Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Az NGM az új közfoglalkoztatási programról

Az NGM az új közfoglalkoztatási programról

2011.01.07 Forrás: MTI
Szerző: MTI Hírek
Hírkategória: munkaügy

Budapest, 2011. január 6., csütörtök (MTI) - A közfoglalkoztatási rendszer átalakításának célja, hogy a hatékonyabb tervezés és pénzfelhasználás eredményeként a korábbinál több munkavállaló bevonására legyen lehetőség a közfoglalkoztatásba; a foglalkoztatás-bővítés hosszú távú lehetőségét azonban alapvetően a piaci foglalkoztatás feltételeinek megteremtésében látja a kormány - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MSZP szóvivőjének állításaira.

    Török Zsolt csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a Fidesz-KDNP kormány olyan új közfoglalkoztatási rendszert hozott létre, amelynek eredményképpen a napokban százezer közcélú és közhasznú foglalkoztatottnak mondanak fel az önkormányzatok, valamint, hogy a kormány a 2011-es költségvetésben a 2010-es 117 milliárd forintról 64 milliárd forintra csökkentette a közfoglalkoztatásra szánt állami támogatást.

    Az NGM közleménye szerint "az új közfoglalkoztatási program a szocialista kormány pazarló, átláthatatlan, a statisztikákat szépíteni akaró, de a munkaerőpiaci helyzeten semmit sem javító gyakorlatát váltja fel". Míg a szocialista kormány idején 100 ezer ember dolgozott a közfoglalkoztatásban, miközben 170 ezer érintettet meg sem szólítottak, a Nemzeti Közfoglalkoztatás Programja 200 ezer fő bevonására teremt lehetőséget - közölte a tárca.

    Az NGM cáfolja, hogy új közfoglalkoztatási rendszer eredményeképpen a napokban százezer közcélú és közhasznú foglalkoztatottnak mondanak fel az önkormányzatok, hiszen a rendszer működésének folyamatossága biztosított.

    A közlemény ismerteti: 2011-ben közfoglalkoztatásra 64 milliárd forint, szociális ellátásokra 88,5 milliárd forint jut a költségvetésből. E két előirányzat összege - 2011-ben összesen 152,5 milliárd forint - 30 százalékkal több, mint az előző kormány által e célokra 2010-re tervezett 117 milliárd forint.

    Az állami eszközökkel létrehozott munkahelyek biztosítása a foglalkoztatási feszültségek kezelésének azonban csak átmeneti formája lehet a nemzetgazdasági tárca szerint. "Hosszabb távon azt szeretnénk elérni, hogy Magyarországon többé senkinek ne legyen célja életvitelszerűen segélyekből élni, hanem mindenki járuljon hozzá saját munkaerejével, az általa elvégzett értékteremtő munkával a szociális ellátások fedezetét biztosító közösség boldogulásához" - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

    A kormány alapvetően a piaci foglalkoztatás feltételeinek megteremtésében látja a foglalkoztatás-bővítés hosszú távú lehetőségét, miközben fontosnak tartja a közfoglalkoztatás rendszerének minél hatékonyabb megvalósítását és fejlesztését; ehhez több érintett tárca bevonásával középtávú koncepció készül - közölte a tárca.





Oszd meg a(z) Az NGM az új közfoglalkoztatási programról című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: foglalkoztatás  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>