Hatályba lépett a NAV törvény módosítása2012.08.29. - 13.00
Szeptembertől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vezetői kinevezést csak felsőfokú iskolai végzettségű, jogi vagy közigazgatási szakvizsgájú - vagy a szakvizsga alól az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnökségének mentesítésével rendelkező - kormánytisztviselő kaphat a parlament által júniusban elfogadott törvénymódosítás szerint.
Ha a vezetői kinevezéskor a kormánytisztviselőnek nincs jogi vagy közigazgatási szakvizsgája, azt a kinevezéstől számított két éven belül szerezheti meg.
OGY - A tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről dönt a parlament2012.07.09. - 07.00
A pénzügyi tranzakciós illeték és a biztosítási adó bevezetéséről is szavaz az Országgyűlés mai ülésén, amelyen további tizenkét másik előterjesztést is elfogadhatnak a képviselők. A Ház a héten tartja utolsó két ülését a nyári szünet előtt, csütörtökön egyebek mellett a jövő évi költségvetés fő számainak elfogadásával érhet véget a nyári rendkívüli ülésszak.
Nem hatja meg a NAV-ot az EU-döntés2012.06.29. - 10.45
Az Európai Bíróság múlt csütörtöki, az áfa-levonással kapcsolatos döntésében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint egyedi ügyekről van szó, így abból nem vonható le általános következtetés sem az adóhatóság gyakorlatára, sem pedig arra vonatkozóan, hogy az adózók adott esetben megalapozottan élhetnének utólagos jogorvoslattal.Buktatók a látvány-csapatsport támogatásban2012.06.22. - 11.00
Hibás adminisztráció komoly bírsághoz vezethet a látvány-csapatsport támogatás nyomán adókedvezményt igénybe vevő cégeknél. Az adókedvezmény feltétele a támogatási igazolásban szereplő támogatás kifizetése. A jogosultság attól függ, hogy a teljesített összeget számviteli szempontból melyik évben számolják el költségként.
Korábban szűnhet meg a bankadó2012.06.12. - 15.00
Orbán Viktor miniszterelnök Bécsben egy kamarai rendezvényen a Raiffeisen Bank képviselőjének kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: könnyen lehet, hogy 2013. január 1-jével a bankadót nemcsak a megállapodás szerinti mértékig, hanem teljesen kivezetik az adórendszerből.Áfa-kalauz: szaktájékoztató egy kattintásra2012.06.06. - 15.15
A kizárólag előfizetőknek megjelenő kiadvány aktuális online kiadását most ajándékba adjuk:
keresse és lájkolja az Adó Online-t a facebookon!Élelmiszerlánc-felügyeleti díj: egy hónap haladék2012.06.06. - 09.00
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) június 30-ig - mulasztási bírság kivetése nélkül - elfogadja az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallásokat, illetve ugyanezen időpontig lehetőséget biztosít a már beküldött adatok módosítására is.Átpofozták az adórendszert2012.06.05. - 08.00
Számos ponton megváltoztatta az adórendszert a hétfőn elfogadott salátatörvény. Korlátozták a céges készpénzforgalmat, részlegesen kötelező áfaanalitikát írtak elő, állandósították a közműcégek különadóját és máris átírták a telefonadót a törvényhozók. Szemerédi Endre matematikai Nobel-díjának adómentesítésére is futotta a lendületből.
A tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról kezdenek vitát a képviselők2012.05.22. - 07.00
A pénzügyi tranzakciós illetékről és a biztosítási adóról kezd tárgyalni az Országgyűlés mai ülésén.
NAV: tavaly 463 ezren adták be késve az szja-bevallásukat2012.05.21. - 10.30
A magánszemélyeknek hétfőn éjfélig kell bevallani és befizetni a személyi jövedelemadót - figyelmeztetett ismét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfői közleményében, hozzátéve, hogy tavaly 463 ezren késedelmesen adták be bevallásukat.Hogyan csökkenthető a társasági adóelőleg?2012.05.18. - 08.00
Érdemes megfontolni, hogy cégünk éljen-e az adóelőleg mérséklési kérelem lehetőségével annak érdekében, hogy ne vonjunk ki pénzt a vállalkozásunkból a ténylegesnél magasabb összegű adóelőleg befizetésével. Az adóelőlegek összegének csökkentési kérelmét indokolni kell. Mire figyeljünk, hogyan számoljunk?
Új ingatlanadó készül2012.05.16. - 09.00
Értéknövekedési hozzájárulás bevezetését tervezi a kabinet. E szerint az ingatlan értéknövekményének tizedét elvonhatná a helyi önkormányzat. Az új elvonás mértékét a helyhatóságok által elkészített ingatlanérték-klaszter jelentené.Matolcsy minden adótitkok tudója lesz2012.05.16. - 08.30
Korlátlan betekintési jogot kap az adótitkokba a második félévtől Matolcsy György a parlament előtt lévő salátatörvény szerint ? írja a Népszabadság. Oszkó Péter szerint ez aggályos lehet, Vámosi-Nagy Szabolcs viszont indokoltnak tartja a módosítást.Vámosi-Nagy: lassan megvalósul a Bokros-program2012.05.14. - 07.00
Adószakmailag helytelen az a kibontakozó kormányzati alapvetés, hogy a jövedelemadóztatásban kevéssé jelenik meg a szociálpolitika, az árakat terhelő adókban viszont igen -mondta az Adó Online-nak Vámosi-Nagy Szabolcs. A címzetes egyetemi tanár szerint a leszúrt cövekek pont nem jók: progresszív szja-ra és vagyonadóra volna szükség, de ez láthatóan tabu a kormányzatnak. Az új adók ötletdúsak, de a pénzügyi tranzakciós illeték felső határárának eltörlést megbánhatjuk.
Milliárdos adóvisszatérítés járhat a cégeknek2012.05.08. - 09.30
A korábbi adóhatósági értelmezéssel szemben a nettó adótartozás fogalmát a korábbi évekre is alkalmazni kell, amikor a társaságiadó-alapból még le lehetett vonni a helyi iparűzési adót - olvasható az RSM DTM friss közleményében.Telefonadó: sokasodnak a kérdőjelek2012.05.02. - 14.00
Vélhetően nem percalapú lesz a telefonadó, amely a gazdagabbakat ? vagy a többet telefonálókat ? nagyobb teherrel sújtja. A vitatott kérdésekrőkl hamart meg kell állapodni, ha a kabinet júliustól ki akarja vetni az új adót.10 tipp szja-bevallás előtt2012.05.02. - 12.00
Már csak alig több mint két hét maradt az szja-bevallások elkészítésére és beadására. Az Accace adótanácsadói 10 pontban gyűjtötték össze azokat a legfontosabb információkat, amelyeket a bevallás elkészítése során érdemes figyelembe venni. Adózási tippek többek között tőzsdei árfolyamnyereséggel, internetes oldalon történt értékesítéssel és külföldi jövedelemmel kapcsolatban.
Fidesz: kell a különadó2012.04.27. - 16.15
Ragaszkodik a Fidesz a magánszemélyek végkielégítését sújtó 98 százalékos különadó megtartásához, amelyet a Széll Kálmán Terv 2.0 az elképzelések szerint megszüntetne - jelentette be Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője. A vezető kormánypárt árnyalná a két új adónemet is.Körvonalazódik az új eva2012.04.27. - 09.00
Könnyebbséget jelentene a kis cégeknek a pénzforgalmi adózás, ám még bőven akadnak aggályok ? derül ki az RSM DTM friss blogbejegyzéséből.Csak vágyálom a munkát terhelő adók csökkentése?2012.04.23. - 09.15
A munkát terhelő adók csökkentése a versenyképesség szempontjából kívánatos stratégiai cél, de csak akkor érdemes meglépni, ha ellentételezhető a költségvetési egyensúly romlása - vélekedett az MTI kérdésére az MKB és az Erste Bank elemzője pénteken.Origo - Telefon- és internetadót vetne ki az NGM2012.04.20. - 11.30
A Nemzetgazdasági Minisztérium azt javasolja a kormánynak, hogy minden vezetékes és mobiltelefonálást, valamint internetforgalmat adóztasson meg, a tárca szerint az ebből származó bevétel elérheti a 40-50 milliárd forintot - írta az Origo hírportál minisztériumi forrásokra hivatkozva pénteken.Pénzügyi tranzakciós adó - A kormány később tájékoztat, a bankokkal még nem egyeztettek, az elemzők inkább kiadáscsökkentést sürgetnek2012.04.12. - 07.15
A kormány egyelőre nem döntött a pénzügyi tranzakciós adóról, legalábbis az MTI e témában feltett kérdéseire a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) azt válaszolta, hogy a kabinet döntése előtt nem tudnak részletes tájékoztatást adni. A Magyar Bankszövetség közlése szerint velük még nem egyeztettek, az MTI által megkérdezett elemzők aggályaikat fogalmazták meg a hírrel kapcsolatban.Az adórendszerről és a felnőttképzésről tárgyal csütörtökön az NGTT2012.04.11. - 15.15
Az adórendszer eddigi átalakításáról, a felnőttképzés helyzetéről, valamint a közoktatás intézményrendszerének eddigi reformjáról is szó lesz a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) csütörtöki ülésén - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI érdeklődésére szerdán.NGM: kedvezményes adó egyes foglalkoztatási csoportoknál2012.04.10. - 11.45
Egyes foglalkoztatási csoportok munkába állását a kormány célzott adókedvezmények rendszerének bővítésével segíti elő - közölte Matolcsy György Heti Válaszban megjelent cikkével kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.Az első negyedévi eva előleget csütörtökig kell befizetni2012.04.10. - 09.15
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak csütörtökig, április 12-ig kell befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 37 százalékát.Törvényben maximálták a hulladékkezelési díjat2012.04.04. - 16.00
A települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szakmai szabályairól szóló kormányrendelet módosítására a díj befagyasztása miatt volt szükség. Január 1-jétől ugyanis úgy változott a törvény, hogy a szemétszállítási díj legmagasabb mértéke ebben az évben nem haladhatja meg az adott települési önkormányzat képviselő-testülete által a tavalyi évre megállapított díj mértékét.
