Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Az autókereskedőknek is kell fizetniük válságadót

Az autókereskedőknek is kell fizetniük válságadót

2010.10.20 Forrás: MTI
Szerző: MTI Hírek
Hírkategória: gazdálkodás, adózás

Budapest, 2010. október 19., kedd (MTI) - Az autó- és az alkatrész-kereskedők sem ússzák meg a válságadót, ugyanis a hétfőn elfogadott, az egyes ágazatokat érintő különadók törvénytervezetből végül is nem kerültek ki a gépjármű és gépjárműalkatrész kereskedések - írta a FigyelőNet kedden közzétett írásában.


    Erdélyi Péter a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető igazgatója a FigyelőNetnek elmondta: a nagykereskedők ugyanakkor kerültek ki a törvényből, amely ugyanakkor nagyon fontos különbség a törvény eredeti szövegéhez képest.

    Hozzátette: a végleges törvényjavaslatban fontos változás még, hogy végül nem a 2009-es bevételi adatok képezik az adó alapját, hanem majd az idei évé. Ennek ezért van jelentősége, mert a gépjármű kereskedelmi piac tavaly óta is 30 százalékos visszaesést szenvedett el, így legalább azt nem kell leadózni az érintetteknek.

    A különadó révén - Erdélyi Péter úgy számol - mintegy 1 milliárd forint folyhat be az államkasszába a gépjármű és alkatrész kiskereskedők révén. Ugyanakkor érdemes adómérleget készíteniük a cégeknek, hiszen az autókereskedők zöme jól fog járni a társaságiadó-változással, amely16 százalékról 10 százalékra csökken ? vélte az ügyvezető igazgató.

    Gablini Gábor, a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke pedig arra hívta a figyelmet, hogy az autókereskedők piaca mintegy 80 százalékkal visszaesett a válság kitörése óta, mintegy 10 ezer embert bocsátottal el az ágazatból, körülbelül a harmadát az addigi létszámnak. Így szerinte aligha lehet azt állítani ebben az esetben, hogy a válság nyerteseiről lenne szó.





Oszd meg a(z) Az autókereskedőknek is kell fizetniük válságadót című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: válság,  válságadó  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>