Bezár Tatán a Helkama - 112 embert elbocsátanak
2010.12.01
Forrás: HRPortál
Szerző:
HRPortál Hírek Hírkategória:
munkaügy
Csődeljárást rendeltek el a hűtőgépeket gyártó Helkama-Forste ellen - közölte honlapján a finn tulajdonú társaság. Az MTI információi szerint a termelés megszűnésével 112 ember veszíti el munkahelyét, a csoportos létszámleépítést a cég már bejelentette a munkaügyi központban.
A vállalatnál nem cáfolták a hírt, azonban közölték: semmilyen sajtónyilatkozatot nem kívánnak tenni és ahhoz sem járultak hozzá, hogy az ügyvezető neve a nyilvánosság előtt megjelenjen.
A Helkama 2008 májusában jelentette be, hogy tatai telephelyét 4 millió eurós beruházással bővítve Magyarországra költözteti az európai központot, norvégiai és finnországi gyárát pedig bezárja, Tatán akkor 220 ember dolgozott.
Tavaly ősszel 2,1 millió euróval emelték meg a tatai cég törzstőkéjét a Helkama honlapjának közlése szerint. A vállalat vezetői arra számítottak, hogy fejlesztéseik a nemzetközi sör- és üdítőital gyártók partnereként megerősítik a cég pozícióit.
A Helkama-csoport Finnország egyik több mint száz éves családi vállalkozása, érdekeltségei vannak az autókereskedelemben, a kerékpárgyártásban és kábelek előállításában.
A hűtőgép-üzletágnak Magyarországon kívül Oroszországban, Vyborgban van gyára, a 360 fős üzemben az orosz piacra gyártanak kereskedelmi hűtőket.
A tatai telephelyen 1990-ben alapított vegyesvállalatot a Fjord Kisszövetkezet és az Agroker, a cég az orosz piacra termelt. A társaság 1992-ben csődbe ment, a tagokat a Helkama kivásárolta.
Oszd meg a(z) Bezár Tatán a Helkama - 112 embert elbocsátanak című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
gazdaság
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|