Az elutasított egyházaknak is felajánlható az 1 százalék2012.04.04. - 07.00
Azok az egyházak, amelyek 2011. december 20-ig kérték az egyházi státuszuk megtartását, és az Országgyűlés a kérelmüket elutasította, 2012. május 20-ig a technikai számukra gyűjthetik az 1%-os felajánlásokat - tájékoztat az igazságügyi tárca.NGM: társadalmi vita kezdődött a fordított adózás mezőgazdasági bevezetéséről2012.03.24. - 10.15
Elkezdődött az áfa-csalások visszaszorítására alkalmas fordított adózás mezőgazdasági bevezetését célzó előterjesztés társadalmi vitája - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton az MTI-vel.2013-ban a KKV-k adózásának egyszerűsítésére koncentrál a kormány2012.03.07. - 10.00
Budapest, 2012. március 07. - A kormány már dolgozik a kis- és középvállalkozói szektorhoz kapcsolódó adóztatás egyszerűsítésén, a cél, hogy segítséget nyújtsanak a kis cégeknek és levegyék a túlzott adminisztrációs terhet a vállukról - derül ki dr. Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkárának interjújából, amelyet a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagjának portfóliójába tartozó ADÓ Szaklap márciusi számában adott. A NAV az idén is a közvetett adókból származó bevételekre összpontosít2012.02.25. - 10.00
Teljesítette a tavalyi 9.500 milliárd forintos bevételi tervet az adóhatóság; az idén 10.500 milliárd forintot kell beszednie, jelentős részét áfából, amelynek ellenőrzése az idén is kiemelt feladat - mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese az MTI-nek.Kijelölték a kiemelt adózókat2012.02.17. - 11.00
A nemzetgazdasági miniszter rendelkezett a kiemelt adózók kijelöléséről, valamint a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók körének megállapításáról - hívja fel a figyelmet a Deloitte.Jégkorong költözik a Tüskecsarnokba a TAO bevonásával2012.02.17. - 09.00
Tavasszal a jégkorongozók vehetik birtokba a 16 éve épült és azóta üresen álló Tüskecsarnokot, többek között a látványsportoknak adható társasági nyereségadó (TAO) bevonásával.
Az áfa és a szociális hozzájárulási adó csökkentését követeli az MSZP2012.02.07. - 07.00
A korábban munkáltatói tb-járuléknak nevezett szociális hozzájárulási adó 3 és az áfa 2 százalékpontos csökkentését sürgette az MSZP-s Korózs Lajos kedden sajtótájékoztatón.Emelkedik a dohánytermékek jövedéki adója februárban és júliusban2012.01.31. - 17.30
A cigarettát ezer darabonként 11.500 forint és a kiskereskedelmi eladási ár 30 százalékának megfelelő jövedéki adó terheli február 1-jétől, júliusban pedig újabb emelés következik: ekkor a cigaretta jövedéki adója 11.900 forintra, illetve a kiskereskedelmi ár 31 százalékára nő - erről még decemberben döntött az Országgyűlés.Adóbevallás: érdemes ellenőrizni a regisztrációt2012.01.31. - 16.00
Ma jár le a határideje a munkáltatói jövedelemigazolások átadásának, aminek a birtokában a munkavállalók eldönthetik, milyen formáját választják az szja-bevallásnak. Fontos tisztában lenni azzal, hogy él-e még az ügyfélkapus regisztráció - hívja fel a figyelmet a Népszabadság.Fidesz: az arányos adórendszer a középosztály megerősítésének fontos eszköze2012.01.31. - 15.00
A Fidesz szóvivője szerint a középosztály megerősítésének az egyik fontos eszköze, hogy a kormányoldal bevezette és megvédi a munka-, valamint a gyermekvállalást támogató arányos adórendszert.NAV: 52 millió forint mulasztási bírság2012.01.13. - 09.00
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 52 millió forintot meghaladó összegű mulasztási bírságot szabott ki és tizenöt üzlet bezárásáról intézkedett téli ellenőrzéssorozata idején. A fővárosban és Pest megyében lefolytatott több mint 1.600 vizsgálat egyharmadában tárt fel valamilyen hibát, hiányosságot - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.Itt az ebadó2012.01.02. - 09.00
Ebrendészeti hozzájárulás néven a parlament január 1-től - az állatvédelmi törvény módosításával - bevezette az ebadót, amit a helyi önkormányzat vet ki, és alapesetben nem haladhatja meg az évi 6 ezer forintot.Így változtak az adótörvények2012.01.01. - 17.45
Az áfa általános kulcsa 25-ről 27 százalékra emelkedett, az új cégek fokozott adóhatósági felügyelet alá kerülhetnek, a saját főzésű pálinka árulható a szűkebb környezetben - egyebek mellet ezt tartalmazzák a január 1-től hatályos adótörvények.
December 20-ig lehet eva-t választani, vagy kijelentkezni abból2011.12.01. - 09.00
Az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) szerinti adózást december 1. és 20. között választhatják az újonnan bejelentkező adózók, illetve ekkor lehet kijelentkezni is az eva alól - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Helyi adók, igazgatási szolgáltatási díj, gépjármű adó2011.11.29. - 11.15
A helyi adó törvény kimondja, hogy az önkormányzat nem állapíthat meg magasabb adómértéket a törvény általi maximumnál, továbbá a helyi iparűzési adóra csak egy adókulcs alkalmazható.
Vámosi-Nagy Szabolcs: Nem kerülhető el az adóemelés2011.11.24. - 13.00
-
Thm-plafonról dönthet és a munka törvénykönyvéről tárgyal a parlament a héten2011.11.07. - 08.15
Hétfőn a felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (thm) mértéknek korlátozásáról dönthet, majd a jövő évi adótörvényekhez fűzött módosító indítványokat tárgyalja meg az Országgyűlés. Kedden az igazságszolgáltatási reformról lesz részletes vita, a szerdai ülésnapot pedig az új munka törvénykönyvének szenteli a Ház.
Fontos az ekho fennmaradása a NEFMI szerint2011.11.05. - 07.15
A sport számára nagyon fontos lenne, hogy az ekho adózási forma ne szűnjön meg a jövőben sem, ezért a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (NEFMI) küzdeni fog ennek megtartásáért - mondta Füzi Ákos, a NEFMI sportszakmai főosztályvezető-helyettese pénteken.
Kormányszóvivő: a kormány támogatja az eva megszüntetését2011.11.04. - 07.00
A kormány támogatja az egyszerűsített vállalkozói adó, az eva megszüntetését 2012. január 1-jével, a döntés azonban a parlament kezében van - közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Országgyűlés - Adótörvények2011.10.26. - 09.15
Az adótörvények általános vitájával folytatódott a keddi ülésnap. A kormánypártok szerint elkerülhetetlen az államadósság csökkentése, a Jobbik viszont a költségvetés adófilozófiáját bírálta. Az általános vitát elnapolták, mivel a levezető elnök befogadta a Fideszes Babák Mihály azon javaslatát, hogy a tervezethez szerda délután 16 óráig lehessen módosító indítványokat benyújtani.
NAV: közeleg a csipsz-adó bevallási határideje2011.10.18. - 09.00
Közeleg a népegészségügyi termékadó, köznyelvben a csipsz-adó bevallási határideje, a havi, illetve a negyedéves áfa-bevallóknak október 20. a termékadóról szóló törvény által meghatározott adófizetési kötelezettség bevallási határideje - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
LMP: évente csak kétszer lehessen változtatni az adójogszabályokon2011.10.14. - 13.45
A kormány csak évente kétszer, január elsején és július elsején változtathasson az adójogszabályokon ? kezdeményezi az LMP abban a törvényjavaslatban, amelyet Vágó Gábor ismertetett pénteken.
