Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Az állami beruházások felülvizsgálatával kezdene Fellegi

Az állami beruházások felülvizsgálatával kezdene Fellegi

2010.05.25 Forrás: MTI
Szerző: MTI Hírek
Hírkategória: gazdálkodás, adózás

Budapest, 2010. május 25., kedd (MTI) - Egy korrekt vagyonleltár elkészítésével, az állami beruházások felülvizsgálatával és a szükséges felelősségre vonással kezdené a munkát Fellegi Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kijelölt vezetője a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjú szerint.

Fellegi Tamás úgy látja, a közvagyon egy részét elherdálták, a korrupcióval átitatott kormányzati politika, a magáncélok és egyéni üzleti érdeke mentén szerveződött. Úgy fogalmazott: "ezért azonnal felülvizsgáljuk az állami vagyongazdálkodás eddigi módját, elsősorban a privatizációs döntéseket, a magánszektor és az állam együttműködésében megvalósuló, úgynevezett PPP beruházásokat. A folyamatban lévő állami beruházásokat, pályázatokat, a már kiírt közbeszerzési tendereket is ellenőrizzük, ahol szükséges, a projektek megállítását vagy módosítását kezdeményezzük". Hogy később lesz-e felelősségre vonás, az a vizsgálatok eredményétől függ - tette hozzá.

A lapnak Fellegi Tamás azt mondta: a jelenleg futó kiemelt és nagyprojektek esetében alapos vizsgálat után megnézik, valóban szükség van-e ezekre a beruházásokra az ország jelenlegi helyzetében. "Ha úgy találjuk, hogy a munkahelyteremtés, valamint a kis- és középvállalkozások szempontjából jobb helye van a pénznek, akkor megtesszük a szükséges lépéseket, természetesen betartva a jogállami kereteket, illetve az uniós szabályokat" - fogalmazatott a kijelölt miniszter.

Elmondta, hogy szándékukban áll az egyes operatív programok forrásainak átcsoportosítása. Véleménye szerint a pályázati szervezetek átvilágítására is szükség van.

Fellegi Tamás az interjúban úgy vélte, hogy az elmúlt évtizedek elhibázott privatizációs politikája következtében az állami vagyon egy részét eltékozolták, állami monopóliumokból magánmonopóliumok jöttek létre. Szerinte a vagyongazdálkodás területén hiányzik a következetes ellenőrzés, nincs például hiteles állami vagyonleltár, amit megmagyarázhatatlan mulasztásnak tart a leendő miniszter. "A lényeg tehát: privatizáció helyett vagyongazdálkodás" - mondta.



Oszd meg a(z) Az állami beruházások felülvizsgálatával kezdene Fellegi című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: gazdaság  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>