Az osztrákok is többet fusiznak a válságban
2009.11.10
Forrás: HRPortál
Szerző:
HRPortál Hírek Hírkategória:
munkaügy
Ausztriában négy év csökkenés után az idén ismét növekedésnek indult a fekete munka a hivatalos keresetek zsugorodása miatt. A linzi egyetem elemzése szerint a növekvő közterhek és az adómorál romlása is hozzájárult ahhoz, hogy többet fusiznak az osztrákok. Az egyetem elemzői szerint az idén 20,5 milliárd eurót fog kitenni Ausztriában a fekete munka a tavalyi 19,92 milliárdot követően, ami 5 százalékos növekedésnek felel meg. Mindamellett nemzetközi összehasonlításban Ausztria nem áll túl rosszul: a fekete munka aránya a GDP-hez viszonyítva az idén 8,5 százalék körüli, miközben az OECD-átlag 13,8 százalék. Az első helyezett Görögország 25 százalékkal, megelőzve a 22 százalékkal a második helyen álló Olaszországot. De viszonylag elterjedt a fekete munka az északi államokban is, Svédországban például a GDP 15,4 százalékát, Finnországban 14,2 százalékát teszi ki. Az ausztriaiénál alacsonyabb a fekete munka aránya Svájcban (8,3 százalék) és az Egyedült Államokban (7,6 százalék).
Oszd meg a(z) Az osztrákok is többet fusiznak a válságban című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
válság
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, A szakképzési hozzájárulással kapcsolatos bejelentések a munkaügyi központ és az nszfi felé 2, Munkajogi kérdések, alkalmazott szerződések a szakképzési hozzájárulás terhére elszámolható képzéseknél
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|