Az Alkotmánybíróság nem akadály2011.10.07. - 11.30
Hatáskör hiányában, érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza az Alkotmánybíróság az ágazati különadókkal kapcsolatos beadványokat. Az azonban kérdés,, miért kellett majdnem egy évet várnia a testületnek, hogy meghozza a verdiktet. Az indítványokat ugyanis 2010 októberében, illetve novemberében kapták meg.
Az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról szóló 2011. évi CXXV. törvény2011.10.03. - 09.15
A Magyar Közlöny 2011. évi 111. számában megjelent az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról szóló 2011. évi CXXV. törvény. A törvény 2011. október 1-jei hatállyal módosította az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvényt, amely a számviteli törvény rendelkezéseit is érintette.
Az ebadóról és a plázákról is tárgyal a jövő héten az Országgyűlés2011.09.29. - 12.00
Az Országgyűlés jövő kedden tárgyal arról az indítványról, amely
ebrendészeti hozzájárulás kivetésére adna lehetőséget az
önkormányzatoknak. Napirendre kerül az LMP-nek a bevásárlóközpontok és a
kereskedelmi egységek - azaz a plázák és a hipermarketek -
létesítésének és működtetésének törvényi minimumszabályairól szóló
előterjesztése is.
Tavaly az adófizetés után 150 milliárd forinttal több maradt a lakosságnál, mint 2009-ben2011.09.14. - 09.15
A magánszemélyek összevont jövedelme tavaly a Nemzeti Adó-és Vámhivatal
(NAV) adatai szerint 1,4 százalékkal (az inflációnál kisebb mértékben),
119,8 milliárd forinttal nőtt, az adókötelezettség teljesítése után a
jogszabályi változásoknak köszönhetően 150 milliárd forinttal több
maradt a lakosságnál.
Szigorúbb áfa-ellenőrzés, súlyosabb bírságok avagy mi várható a gyakorlatban?2011.09.12. - 09.15
A kormány a gazdasági növekedés vártnál lassabb üteme miatti 2011-es
költségvetési hiányt többek között az áfa-ellenőrzések gyakoriságának és
hatékonyságának növelésével kívánja pótolni. Az adóhatóságnak 40
milliárd forintos többletbevételt kell még ebben az évben teljesítenie,
ezért az elkövetkező hónapokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal aktív
fellépésére számíthatunk. A fiktív számlákkal és a mesterségesen
létrehozott értékesítési láncokkal ?ügyeskedő?, vagy annak áldozatává
váló adózóknak a hatóság által megállapított súlyos bírságok mellett
büntetőjogi szankcióktól is tartaniuk kell.
Többkulcsos adórendszert sürget az MSZP2011.09.05. - 08.45
Az MSZP szeretné, ha az Országgyűlés és a kormánypártok elfogadnák az
MSZP-nek a többkulcsos adórendszerről és a tb-járulék csökkentéséről,
illetve a devizahitelesek megsegítéséről szóló javaslatait - mondta
vasárnapi, a fővárosi Orczy-kertben tartott sajtótájékoztatón Török
Zsolt.
Nem kaszálná le az adóhatóság az áfacsalókat2011.09.05. - 08.15
"Kis játéknak" tartja az adóhivatal elnökhelyettese azt, hogy - mint
ahogy a miniszterelnök, a gazdasági miniszter és a számvevőszék elnöke
megfogalmazta - a vállalkozások évi 600-1900 milliárd forintot
csalhatnak el az áfabefizetés elmulasztásával. Orbán Viktor jobb
teljesítményt vár az adóhatóságtól, amely ezt nem veszi kiritikaként. A
NAV nem szeretné "lekaszálni" a válságban meggyengült vállalkozásokat.
Orbán: Jövőre véglegesítjük az arányos adórendszert2011.09.02. - 14.00
A kormány 2012-ben megteszi azokat a lépéseket, amelyekkel véglegesíti
az arányos adórendszert - jelentette ki Orbán Viktor pénteken, miután
Schmitt Pál köztársasági elnökkel egyeztetett.
Tájékoztatás a 2011. rendelkező évi civil kedvezményezettek részére2011.09.02. - 10.00
A 2010. évi Szja 1 %-ának a felajánlásáról szóló, 2011. rendelkező évi
nyilatkozatokban az adófizető magánszemélyek által érvényesen megjelölt
31.280 civil kedvezményezett részére az állami adóhatóság 2011.
szeptember 1-ig juttatta el a felhívó-tájékoztató levelet, amelyben a
szervezetek tájékoztatást kaptak a részükre felajánlott Szja 1 %-os
összeg várható nagyságáról, és azon törvényi feltételekről, amelyek
meglétét a levél kézbesítését követő 30 napon belül igazolniuk kell.
NAV: adócsalás számlakönyvben termett zöldséggel2011.08.25. - 07.00
Föld és eszközök nélküli őstermelőtől vásárolt költségszámlákkal mintegy
160 millió forint kárt okozott a költségvetésnek egy - konkrétan meg
nem nevezett - Csongrád megyei vállalkozás - közölte a Nemzeti Adó- és
Vámhivatal (NAV) sajtó- és kommunikációs főosztálya csütörtökön az
MTI-vel.
Szijjártó: forradalmi megújulás a magyar adórendszerben2011.07.18. - 13.00
A miniszterelnök szóvivője szerint az elmúlt időszak kormányzati
döntései forradalmi módon újították meg a magyar adórendszert. Szijjártó
Péter kiemelte: több európai állam is "Magyarország útját járja" az
adópolitikájában. Szólt arról is, hogy az államadósság-növekedés ügyében
szerinte megkerülhetetlen volt miniszterelnökök, pénzügyminiszterek
felelőssége.
A NAV közzétette az augusztusban elszámolható üzemanyagárakat2011.07.14. - 13.45
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási
norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban augusztusban alkalmazható
üzemanyagárakat.
Chipsadó: van, aki megúszhatja2011.07.13. - 10.00
-
A második negyedévi eva előleget keddig kell befizetni2011.07.12. - 15.00
Az egyszerűsített vállalkozói adókörbe (eva) tartozóknak keddig, július
12-ig kell befizetniük a második negyedév utáni adóelőleget, bevételük
30 százalékát.
Adókedvezményt kapnak, akik biciklivel járnak munkába2011.07.04. - 10.15
Belgiumban, Hollandiában és Nagy-Britanniában adókedvezményt kaphatnak
azok, akik kerékpárral járnak a munkahelyükre. A munkáltatók a környezet
védelméért fizetnek a biciklizésért, és azok kapnak többet, akik
messzebbről tekernek, ugyanis a fizetség a megtett kilométerek után jár -
írja a Magyar Nemzet.
A megtakarításokat növelik az adóváltozások2011.06.27. - 08.15
Az egykulcsos személyi jövedelemadó és a családi kedvezmények hatására
keletkező többletjövedelmeket a legtöbben félre szeretnék tenni -
közölte az OTP Bank pénteken a Gfk felmérése alapján.
OKSZ: a népegészségügyi termékadó növeli a feketézést és az adómegkerülést2011.06.20. - 09.45
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint a népegészségügyi
termékadó hatására nőni fog a feketézés és az adómegkerülés, miközben a
"hamburgeradó", vagy "csipszadó" által érintett termékekből többet
vásárol majd külföldön a magyar lakosság, főleg a határ menti
területeken élők és az utazók.
Napi Gazdaság - A különadó vitte el az alapkezelők tavalyi profitját2011.06.06. - 11.00
A dinamikusan bővülő bevételek ellenére
0,8 százalékkal csökkent a hazai alapkezelők adózott profitja, amiben
nagy szerepet játszott a különadó - írta a Napi Gazdaság hétfőn.
NAV adóztatási IBAN számlaszámok és adónemek2011.06.06. - 09.30
A 2011. június 3-tól érvényes jegyzék letöltése.
NAV adóztatási számlaszámok és adónemek2011.06.06. - 08.15
A 2011. június 03-ától érvényes jegyzék letöltése.
NAV: 300 milliós áfacsalás egy őrző-védő cégnél2011.05.24. - 09.15
Csaknem 300 millió forintos áfacsalást és egyéb, a dolgozókat is
megkárosító visszaéléseket tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága egy őrző-védő
tevékenységet folytató budapesti székhelyű társaságnál tartott vizsgálat
során.
Mi történik a hibásan kitöltött adóbevallással?2011.05.24. - 09.15
Az idén többen éltek a hosszított nyitva tartás adta lehetőséggel a
fővárosban és Pest megyében az szja bevallások benyújtásakor, mint
tavaly. Az internetes nyomtatványkitöltő program továbbra is népszerű,
és egyre több az elektronikus úton benyújtott bevallás. A hibák javítása
kétféleképpen történik.
