Az átlagnál jobb állapotban van a kiskereskedelem
2011.01.14
Forrás: Opten Kft.
Szerző:
Opten Kft. Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Az országos átlag alatti a felszámolások és végelszámolások üteme a hazai kiskereskedelemben, miközben a cégalapítási kedv jócskán meghaladja azt. A statisztikai hivatal adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest nem változott tavaly.
Alig 1,5 százalékkal volt több a felszámolás a kiskereskedelmi cégek
körében 2010-ben, mint az előző esztendőben. Ilyen eljárás 2071
vállalkozás ellen indult, ami azt jelenti, hogy az összes kiskereskedő
(66 978 vállalkozást tart számon az Opten céginformációs szolgáltató
adatbázisa) alig több mint 3 százaléka áll felszámolás alatt.
A cégek száma is alig többel, 4 százalékkal növekedett 2009-hez
képest. A cégvezetők által indított végelszámolási eljárások száma
ugyancsak alig nőtt, hiszen az 1701 kérelem csupán 0,8 százalékkal több,
mint 2009-ben. Mind a felszámolások, mind a végelszámolások aránya
jóval a nemzetgazdasági átlag alatti, amely szerint a felszámolások 17, a
végelszámolások pedig 4,5 százalékkal emelkedtek tavaly.
Tíz százalékkal több új vállalkozás alakult
Szintén a csökkenő országos trenddel szemben megy a cégalapítási
kedv, hiszen az új vállalkozók 10 százalékkal többen voltak 2010 végén,
mint 2009-ben. Egy év alatt tehát 5781 cég alakult, miközben csupán 4015
szűnt meg ? ez a korábbi felszámolások és végelszámolások együttes
eredménye, az idén indított eljárások nagyjából hasonló számra futnak ki
várhatóan egy év múlva.
Átlagos mértékben, 9 százalékkal több vállalkozás ellen indult
végrehajtási eljárás, ami így 5154 céget érint. Hasonlóan nőtt az
ágazatban alkalmazottak száma is: a kiskereskedelem 294 ezer embernek ad
munkát, ami 8,3 százalékkal több, mint 2009 decemberében.
A Tesco a legnagyobb
A 2009-es mérlegadatok alapján a Tesco-áruházláncot üzemeltető
Tesco-Global Áruházak Zrt. a legnagyobb kiskereskedelmi cég
Magyarországon. Nettó árbevétele 2009-ben 573 milliárd forint volt,
adózott eredménye pedig 9,7 milliárd forint. Ezzel a legnagyobb hazai
cégek ranglistájának 11. helyét foglalja el.
A második legnagyobb áruházlánc a Spar Magyarország Kft.-hez
tartozik, amely 2009-ben 397,3 milliárdos forgalmat produkált, adózott
eredménye azonban -14 milliárd forint. A harmadik helyezett a
képzeletbeli dobogón az Auchan Magyarország Kft., amelynek áruházai
226,7 milliárdos nettó bevételt produkáltak -8 millárdos adózott
eredmény mellett.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése október
végi eredményeket közöl: a kiskereskedelmi forgalom volumene 2010
októberében lényegében nem változott, így összességében az első tíz
hónap eladásai 2,7 százalékos csökkenést mutatnak az előző év azonos
időszakához képest.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő
kiskereskedelemben 2010 októberében 666 milliárd forint értékű árut
forgalmaztak, az év első tíz hónapjában összességében 6050 milliárd
forint forgalom realizálódott.
Élelmiszer, üzemanyag, bútor
A kiskereskedelmi eladások 44 százaléka élelmiszer- és élelmiszer
jellegű vegyes-, 18 százaléka üzemanyag-, 14 százaléka bútor-,
háztartásicikk-, építőanyag-kiskereskedelmi üzletekben bonyolódott; a
többi üzlettípus együttes részesedése 24 százalék volt 2010.
január?októberben.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek
2010. októberben 1,3 százalékkal, az első tíz hónapban 2,4 százalékkal
kisebb volumenű forgalmat bonyolítottak, mint előző év azonos
időszakában. Az eladások jelentős részét (90 százalékát) lebonyolító
vegyes termékkörű üzletek (hiper- és szupermarketek, vegyesboltok)
eladásai 1,7 százalékkal csökkentek októberben. A szezonális és
naptárhatástól megtisztított adatok szerint az élelmiszer- és élelmiszer
jellegű vegyes kiskereskedelem októberi volumene lényegében nem
változott az előző hónaphoz képest.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem értékesítésének volumene lényegében
nem változott 2010. októberben, így összességében az év első tíz
hónapjában az eladások 1,8 százalékkal maradtak el az előző év azonos
időszakitól. 2010. októberben a legtöbb üzlettípus változatlan áras
forgalma meghaladta az előző év azonos havit, kisebb elmaradás csak a
könyv- újság- papíráru és egyéb iparcikk valamint a textil-, ruházati
és lábbeli üzletekben és a gyógyszer-, gyógyászati termék
kiskereskedelemben volt.
Oszd meg a(z) Az átlagnál jobb állapotban van a kiskereskedelem című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
gazdaság
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|