Hol vagyok:RODIN főoldal ► Hírek ► APEH: Nyugat-Dunántúlon az átlagnál nagyobb visszaesés volt tavaly
|
APEH: Nyugat-Dunántúlon az átlagnál nagyobb visszaesés volt tavaly
2010.10.13
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Győr, 2010. október 12., kedd (MTI) - A Nyugat-dunántúli régióban valamennyi gazdasági mutató erőteljesebben romlott tavaly az országos átlagnál; a válság jobban sújtotta a régió vállalkozásait az APEH regionális szervezetének adatai szerint. Ez összefügg a gazdasági szerkezettel, a feldolgozóipar meghatározó szerepével és a külpiaci értékesítés magas arányával - áll a szervezet közleményében. Az APEH regionális szervezete összesítette a Nyugat-Dunántúlon működő vállalkozások tavalyi teljesítményét, amelyből kiderül, hogy a régióban valamennyi vállalat üzemi (üzleti) bevétele 2009-ben közel egyötödével esett vissza a gazdasági válság hatásaként, míg az országos átlagban 12 százalékos volt a csökkenés. A 4.330 milliárd forint nettó árbevétel felét az összes vállalkozás mintegy 3 százalékát reprezentáló nagyvállalatok realizálták. Ezeknek a cégeknek a nettó árbevétele 700 milliárd forinttal, 24 százalékkal maradt el a 2008-as értéktől. A vállalatok üzemi eredménye 185 milliárd forint volt, amely közel 30 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ez is jelzi, hogy a régióban a pénzügyi-gazdasági válság negatív hatása fokozottabb mértékben érvényesült, hiszen az üzemi eredményromlás üteme kétszerese a nemzetgazdasági szinten kimutatott 15 százalékos mértéknek. A gazdasági visszaesést jelzi az adózás előtti eredmény 27 százalékos, 199 milliárd forintra csökkenése. A nagyvállalkozásoknál keletkezett az adózás előtti eredmény közel háromnegyed része, mintegy 30 százalékos eredménykiesés mellett. A legmagasabb adózás előtti nyereség 80 milliárd forint volt tavaly a régióban, amelyet egy Győr-Moson-Sopron megyei járműgyártással foglalkozó vállalkozás ért el. 2008-ban ez a mutató 140 milliárd forint volt a cégnél. A legnagyobb veszteség 3,6 milliárd forintot tett ki. A legtöbb társasági adó kétmilliárd forint volt a régióban, ezt az összeget egy járműgyártási ágazathoz tartozó Vas megyei vállalkozás fizette. A foglalkoztatottak száma 20.300 fővel, közel 10 százalékkal csökkent a régióban. A dolgozói létszám csökkenése Győr-Moson-Sopron megyében volt a legerőteljesebb. A legnagyobb leépítést a feldolgozóipar szenvedte el. Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 6,7 százalékkal kevesebb, mintegy 33 ezer egyéni vállalkozó bevallását dolgozta fel a nyugat-dunántúli APEH szervezet. Ebből megállapítható, hogy emelkedik az átalányadózást választók aránya, de az adózók nagyobb hányada még mindig a tételes költségelszámolást választja. A régióban a tételes költségelszámolók bevallásai alapján közel 43 ezren dolgoztak az egyéni vállalkozásokban. A létszámnak több mint kétharmadát maguk az egyéni vállalkozók alkották. Számuk 7,4 százalékkal, alkalmazottaik és a segítő családtagok száma 15,5 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva. Az összes vállalkozói jövedelemadó-kötelezettséget az egyéni vállalkozók 81,4 százaléka teljesítette a régióban. Az egyéni vállalkozók teljes vállalkozói jövedelemadó-fizetési kötelezettsége együttesen 2.246 millió forintot tesz ki, 11,4 százalékkal kevesebbet, mint 2008-ban. A Top 100-as vállalkozói bevétellista első helyezettje tavaly 3,7 milliárd forintra tett szert. A százfős kör bevételi átlaga 445,1 millió forint, ami lényegesen kevesebb az országos százas toplista 1,1 milliárd forintos bevételi átlagánál - írja a közlemény.
Oszd meg a(z) APEH: Nyugat-Dunántúlon az átlagnál nagyobb visszaesés volt tavaly című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
adózás, apeh
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|