Idén még nem lehet az szja 1 százalékát az államadósság-csökkentő alapba utalni2011.05.23. - 09.45
A hatályos jogszabályok szerint 2011-ben még nem lehet a személyi
jövedelemadóból (szja) az Összefogás az Államadósság Ellen Alap javára
rendelkezni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel.
Magyar Nemzet: eredményes adókísérlet a Dunántúlon2011.05.16. - 08.45
Törvényes úton, legális adóparadicsomot hozott létre Tápiószentmiklós
község, a településen az idei évtől sem iparűzési adó, sem építményadó
nincs - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
Az adójóváírás szűkítésével valóban arányossá válik az szja-rendszer2011.04.26. - 11.30
A kormány a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése miatt döntött az
adójóváírás szűkítése mellett. Az intézkedéssel a kormány gátat szabhat a
jövedelmekkel való trükközéseknek, egyúttal szélesíti az adózói bázist
is.
Tájékoztató az adóügyek elektronikus úton történő intézéséhez2011.04.20. - 08.45
Miről olvashat a tájékoztatóban?
- Az elektronikus úton intézhető adóügyekről
- Az Ügyfélkapuról
- Ügyfélkapu-regisztráció
- Ügyfélkapu aktiválása
- Adóhatósági bejelentés és nyilvántartásba vétel
- Leggyakoribb kérdések
- Segítségkérés, tájékozódás
A Magyosz az egészségügybe visszaforgatható válságadót javasol2011.04.11. - 14.45
Az egészségügybe visszaforgatható, az orvosok és szakápolók bérének
rendezésére fordítható válságadó bevezetését javasolja a
gyógyszeriparban a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége
(Magyosz) - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
Egyelőre bizonytalan az egységes uniós adóalap bevezetése2011.03.25. - 09.00
Bár az Európai Bizottság által javasolt közös konszolidált társasági
adóalap több olyan problémára is megoldást jelentene, amelyekkel a
külföldön terjeszkedni kívánó magyar cégeknek szembe kell nézniük, az
egységes adóalap tényleges bevezetését számos részletkérdés teszi
bizonytalanná a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda szerint.
Új végrehajtási rendelet az áfa-irányelvhez2011.03.24. - 08.30
Az Európai Unió Tanácsa nemrégiben elfogadta az áfa-irányelv
végrehajtási rendeletét, amelynek célja, hogy biztosítsa az áfa-irányelv
egységes alkalmazását, különös tekintettel az Európai Unió Bíróságának
ítéleteiben foglalt elvek érvényesítésére. A rendelet legtöbb
rendelkezése 2011. július 1-jén lép hatályba - hívja fel a figyelmet a
Deloitte.
Az adóhatóság felszólíthat az adóbevallás kiegészítésére2011.03.22. - 09.00
Az állami adóhatóság a bevallásban közölt adatok kiegészítésére
szólíthatja fel azokat a magánszemélyeket, akiknek a bevallott jövedelme
két egymást követő éves bevallási időszak tekintetében sem éri el a
mindenkori minimálbért - derül ki az adóhatóság ellenőrzési
kézikönyvéből.
11T180 letöltése2011.03.21. - 08.15
Bejelentés és adóhatósági regisztrációs adatlap az adóügyek elektronikus
intézéséhez az elektronikus adóbevallásra, illetve az összesítő
nyilatkozat benyújtására kötelezett, valamint az egyes adóügyek
elektronikus, illetve telefonon keresztül történő intézését képviselő
útján teljesítő adózók, illetve képviselőik részére.
Családi kedvezmény érvényesítése vagyonkezelői joggal felruházott nevelőszülő, gyám esetében2011.03.19. - 08.45
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 29/A. - 29/B.
§-okban szabályozott családi kedvezmény érvényesítéséből nem zárható ki
az a magánszemély, aki nevelőszülőként saját háztartásában neveli a
gondjaira bízott gyermeket akkor sem, ha a gyermeket nála elhelyező
hatóság vagyonkezelői joggal is felruházta, hiszen az ilyen magánszemély
a vér szerinti szülővel azonos feltételek mellett jogosult a családi
pótlékra.
Ellenőrzési kézikönyv2011.03.18. - 09.15
Segítséget nyújt az adózóknak az ellenőrzési folyamat lépéseinek
megismeréséhez, és támogatást ad a jogkövető magatartás kialakításához.
Bírságolási kézikönyv letöltése2011.03.18. - 08.00
Tájékoztató az APEH bírságolási gyakorlatáról.
A magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 98 százalékos mértékű különadó új szabályairól - tájékoztató2011.03.10. - 08.15
A tájékoztató a mellékletben olvasható.
Napi Gazdaság: Keményebb fellépésre számíthatnak az adócsalók2011.03.09. - 09.30
A korábbinál jóval keményebb fellépésre számíthatnak a Nemzeti Adó- és
Vámhivataltól azok, akik szándékosan megrövidítik a költségvetést -
nyilatkozta a szervezet bűnügyi elnökhelyettese a Napi Gazdaságnak.
Közlemény a 2010. évi különadó alapot képező bevétel összegével kapcsolatban2011.03.08. - 08.30
Közlemény a magánszemély egyes jövedelmeit terhelő különadó alapot
képező bevétel összegének bevallásáról a 1053-as személyi jövedelemadó
bevallásban.
Az adóelőleg alapja és az adóelőleg nyilatkozat önálló tevékenység esetén2011.03.07. - 09.15
A magánszemély önálló tevékenységéből származó bevétele esetén az adóelőleg-alap meghatározásánál nyilatkozhat az elismert és igazolható költségeiről, de alkalmazható a bevételével szemben a 10 százalék költséghányad levonása is a jövedelme megállapításakor.
Közlemény a magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő különadóval kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségről2011.03.07. - 09.00
Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló ? a 2010. évi CXXIV. törvény által módosított ? 2010. évi XC. törvény rendelkezései szerint, az előírások hatályba lépése előtt (azaz a magánszemély által 2005. január 1-jétől 2010. december 29-éig terjedő időszakon belül) megszerzett 98%-os különadó alapját képező bevételről adatszolgáltatásra kötelezett adózó
2011. március 31-éig adatot szolgáltat az állami adóhatóságnak.
Kedvezményes adókulcsra játszott az üzletszerű ingatlanértékesítésekkel2011.03.03. - 09.45
A kedvezményes adózási szabályokat akarta kihasználni, ezzel az államháztartást csaknem 150 millió forinttal megkárosította az a budapesti adózó, aki sorozatos és üzletszerűen folytatott ingatlanértékesítésekből származó jövedelmét ? magánszemély szokásos mértékű, hétköznapi jogügyleteinek álcázva ? külön adózó jövedelemként tüntette fel - tudatta sajtóközleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
NY letöltése2011.03.01. - 14.15
Nyilatkozat a nulla értékadatú bevallás kiváltásáról.
Napi Gazdaság - Nem vált be a cselédadó2011.02.24. - 09.00
Az októberben bevezetett, cselédadó néven csúfolt adórendszeren kívüli kereset nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - írja a csütörtöki Napi gazdaság.
A NAV ellenőrzési irányelvei a 2011. évi adóellenőrzés végrehajtásához2011.02.24. - 07.00
Ellenőrzési irányok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóztatási- és vámszerve 2011. évi ellenőrzési feladatainak végrehajtásához.
NGM: mérsékelni kell a munkát terhelő adókat2011.02.22. - 11.30
A munkát terhelő adók mérséklésével és a zöld adók emelésével a teljes adóterhet át lehet strukturálni, egy a munkát jobban ösztönző szerkezet irányába - állapítja meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
Az adószámos magánszemély foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségek2011.02.17. - 08.30
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja-törvény) 46. § (4) bekezdése szerint a kifizetőnek nem kell adóelőleget megállapítania a számlaadásra kötelezett magánszemély által számlázott, valamint a felvásárlási jegy alapján kifizetett bevételből. Azonban ha a nem egyéni vállalkozóként, nem mezőgazdasági őstermelőként számlaadásra kötelezett magánszemély nyilatkozatot ad arról, hogy kéri az adóelőleg levonását, a kifizető azt nem tagadhatja meg.
1108-as bevallás letöltése2011.02.16. - 08.45
Havi bevallás a kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggő adóról, járulékokról és egyéb adatokról.A fizetési könnyítés szabályai2011.02.15. - 09.00
Azok az adózók, akik fizetési kötelezettségeiket valamilyen méltányolható gazdasági vagy személyes okból nem, vagy csak részben tudják teljesíteni, fizetési kedvezményt kérhetnek az adóhatóságtól. Az adóhatóság csak akkor gyakorolhat méltányosságot, ha ezt a törvény lehetővé teszi, köteles azonban élni ezzel a jogával, amennyiben az adózó bizonyítja, hogy körülményei a méltányosság feltételeinek megfelelnek.
Lejár az egyszerűsített szja bevallás választásának időpontja2011.02.15. - 08.15
Már csak a keddi nap maradt arra, hogy ki-ki eldöntse, az adóhatósággal akarja-e elkészíttetni az idén szja-bevallását az egyszerűsített bevallás keretében, az erről szóló nyilatkozatokat ugyanis február 15-ig kell visszaküldeni az adóhatóságnak. A határidő jogvesztő hatályú.
