Cafetéria: jövőre ötödannyi jut, mint idén
2009.11.13
Forrás: Adózóna
Szerző:
Adózóna Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
A munkáltatók kétharmada jövőre is ugyanakkora cafeteria költségkeretet tervez, mint ebben az évben, így a kedvezményes adózású elemek esetén a dolgozók többsége ötödével kevesebb juttatásban részesül majd az új évben - mondta Bessenyey Balázs, a Sodexo Pass ügyvezető igazgatója a cég felmérésre hivatkozva. A Sodexo Pass hétezer ügyfeléből 1300 ?igazi? cafeteriával rendelkező cég. ?Ez azt jelenti, hogy cafeteria-szabályzatuk van, s a munkavállalók szabadon választhatnak a béren kívüli juttatásként elérhető elemek közül, nem csupán önkényesen felkínál nekik egy-egy dolgot a munkaadó?- magyarázta az ügyvezető. A több mint ezer cég bevonásával készült felmérés tanúsága szerint csak a munkáltatók 16 százaléka növeli cafeteria költségkeretét, míg a gazdasági válság miatt 18 százalékuk csökkenteni kényszerül azt, viszont megkérdezettek 96 százalékára igaz, hogy megtartja a béren kívüli juttatások rendszerét. Magyarországon az átlagos cafeteria-keret kétszázezer forint. A cégek többsége ? nagyságtól függetlenül ? úgy nyilatkoztott, hogy a cafeteria-ra fordított összegen nem változtatnak. Az állami és a magánszektor béren kívüli juttatási stratégiájában nincs szembeöltő különbség, mivel az állami szektorban a munkáltatók 79 százaléka, míg a magánszektorban a cégek 72 százaléka döntött úgy, hogy 2010-ben nem változtatja meg a ráfordítás mértékét.
Oszd meg a(z) Cafetéria: jövőre ötödannyi jut, mint idén című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
cafetéria
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, ADÓKONFERENCIA 2010. 2, Adókonferencia 2010. - I. nap - Járulék és SZJA 3, Adókonferencia 2010. - II.nap - Art - Tao - Áfa
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(337), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(140), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(41), új munkatörvénykönyve(7), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|