Áprilisban kevesebb új csődöt jelentettek
2010.05.12
Forrás: Opten Kft.
Szerző:
Opten Kft. Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Bár továbbra is nő a cégcsődök száma, az áprilisi adatok már lényegesen kisebb változásokat mutatnak, mint a korábbi hónapok számai ? derül ki legfrissebb jelentésünkből. A regionális különbségek azonban továbbra is nagyok, Nyugat-Magyarországon már kevesebb a bedőlés, mint egy évvel korábban, a keleten és a központi régióban viszont erős a növekedés. Az idei negyedik hónapban 1363 cég ellen indult felszámolási eljárás, ez 2,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, a bedőlő vállalkozások száma mindössze 29-cel nőtt - derül ki az Opten legfrissebb adataiból. Figyelemre méltó, hogy áprilisban 333-mal kevesebb céggel szemben indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, mint márciusban. ?Az első negyedévhez képest lassult a bedőlések számának növekedése, de nem igazán beszélhetünk még fordulatról? ? értékelt Csorbai Hajnalka, stratégiai igazgató. Az első négy hónapban 5650 céget döntöttek be a hitelezők, ez 8,9 százalékkal, azaz mintegy 500 céggel haladja meg az egy évvel korábbi adatot. A cégbedőlések regionális megoszlása jelentős szórást mutat. Az első négy hónapban a dél-alföldi és az észak-magyarországi régióban több mint 20 százalékkal több céggel szemben kezdeményeztek fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ugyancsak gyorsan, 16 százalékkal nőtt a bedőlések száma a központi régióban, és ez a térség nagy súlyánál fogva jelentősen rontja az országos átlagot. Nyugat-Dunántúlon stagnált, Közép-, illetve Dél-Dunántúlon 10 százaléknál nagyobb mértékben csökkent a felszámolások mutatója, az Észak-Alföld régióban pedig csaknem 30 százalékkal kevesebb céget döntöttek be, mint egy évvel korábban. A végelszámolások a cégvilág további erőteljes tisztulását mutatják áprilisban. Az egy évvel ezelőtti 1198 után idén a negyedik hónapban 1433 vállalkozás bezárásáról döntöttek tulajdonosaik. A növekedés mértéke 19,6 százalék. Az év eddig eltelt szakaszában összesen 4906 cégnél húzták le a rolót, ez 9,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Áprilisban 4369 új céget jegyeztek be a cégbíróságok, ami még mindig kevesebb, mint a tavaly hasonló időszaki érték, de már csak 2,1 százalékkal marad el attól. ?Februárban még 6,6, márciusban pedig 4,5 százalék volt a csökkenés üteme, vagyis a visszaesés mértéke tendenciaszerűen csökken. Nem kizárt, hogy a következő hónapokban növekedésbe csap át az új cégek bejegyzése? ? mondja stratégiai igazgatónk. Csorbai szerint ez nem feltétlenül pozitív jelenség, az új cégek között ugyanis mind nagyobb számban találunk olyanokat, amelyek korábban felszámolásba vitt cégek romjain jönnek létre. ?Vagy a tulajdonosok között mutatható ki családi kapcsolat, vagy a cég székhelye egyezik meg egy korábban felszámolásba vitt cég székhelyével, és ez arra mutat, hogy a kifejezetten rossz szándékú vállalkozókat nem lehet távol tartani a piactól? ? mondja az igazgatója. Az idei első négy hónapban 15 891 új vállalkozást regisztráltak, 1613-mal kevesebbet, mint 2009 április végéig, ez 9,3 százalékos zsugorodás egy év alatt. Az első negyedévben még 11,4 százalékos volt a csökkenés üteme.
Oszd meg a(z) Áprilisban kevesebb új csődöt jelentettek című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
cég
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|