A 1053-as nyomtatvány letöltése2011.02.14. - 09.30
Bevallás a 2010. évre a személyi jövedelemadó, a járulék, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, az egészségügyi hozzájárulás és a különadó kötelezettségről, mindezek helyesbítéséről, önellenőrzéséről.
Tájékoztató az adószámos magánszemély foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségekről2011.02.14. - 08.30
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja-törvény) 46. § (4) bekezdése szerint a kifizetőnek nem kell adóelőleget megállapítania a számlaadásra kötelezett magánszemély által számlázott, valamint a felvásárlási jegy alapján kifizetett bevételből. Azonban ha a nem egyéni vállalkozóként, nem mezőgazdasági őstermelőként számlaadásra kötelezett magánszemély nyilatkozatot ad arról, hogy kéri az adóelőleg levonását, a kifizető azt nem tagadhatja meg.
A különadó új szabályai2011.02.10. - 11.30
Tájékoztató a magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 98 százalékos mértékű különadó új szabályairól.
Egyre népszerűbb a bankkártyával való adófizetés2011.02.10. - 09.00
Egyre népszerűbb az adók bankkártyával való fizetése a fővárosban és vidéken egyaránt, tavaly már több mint 7,1 milliárd forintnyi kötelezettséget róttak le ily módon az adózók - tudta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az MTI. Az árverési vételárat is ki lehet plasztikkal egyenlíteni.
Egyszerűsített bevallás ? Bízza az adóhatóságra!2011.02.10. - 08.00
Legkésőbb február 15-éig, jövő hét keddig lehet az egyszerűsített bevallás választásáról szóló 1053Ny számú nyilatkozatot a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) megküldeni. A február 15-ei határidő jogvesztő.
Hogyan lehet a személyi jövedelemadó 1 százalékáról rendelkezni?2011.02.09. - 09.15
A füzet letölthető pdf formában.
Tájékoztató bankkártyás adófizetésről2011.02.04. - 09.00
A füzet letölthető pdf formában.
Tájékoztató a 2011. évi járuléklapot képező jövedelemről, a járulékmértékekről, a járulékfizetési felső határról és a minimálbérről2011.02.04. - 08.30
Tájékoztató a 2011. évi járuléklapot képező jövedelemről, a járulékmértékekről, a járulékfizetési felső határról és a minimálbérről.
1158-as bevallás letöltése2011.02.04. - 08.00
Bevallás a kiegészítő tevékenységet folytatónak nem minősülő egyéni vállalkozó és a biztosított mezőgazdasági őstermelő járulék és tagdíj kötelezettségeiről.
Újdonságok és határidők a 2010. évről benyújtandó SZJA bevallásokban2011.02.02. - 10.00
A sajtótájékoztató anyagai letölthetők pdf formában.
NAV-elnök: napi 30 milliárdos bevételt kell felmutatni2011.01.27. - 11.30
Az összevont új adóigazgatási szervezetnek naponta több mint 30 milliárd forint bevételt kell biztosítania; mindezt úgy kell elérnie, hogy közben folytatódnia kell az integrációs munkának, össze kell hangolni a szervezeti fejlesztéseket, s megfelelni az uniós elvárásoknak is - mondta Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke kedden.
A 1008-as járulékbevallás hibakódjai (APEH.hu)2011.01.26. - 09.00
A hibakódok PDF-ben tölthetők le.
Tájékoztató az ágazati különadó szabályairól 20112011.01.18. - 09.30
A füzet letölthető pdf formában.
Volt már kétnapos Adókonferencián 4900 Ft-ért?2011.01.12. - 08.00
Tavaly, 2010. novemberében indítottuk útjára az Adómozaik konferencia és szakkiállítást. A rendezvénynek akkora sikere volt (1800 fő volt résztvevőnk), hogy úgy döntöttünk: 2011-ben ismétlünk, ráadásul ismét FANTASZTIKUS ÁRON!
Tevékenységre jellemző kereset: van-e ok aggodalomra?2011.01.06. - 07.00
Nincs alapja a minimálbér szerint bevallott és befizetett egyéni- vagy társas vállalkozói járulékfizetés esetén egy magasabb járulékalappal való fenyegetésnek. A tevékenységre jellemző kereset (tjk) eltörlését követően a járulékbírsággal kapcsolatos aggodalmak túlzóak. Félnivaló csak ott van, ahol elmulasztották a bevallást.
APEH-ellenőrzés: Trükközhetnek a revizorok - Új szabály2011.01.04. - 10.00
Az önellenőrzés szabályaival eddig a cégek élhettek vissza, a 2011-es módosítást követően már ez a lehetőség az adóhatóság kezében van. A kérdés csupán az, hogy él-e majd a törvény adta jogával?
Egyszerűsödik a szja-bevallás, elég lesz egy nyilatkozat2011.01.03. - 09.15
Január elsejétől megnyílik a lehetősége annak, hogy mintegy 3 millió magánszemély jövő évi jövedelméről bevallás helyett egy egyoldalas adónyilatkozatot adjon be - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Változások a helyi adókról szóló törvényben2011.01.03. - 07.00
Budapest, 2011. január 2., vasárnap (MTI) - Januártól módosultak a helyi iparűzési adókra vonatkozó szabályok, új fogalmakkal kell megismerkedni, és az adóalap-megosztás terén is bekövetkeztek változások.
Új információ az adózói folyószámlákon2010.12.30. - 09.00
Az adózói folyószámlákon december 23-tól új információval találkoznak az adóhatóság ügyfelei, az átvezetési kérelmek beérkezési dátumával - tette közzé az APEH a honlapján.
Pár nap múlva életbe lép az egykulcsos adórendszer2010.12.29. - 09.30
A jövő év első napjától számos jelentős törvényváltozás lép hatályba; az egykulcsos adórendszer létrejötte mellett egyszerűsödik a személyi jövedelemadó-bevallás, továbbá emelkedik a minimálbér és a garantált bérminimum, illetve ismét három évig lesz igénybe vehető a gyermekgondozási segély.
A béren kívüli juttatásokról, adómértékekről - ingyenes előadás2010.12.28. - 11.00
Elérhető Karácsony Imréné előadásának hanganyaga Béren kívüli juttatások, adómértékek témában a RODIN Téli Egyetemen, ingyenesen.
Külföldi cégek aggodalma magyar adólépésekkel kapcsolatban2010.12.16. - 08.00
Berlin, 2010. december 15., szerda (MTI/Reuters/APA) - Egy 15 céget magában foglaló csoport, köztük vezető német és osztrák energiavállalatok, közös levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben kifejezi aggodalmát az EU soros elnökségét januártól ellátó Magyarország bizonyos válságkezelési lépései miatt.
Nyugdíjadó: január helyett csak 2011. december 31-től?2010.12.15. - 09.00
A munkaadó által fizetendő 24 százalékos nyugdíj-biztosítási járulék átnevezése munkáltatói nyugdíj-hozzájárulássá nem január 1-jén, hanem csak jövő év december 1-jén lép hatályba - egyebek mellett ezt a módosítást fűzte a költségvetési bizottság a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat államivá tevő törvényjavaslathoz, amit az előterjesztő képviselője is támogat. A módosítások a parlament honlapján találhatók.
Nem lehet önellenőrzést végezni, ha az APEH bejelentkezett2010.12.03. - 15.15
Egy cég életében kevés az az időpont, amikor az adóellenőr éppen jókor jön, de jobb előre készülni az ilyen típusú találkozóra, hiszen jövőre változik az ellenőrzés gyakorlata. A Mazars megosztotta adóellenőrzési tapasztalatait és a a lehetséges kockázatokra hívta fel a figyelmet.
22 milliárdból kárpótolnák az új adórendszer veszteseit a közszférában2010.12.02. - 09.00
-
Tájékoztató az egyszerűsített vállalkozói adóról2010.11.30. - 07.00
Tájékoztató az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. törvény hatálya alá a 2011. évre történő bejelentkezéssel kapcsolatban.
Napi Gazdaság: a végkielégítés-adó kezelését nem tudná ellátni az adóhatóság2010.11.24. - 08.15
A végkielégítés-adó kezelését, vagyis az érintettek ellenőrzését biztosan nem tudná ellátni az adóhatóság - idézi a Napi Gazdaság Varga Árpádot, az APEH elnökhelyettesét.
Létrejön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal2010.11.17. - 09.15
Jövő év január 1-jétől létrejön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) és a Vám- és Pénzügyőrség (VP) összeolvadásával. A NAV elnökét a nemzetgazdasági miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki határozatlan időre.
Népszabadság: kevesebb pénz jön be a játékadóból2010.11.11. - 09.00
A játékadóból származó bevétel visszaesésével számol a kormány: az idei 63 milliárdról 2011-re 48,5 milliárd forintra csökken az összeg - írta a Népszabadság csütörtökön.
