Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Átalakul az APEH szervezete októberben

Átalakul az APEH szervezete októberben

2010.09.27 Forrás: MTI
Szerző: MTI Hírek
Hírkategória: gazdálkodás, adózás

Budapest, 2010. szeptember 25., szombat (MTI) - Átalakul az APEH szervezete: október elsején az eddigi Kiemelt Adózok Igazgatósága mellett létrejön a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatósága, továbbá ismét lesznek megyei igazgatóságok - az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló kormányrendelet módosítása a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg.

Burillák Attila, az APEH szóvivője az MTI érdeklődésére szombaton azt közölte, hogy az adóhatóság szervezeti átalakulásáról a jövő héten közölnek részleteket.

A módosult jogszabály értelmében az adóhivatal a honvédséggel, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatban álló adózókat is ellenőrizheti, ezt a Kiemelt Ügyek Igazgatósága végzi majd.

A rendelet szövege szerint a Kiemelt Ügyek Igazgatósága az APEH elnökének utasítására, honvédelmi vagy nemzetbiztonsági érdekek által indokolt esetben a hatáskörébe nem tartozó, a Magyar Honvédséggel, illetőleg a nemzetbiztonsági szolgálatokkal szerződéses kapcsolatban állt vagy álló adózónál is végezhet ellenőrzést.

Egy másik új kiegészítés szerint a megyei (fővárosi) igazgatóságok - az APEH elnökének utasítására vagy engedélyével - az ország egész területén jogosultak ellenőrzés lefolytatására és az ellenőrzés során egyes eljárási cselekmények foganatosítására. Ennek feltétele az, hogy az ellenőrzés az illetékességi területükön kezdődött, vagy az egyes eljárási cselekmények foganatosítása az általuk folytatott ellenőrzés befejezéséhez szükséges. Az ilyen ellenőrzést a vizsgálattal érintett adózó székhelyén, illetve az ahhoz legközelebb eső hivatali helyiségben kell lefolytatni.

A rendelet szerint a Kiemelt Ügyek és Adózók Főigazgatósága, a Kiemelt Ügyek Igazgatósága és a Kiemelt Adózók Igazgatósága az APEH különös hatáskörrel rendelkező szervei, amelyek a hatáskörükbe utalt ügyekben országos illetékességgel járnak el, székhelyük Budapest.

Az APEH területi szervei kiegészülnek a megyei, illetve fővárosi igazgatóságokkal, az eddigi regionális igazgatóságokat pedig főigazgatóságokká nevezik át.



Oszd meg a(z) Átalakul az APEH szervezete októberben című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: apeh  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>