Hol vagyok:RODIN főoldal ► Hírek ► Büntetőeljárási törvény - Bővítené a Fidesz a kiemelt ügyek körét
|
Büntetőeljárási törvény - Bővítené a Fidesz a kiemelt ügyek körét
2011.06.17
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
sajtószoba
Kiegészítené a Fidesz a büntetőeljárási törvényben az úgynevezett kiemelt jelentőségű ügyek körét a bűnszervezetben részvétellel, a bűnszervezetben elkövetett bármely bűncselekménnyel, valamint az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértésével - derül ki Cser-Palkovics András pénteken a Ház elé terjesztett módosító javaslatainak egyikéből.
Az alkotmányügyi bizottság kedden nyújtotta be a parlamentnek az egyes eljárási és az igazságszolgáltatást érintő egyéb törvények módosításáról szóló javaslatát, amellyel többek között megalkotnák a kiemelt jelentőségű ügy kategóriáját. Ezek egyik sajátossága az lenne, hogy az ügyész maga dönthetné el, melyik bíróságon emel vádat. Cser-Palkovics András, az alkotmányügyi bizottság fideszes alelnöke - a már említettek mellett - a kiemelt jelentőségű ügyek eljárási szabályait alkalmazná az el nem évülő bűncselekmények esetében is, így a háborús bűntetteknél, az emberiség elleni bűncselekményeknél, az emberölés súlyosabban minősülő eseteinél, az emberrablás és az elöljáró vagy szolgálati közeg elleni erőszak súlyosabban minősülő eseteinél, valamint a terrorcselekményeknél. Ahogyan azt Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában is elmondta, a kiemelt jelentőségű ügyeknél az őrizetbe vételi szabályokat úgy módosítanák, hogy az őrizet első huszonnégy órájában a fogvatartott és a védő érintkezése a konkrét ügy egyedi körülményei alapján az ügyész rendeletére megtiltható lenne. Eredetileg azt tervezték, hogy a terhelt az őrizet első negyvennyolc órájában nem találkozhatna védőjével. Cser-Palkovics András szerint a módosítás az Európában elfogadott gyakorlatnak megfelelően változtatja meg a törvényjavaslatot. Ennek megfelelően kiemelt jelentőségű ügyben a gyanúsítotti kihallgatás tervezett formája is megváltozna úgy, hogy ha a kihallgatásra az őrizet első huszonnégy óráján belül kerül sor, és a terhelt és a védő érintkezését az ügyész a konkrét ügy egyedi körülményei alapján megtiltotta, a védő a gyanúsított kihallgatásán sem lehet jelen. Az eredeti elképzelések szerint az indítvány úgy szólt volna, hogy ha a kihallgatás az őrizet első negyvennyolc óráján belül történik meg, a gyanúsított kihallgatásán nem vehet részt védő. A módosító indítvány indoklásában Cser-Palkovics András a strasbourgi bíróság egy döntésére hivatkozik, amelyben a testület kimondta: ahhoz, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog kellően gyakorlati és hatékony maradjon, a terheltnek rendelkezésére kell, hogy álljon az ügyvédi segítség a rendőrségi kihallgatás legelejétől fogva, ha csak a konkrét ügy egyedi körülményei alapján igazolható, hogy kényszerítő okok állnak fenn ezen jog korlátozására. A fideszes politikus pontosítaná emellett a kiemelt jelentőségű ügyek személyi körét is.
Oszd meg a(z) Büntetőeljárási törvény - Bővítené a Fidesz a kiemelt ügyek körét című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
törvény
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|