Magyar Nemzet: a lakosság a nála maradó pénz egy részét befektetheti2010.11.03. - 08.00
Budapest, 2010. november 3., szerda (MTI) - Jövőre egy átlagos háztartásban 100 ezer forint, összességében havi 25 milliárd forint maradhat a lakosságnál, aminek egy részét befektetheti - írja a Magyar Nemzet a szerdai számában a KBC Equitas befektetési társaság kalkulációjára hivatkozva.
Az adóztatás hatása a vállalatok értékére és a költségvetés helyzetére: a magyar kísérlet2010.11.03. - 08.00
Budapest, 2010. november 3., szerda (MTI) - A több adó csökkenti a vállalatok szabad pénzeszközeit (cash flow), ezért csökkenti a vállalatok értékét és piaci értékelését. Ez fordítva is igaz. A magyarországi adóváltozások drámaiak, viszont következményeik egyelőre nehezen számíthatók ki - írta a Warsaw Business Journal című lengyel gazdasági lap a legutóbbi fejleményekről.
Az adóátrendezés kedvező hatású az egyensúlyra, kedvezőtlen a növekedésre2010.11.02. - 08.00
A 2011. évi adóátrendezés lehető teszi az államháztartási hiány csökkenését 3 százalék alá, de rövid és hosszú távon egyaránt hátrányos a gazdasági növekedés szempontjából - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében, amely az Erste Bank együttműködésében készült.
Költségvetés 2011 - Londoni elemzők: rövid távon jó hiány- és adósságszámok, később fenntarthatósági problémák2010.11.02. - 07.00
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2010. november 1., hétfő (MTI) - Rövid távon minden bizonnyal kedvező államháztartási és adósságfolyamatokra lehet számítani a magyar kormány által a hétvégén vázolt jövő évi költségvetési tervezet - főleg a magán-nyugdíjpénztári befizetésekkel és a vagyonnal kapcsolatos kormányzati tervek - alapján, ám a nyugdíjvagyonnak az adósság csökkentésére és az állami nyugdíjrendszer feltőkésítésére történő felhasználása a nyugdíjreform visszafordításával érne fel, ami fenntarthatósági problémák forrása lehet - ezekre a következtetésekre jutottak hétfői értékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A magyar adóváltozások a nemzetközi trendeket követik2010.10.28. - 07.00
Budapest, 2010. október 27., szerda (MTI) - A társasági adók csökkenése és a forgalmi adók növekedése világtendencia, ami a magyar adópolitikában is megfigyelhető; 2013-tól - amikor általánossá válik a 10 százalékos adókulcs - a magyar társasági adó a legalacsonyabbak között lesz Európában - mondta László Csaba, a KPMG adópartnere szerdán, a tanácsadó cég társasági és közvetett adókat vizsgáló tanulmányát ismertetve. Az adószakértő nem tartja valószínűnek, hogy jogi alapon bárki sikerrel vegye fel a küzdelmet a magyar válságadók ellen.
Balog Ádám: 2012-ben is megmarad a Robin Hood adó2010.10.25. - 13.00
Csak 2013. január 1-ével, vagyis a válságadókkal együtt szűnik meg a Robin Hood-adó - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjújában Balog Ádám, adóügyekért felelős helyettes államtitkár.
A kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést javasol - OÉT2010.10.22. - 13.00
A kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést fog javasolni 2011-re az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT-nek), azonban az inflációt is figyelembe véve ennél nagyobb emelésre is szükség lehet - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az OÉT pénteki plenáris ülésén.
A Magyar Telekom a felét fizeti a távközlési szektor különadójának2010.10.20. - 11.30
Budapest, 2010. október 19., kedd (MTI) - Várhatóan a Magyar Telekomnak kell befizetnie a távközlési iparág összesen 61 milliárd forintra becsült különadójának közel felét - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Költségvetési Tanács: az adóváltozások miatt jövőre 21 milliárd forinttal kevesebb bevétel2010.10.20. - 08.00
Budapest, 2010. október 19., kedd (MTI) - A Költségvetési Tanács (KT) véleménye szerint a már elfogadott, illetve beterjesztett adóváltozások nyomán jövőre 21 milliárd forint, 2012-ben 350 milliárd forint bevételtől esik el az államháztartás ahhoz az államháztartási pályához képest, amelyet a tanács az idei augusztusi technikai kivetítésében mutatott be.
Gazdasági bizottság: vita a 2011. évi egykulcsos személyi jövedelemadóról2010.10.20. - 07.15
Budapest, 2010. október 19., kedd (MTI) - A jövő évtől érvényes 16 százalékos, gyakorlatilag egykulcsos jövedelemadó tervezettről (szja)folytatott vitát kedden a Gazdasági és Informatikai Bizottság, ahol az előterjesztő, a kormánypártok képviselői annak kedvező hatásai miatt támogatták, az ellenzéki képviselők az egy kulcs kedvezőtlen hatásairól beszéltek.
A 1008-as járulékbevallás hibakódjai letölthetőek2010.10.19. - 12.00
A 1008-as járulékbevallás hibakódjai letölthetőek
A beruházásokat befolyásolja majd a különadó2010.10.19. - 09.00
Nagyon meglepődnénk, ha bármelyik távközlési cég tovább tudná hárítani a lakosságra a kivetendő különadót, sokkal inkább a beruházásokat befolyásolja majd a befizetés - mondta keddi sajtótájékoztatóján Zsembery György, az Invitel Zrt. vezérigazgató-helyettese.
Gyors brüsszeli beavatkozást sürgetnek a biztosítók a kormány terve miatt2010.10.19. - 08.00
Budapest, 2010. október 19., kedd (MTI) - Gyors brüsszeli beavatkozást sürgetnek a nagy európai biztosítótársaságok a magyar kormány magánnyugdíjpénztárakat szerintük fenyegető új terve miatt - írja keddi számában a Népszabadság.
Második akcióterv - Az agrárszervezetek üdvözlik a Széchenyi-kártya bevezetését az agráriumba2010.10.18. - 17.45
Budapest, 2010. október 18., hétfő (MTI) - Az MTI által megkérdezett agrár-érdekképviseleti és szakmai szervezetek egyöntetűen támogatják a Széchenyi-kártya bevezetését az agráriumban, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben ismertetett második akcióterv egyik intézkedéseként jelentett be.
Orbán: a második akcióterv a közérdek érvényesítését célozza2010.10.18. - 17.45
Budapest, 2010. október 18., hétfő (MTI) - Közös holdingba tömörítik a Volán-vállalatokat és a MÁV-ot - jelentette be Orbán Viktor hétfőn a parlamentben a második akcióterv lépéseit ismertetve. A kormányfő napirend előtti felszólalásában közölte: megkezdik a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását a nők esetében; tárgyalások indulnak a kormány és az önkormányzatok között a közszolgáltatásokról; bevezetik a Széchenyi-kártyát az agráriumban.
Második akcióterv - A szakszervezetek a részleteket hiányolják, a munkaadók üdvözlik a bürokrácia-csökkentést2010.10.18. - 17.00
Budapest, 2010. október 18., hétfő (MTI) - A miniszterelnök által hétfőn bejelentett második akcióterv kapcsán elemzők bíztató kilátásokról beszélnek, míg a szakszervezetek hiányolják a részleteket, a munkaadók üdvözlik a bürokrácia csökkentését, az agrárszektor pedig örül a Széchenyi-kártya bevezetésének.
Elfogadta a Parlament a válságadókat2010.10.18. - 17.00
Újabb különadók, úgynevezett válságadók bevezetéséről döntött az Országgyűlés hétfőn; ezek a költségvetés helyzetét idén 161 milliárd forinttal javítják, amely hozzáadódik a pénzügyi szektor által befizetendő 200 milliárd forinthoz. Lázár János és Rogán Antal fideszes képviselők javaslatát 294 igen szavazattal, 44 ellenében, 12 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A szocialista képviselők nemmel voksoltak, az LMP-frakció tagjai pedig tartózkodtak. A fideszes Varga István szintén nemmel szavazott. Az Országgyűlés arról is döntött, hogy a törvényjavaslat sürgős kihirdetését kérik a köztársasági elnöktől.
Vámosi-Nagy Szabolcs: nem adócsökkentés, hanem átcsoportosítás lesz2010.10.18. - 08.30
Budapest, 2010. október 17., vasárnap (MTI) - Az összes adóterhelés érdemben nem változik, csak átcsoportosításra kerül sor a lakosságtól és az adót fizető társaságoktól a bankadót és válságadót fizető ágazatok terhére; az adócsökkentés nem olyan mértékű, hogy a gazdaságot fehéríthetné - kommentálta a parlament elé beterjesztett adótörvény-javaslatokat Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adószakértője vasárnap az MTI-nek.
