ig kérelmet nyújthatnak be ennek érdekében, illetve későbbi áfabevallásukban visszaigényelhetik a nekik járó összeget. A visszaigénylésről az adóhatóság csak akkor hoz határozatot, ha nem fogadja el. Máskülönben a visszaigényelt áfát 30 napon - ha az egymillió forintnál több, akkor 45 napon belül - utalja vissza.
A Nemzetgazdasági Minisztérium angol nyelvű, a Széll Kálmán-terv frissítéseként megjelent tájékoztatója szerint a visszatérítést nem a költségvetés részeként, hanem egyéb állami eszközökből finanszírozzák, a tárca azonban eddig nem közölte, hogy miből. A javaslatot hétfőn a házszabálytól eltérve tárgyalta meg és fogadta el a parlament. A jogszabály a kihirdetést követő napon hatályba lép.
Oszd meg a(z) A parlament döntött: a visszatartott áfát kifizetik című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
áfa, parlament
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|