Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Adókedvezményt kapnak, akik biciklivel járnak munkába

Adókedvezményt kapnak, akik biciklivel járnak munkába

2011.07.04 Forrás: HRPortál
Szerző: HRPortál Hírek
Hírkategória: sajtószoba

Belgiumban, Hollandiában és Nagy-Britanniában adókedvezményt kaphatnak azok, akik kerékpárral járnak a munkahelyükre. A munkáltatók a környezet védelméért fizetnek a biciklizésért, és azok kapnak többet, akik messzebbről tekernek, ugyanis a fizetség a megtett kilométerek után jár - írja a Magyar Nemzet.

Belgiumban 20 eurócentet, azaz csaknem 53 forintot lehet leírni kilométerenként, Hollandiában 15 centet (40 forintot), Nagy-Britanniában pedig mérföldenként adnak 20 pennyt, azaz kilométerenként mintegy 35 forintot. Belgiumban annyira népszerű ez a kezdeményezés, hogy a 2006-ban mért 140 ezerhez képest 2010-ben már 270 ezren tekertek a munkába. A belga adóhatóság tavaly összesen 43 millió eurót (11,36 milliárd forintot) fizetett a programban részt vevőknek.

"A magasabb üzemanyagárak és a környezettudatosság erősödése miatt is egyre több biciklis jelenik meg az utakon" -? magyarázta Dieter Snauwaert, a Kerékpárral a munkába program koordinátora. A programban részt vevő vállalatok közül a Colruyt-üzletlánc például azzal támogatja a kerékpározást, hogy a munkahelytől legfeljebb 7 kilométerre lakó alkalmazottainak kerékpárokat ad, és a karbantartási költségeket is átvállalja. A négy évvel ezelőtt indított programban jelenleg 2100 alkalmazott vesz részt.

A cég szóvivője szerint a biciklizéstől nemcsak a dolgozóik lettek egészségesebbek, hanem az üzletlánc is jól járt, ugyanis kevesebb parkolóhelyet kell biztosítania, és ez nem elhanyagolható szempont azoknál a városi üzleteknél, ahol nem egyszerű a parkolóhely-bővítés.




Oszd meg a(z) Adókedvezményt kapnak, akik biciklivel járnak munkába című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: adózás  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>