MSZOSZ: a munkavállalók 80 százaléka rosszabbul jár2010.10.18. - 08.30
Budapest, 2010. október 17., vasárnap (MTI) - Az egykulcsos adórendszer a magas jövedelműek javára csoportosít át, így a munkavállalók 80 százaléka rosszabbul jár, az adórendszer pedig igazságtalan és aránytalan lesz - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke vasárnap az MTI-nek a kormány által beterjesztett adójavaslatokról.
Megszűnik a tevékenységre jellemző járulékszabály2010.10.18. - 08.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - Az adócsomagban a kormány több társadalombiztosítási szabályt is módosítani javasol, ezek értelmében megszűnik a főállású vállalkozókra irányadó, a tevékenységre jellemző kereset utáni járulékfizetés, a legalább a minimálbér kétszerese utáni járulékfizetés szabálya.
A szakszervezetek szerint igazságtalan, a munkaadók szerint ösztönző az új rendszer - ÖSSZEFOGLALÓ2010.10.18. - 08.00
Budapest, 2010. október 17., vasárnap (MTI) - A szakszervezetek többsége igazságtalannak tartja az egykulcsos adórendszer tervezett bevezetését, míg a Munkástanácsok összességében támogatja az adóváltoztatásokat, a munkaadói szervezetek pedig úgy vélik, a vállalkozások versenyképességét javító, igazságosabb teherviselést jelentő adórendszert eredményez a kormány által szombaton beterjesztett javaslat.
Adótörvények - Áfa: külföldi adománynál a beszerzések áfája visszatéríthető2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - Kisebb módosításokat javasol a kormány az általános forgalmi adó (áfa) törvényben, így például külföldi adomány esetén a kedvezményezettnek visszatérítik az áfát, ha a közösségi beszerzések árában azt elszámolták.
Adótörvények - A Nemzeti Adó- és Vámhivatalba olvad az APEH és a VP2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - Jövő év első napjával Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) néven összeolvad az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) - az erről szóló törvényjavaslatot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjesztette az Országgyűlés elé.
Adótörvények - Társasági adó: 2013-tól 10 százalékos adókulcs2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényt (Tao.) módosító javaslat 2013-tól a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében egykulcsossá alakítja a társasági adó rendszert, a 10 százalékos kulcs általános jellegű lesz.
Adótörvények - Egykulcsos, személyi jövedelemadó 2011-re2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - A személyi jövedelemadóban (szja) tervezett változások fő célja a magánszemélyek adóterhelésének érezhető csökkentése, a családok támogatása és az adózás jelentős egyszerűsítése az Országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat indoklása szerint.
Adótörvények - Jövedéki adó: szigorítás az adójegyeknél2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - Az adójegyforgalom és a költségvetési bevételek jobb tervezhetősége érdekében változnak az adójegyek beszerzésének korlátozására vonatkozó szabályok, a módosítás az adóemelések előtti "bespájzolást" kívánja visszaszorítani.
Adótörvények - Törvény a magánnyugdíjpénztári befizetésekre2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - Benyújtotta a kormány a parlamentnek azt a módosító javaslatot, amely a társadalombiztosítási törvény (Tbj.) módosításával megteremti annak alapját, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok átmenetileg - 2010. november 1-je és 2011. december 31-e között - tagdíj helyett járulékot fizessenek a Nyugdíjbiztosítási Alap részére.
Adótörvények - Helyi adó: az ideiglenes tevékenység utáni iparűzési adó fizetés2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - A vásározóknak nem kell helyi iparűzési adót fizetniük, aki pedig ideiglenesen dolgozik egy településen, annak az iparűzési adó fizetési kötelezettsége csak 60 nap után áll be, és az így kifizetett adót levonhatja az ott korábban fizetett iparűzési adóból - egyebek mellett ezt tartalmazza a helyi adókat szabályozó törvény módosítása.
Adótörvények - Adómentesség helyett adókedvezményt kapnak a súlyos mozgáskorlátozottak2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - Megszűnik a súlyos mozgáskorlátozottak által üzemeltetett személygépkocsik gépjárműadó-mentessége, helyette jövő januártól évi 12 ezer forintig jár kedvezmény, a légrugós teherautók és buszok tulajdonosai igazolhatják a jármű útkímélőbb rugózását, és így kevesebb adót fizethetnek - ezt tartalmazza a gépjárműadó-törvény módosítása, amelyet az adótörvénycsomagban nyújtott be a kormány szombaton az Országgyűlésnek.
Adótörvények - Változások az illetéktörvényben2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - Apróbb technikai módosításokat javasol a kormány az illetéktörvényben a közösen kezdeményezett eljárások, az építési telkek illetékfizetése és a cégek utólagos bírósági illetékfizetése területén.
Adótörvények - Eva: csak jogtechnikai változás2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - Az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva) szóló törvény módosítására beterjesztett javaslat nem tartalmaz komolyabb változtatásokat 2011. január elsejétől, a változtatásokat maga a beterjesztő is csak jogtechnikainak nevezi.
Adótörvények - Változik a lízingbe adott ingatlan bejegyzése az ingatlan-nyilvántartásba2010.10.16. - 17.00
Budapest, 2010. október 16., szombat (MTI) - A lízing cégek, ingatlanok zárt pénzügyi lízingbe adása esetén, tulajdonjog fenntartással történő eladást kötelesek bejegyeztetni az ingatlan-nyilvántartásba - ezzel a szabállyal egészíti ki a kormány az ingatlan-nyilvántartási törvényt, a benyújtott adótörvénycsomagban.
Tájékoztatás az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról illetve módosításáról szóló2010.10.13. - 17.00
2010. évi XC. törvény rendelkezései következtében 1008. számú bevallás a magánszemélyek egyes jövedelmeinek különadójával kapcsolatos változásairól
További válságadókat fog bevezetni a kormány2010.10.13. - 16.45
A bankadó után további válságadókat fog bevezetni a kormány: a távközlési és telekommunikációs szektorra, az energiaszektorra és a kereskedelmi láncokra vonatkozóan - jelentette be a miniszterelnök. Orbán Viktor a Széll Kálmán Alapítvány budapesti rendezvényén azt is mondta, hogy a kormány felfüggeszti a még meg nem kezdett PPP-beruházások szerződéseit, új PPP-s szerződéseket pedig nem kötnek, a futó szerződéseket újratárgyalják. Orbán bejelentette azt is: a kormány november elsejétől 2011. december 31-ig felfüggeszti a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását.
ING: az adómérsékléssel párhuzamosan kiadáscsökkentést kell végrehajtani2010.10.13. - 16.00
Budapest, 2010. október 13., szerda (MTI) - Az ING vezető elemzője szerint, ha a kormány jövőre bevezeti az egykulcsos szja rendszerét, ezzel párhuzamosan jelentős kiadáscsökkentést kell végrehajtania az államháztartásban, mert az adókulcs csökkentése jelentős adóbevétel csökkenést hozhat.
APEH: Nyugat-Dunántúlon az átlagnál nagyobb visszaesés volt tavaly2010.10.13. - 08.00
Győr, 2010. október 12., kedd (MTI) - A Nyugat-dunántúli régióban valamennyi gazdasági mutató erőteljesebben romlott tavaly az országos átlagnál, a válság jobban sújtotta a régió vállalkozásait az APEH regionális szervezetének adatai szerint.
Volt már ADÓKONFERENCIÁN 2980 Ft-ért?2010.10.12. - 16.00
2010. november 29-30-án Adókonferenciát szervezünk Adómozaik - Adózási konferencia és szakkiállítás címmel a Lurdy-házban. ÉS BIZONY a napi részvételi díj 1490 Ft+áfa/fő!!!
Kapcsolt vállalkozások korrekciós tételei elengedett követelés, átvállalt tartozás esetén2010.10.07. - 07.00
A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tao. tv.) 18. §-a az adózás előtti eredmény módosítását írja elő, ha a kapcsolt vállalkozások egymás közötti szerződésükben, megállapodásukban (általános forgalmi adó nélkül számítva) magasabb, vagy alacsonyabb ellenértéket alkalmaznak annál, mint amilyen ellenértéket független felek összehasonlítható körülmények esetén egymás között érvényesítenek vagy érvényesítenének (a továbbiakban: szokásos piaci ár).
Több gyerek, kevesebb adó - jövőre már jól járhatnak a családosok2010.10.07. - 07.00
Jövőre már az egy gyermeket nevelők is kapnak családi adókedvezményt, melynek az összege több mint a duplájára emelkedhet. Marad a szuperbruttó is és szűkítik az adójóváírásra jogosultak körét - tudta meg az Index.
Gyes, adó, nyugdíj - változások jönnek!2010.10.05. - 07.00
A Fidesz az önkormányzati választások utánra hagyta több adó- és szociális juttatás-kérdés rendezését is. A közeljövőben így döntés várható a gyesről és a gyedről, az új adórendszer részleteiről, és az éves nyugdíjemelésről is - adja hírül a Napi Gazdaság.
Energiainfo.hu: nincs napirenden az energiaipari cégek különadója2010.10.04. - 11.00
A törvényelőkészítés szintjén nincs napirenden az energiaipari társaságok különadója - értesült az energiainfo.hu energetikai internetes hírportál.
Külföldi adóalanyok számára adható áfa-visszatérítés2010.09.29. - 08.30
Budapest, 2010. szeptember 28., kedd (MTI) - A külföldi adóalanyoknak szeptember 30-ig kell benyújtaniuk a tavalyi évre vonatkozó áfa-visszatérítési kérelmeiket - hívja fel a figyelmet a PwC.
Világgazdaság: tárgyaltak az adósmentő csomagról, több hét a megegyezésig2010.09.29. - 08.00
Budapest, 2010. szeptember 29., szerda (MTI) - A Világgazdaság úgy tudja, kedden folytatódtak a tárgyalások a Magyar Bankszövetség és a Fidesz-frakció között a Kósa Lajos és Rogán Antal országgyűlési képviselők által kezdeményezett nyolcpontos adósmentő csomagról, ám a megegyezésig akár hetek is eltelhetnek még.
Adósok terhei: Októberben enyhülés?2010.09.23. - 07.30
Budapest, 2010. szeptember 22., szerda (MTI) - Októberben csökkenhet a pénzpiacokon tapasztalt feszültség, ami kedvezően hathat a forint svájci frankkal szembeni árfolyamára - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban.
A fejlesztési adókedvezmény igénybevételekor jelentkező buktatók2010.09.21. - 08.00
Budapest, 2010. szeptember 20., hétfő (MTI) - A szabályozási környezet megfelelő értelmezése és alkalmazása gyakran jelentősen befolyásolja a fejlesztési adókedvezmény mértékét, és érintheti az adókedvezményre való jogosultságot is - hívja fel a figyelmet a Deloitte, amely a fejlesztési adókedvezmény igénybevétele során felmerülő legjellemzőbb buktatókat gyűjtötte össze.
Az adóraktárral piaci előnyhöz juthatnak a vállalkozások2010.09.17. - 08.30
Budapest, 2010. szeptember 17., péntek (MTI) - A legtöbb vállalkozásnak a bevételek gerjesztése mellett a cash-flow tervezés jelenti a legnagyobb problémát, amit a vezetők azonnali tőkebevonással próbálnak kompenzálni. Érdemes lenne azonban egyéb lehetőségeket, így például az adóraktárban való értékesítést is megfontolni - hívta fel a figyelmet az RSM DTM Hungary.
Szerencsejáték Szövetség: milliárdokkal nőhetne az adóbevétel2010.09.16. - 09.00
Előzetes kalkulációk szerint évente mintegy 35,5 milliárd forint többlet játékadó-bevételhez jutna az állam, és mintegy 16 ezer új munkahely is létesülhetne azoknak a javaslatoknak az elfogadása nyomán, amelyet szerdán egy szakmai tanácskozáson ismertetett Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke.
APEH-számlaszámok és -adónemek 2010. szeptember 15-től érvényes jegyzéke2010.09.16. - 08.00
Az APEH-számlaszámok és -adónemek 2010. szeptember 15-től érvényes jegyzéke
Kevesebb az adó a múlt évi bevallásokban2010.09.15. - 07.00
Budapest, 2010. szeptember 14., kedd (MTI) - A társasági adó 2009-ben az előző évi 86 százalékára, 327 milliárd forintra csökkent, míg a személyi jövedelemadó 130 milliárd forinttal 1.637 milliárd forintra mérséklődött - mondta Varga Árpád az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Állami beavatkozást kér az adatvédelmi biztos az adóslisták ügyében2010.08.24. - 11.00
Budapest, 2010. augusztus 24., kedd (MTI) - A hitelinformációs nyilvántartások, az adóslisták állami kezelésbe vételét kezdeményezte a jogalkotónál Jóri András adatvédelmi biztos.
NM: félreértés, hogy a 4 milliót is elérhetné a végkielégítés különadómentes része2010.08.24. - 07.00
Budapest, 2010. augusztus 23., hétfő (MTI) - Félreértésen alapulnak azok a jogszabály-magyarázatok, amelyek szerint akár a 4 millió forintot is elérheti az elbocsátott dolgozóknál az az összeg, amely után nem kell különadót fizetni - közölték a Nemzetgazdasági Minisztériumban az MTI kérdésére hétfőn.
Nagy teljesítményű gépjárművek adójáról2010.08.17. - 09.00
A gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Gjt.) 17/F. §-a és a 19/A. §-a alapján a negyedévre fizetendő adóból levonható a személygépkocsi után az adóalany terhére az önkormányzati adóhatóság által megállapított gépjárműadó. Levonásra a negyedév azon hónapjaira jutó gépjárműadó esetén van lehetőség, amelyben a személygépkocsi utáni cégautóadó- és gépjárműadó-kötelezettség egyaránt fennállt, feltéve, hogy az adóalany a gépjárműadó fizetési kötelezettségének határidőben eleget tett. Ennek értelmében a 2010. II. negyedévi cégautóadóból a nagy teljesítményű személygépkocsik adója a meghatározott feltételekkel és mértékben még levonható, azonban az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVII. törvény (továbbiakban: Nért.) hatályon kívül helyezését követően a III., és a IV. negyedévben erre már nincs lehetőség.
Kiskapuk a most kihirdetett adótörvényekben2010.08.16. - 15.00
Péntek 13-án kihirdették az évközi adóváltozásokat. Néhány adózónak ez szerencse napja lesz, mivel néhány kiskapu bekerült a törvényszövegbe. A kiskapu legális adóelkerülést jelent, amikor nem sikerül maradéktalanul megvalósítani a jogalkotói szándékot. Két ilyen kiskaput mutatok be.
A Jobbik eltörölné a regisztrációs adót2010.08.06. - 09.15
Budapest, 2010. augusztus 5., csütörtök (MTI) - A regisztrációs adó eltörlését, és a hozzá kapcsolódó jogszabályok hatályon kívül helyezését javasolja 2011-től a Volner János (Jobbik) által a parlamenthez augusztus 3-án benyújtott törvényjavaslat.
Tájékoztató a helyi iparűzési adónemekre teljesített befizetésekkel kapcsolatban2010.07.28. - 09.00
A helyi iparűzési adóval kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LVII. törvény rendelkezései szerint a helyi iparűzési adóval kapcsolatos feladatok 2010. június 29-ével az önkormányzati adóhatósághoz kerültek.
Orbán: januártól egykulcsos személyi jövedelemadó lesz2010.07.27. - 08.00
Januártól Magyarország átáll az egykulcsos személyi jövedelemadóra, hogy az átállás hány évet vesz igénybe, az egy másik kérdés - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök egy hétfő esti televíziós műsorban, cáfolva az új adórendszer elhalasztásáról szóló információkat.
Ellenzik a pedagógusok a végkielégítések különadóját2010.07.26. - 10.00
Az államfőhöz fordul előzetes normakontrollért a Pedagógusok
Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a végkielégítéseket kétmillió forint
felett 98 százalékos különadóval sújtó törvénymódosítás miatt -
jelentette be Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke pénteken.
ÖSSZEFOGLALÓ: Elfogadta a parlament a gazdasági és pénzügyi csomagot2010.07.23. - 07.00
A parlament csütörtökön elfogadta a gazdasági és pénzügyi törvénycsomagot, amelyhez a zárószavazás előtt számos módosítást nyújtott be a nemzetgazdasági miniszter. A bankadó hatálya alól végül kivonták a három éven belül alakult biztosítókat, s az eredeti javaslatnál normatívabb módon oldották meg a takarékszövetkezetek kedvezményezését. A parlamenti jóváhagyással egyebek között adó- és járulékmentessé válik a háztartási munka, csökken a társasági adó, a közszférában bevezetik a bérplafont, és 98 százalékos különadóval sújtják a végkielégítéseket.
Világgazdaság: káosz az elektronikus áfánál2010.07.22. - 10.30
Egyelőre akadozik az Európai Unión belüli elektronikus áfa-visszatérítés rendszere, noha 2010. január elsejétől működnie kellene - közli a Világgazdaság csütörtöki száma.
2010. július 19-től megkezdődik a folyószámla-kivonatok kiküldése2010.07.20. - 09.00
2010. július 19-én megkezdjük a gazdálkodói, majd ezek kiküldése után megszakítás nélkül folytatjuk a magánszemélyes és egyéni vállalkozói folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését.
Versenyeken nyert érmék, trófeák adókötelezettsége2010.07.17. - 09.00
A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény 26.§-a és 1. számú mellékletének 5. pontja módosította személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: szja-törvény) 1. számú mellékletének 8.18. pontját. A módosítás eredményeképpen 2010. január 1-jétől nem minősül adómentes természetbeni juttatásnak összeghatártól függetlenül a versenyen vagy vetélkedőn nyert érem, trófea. A módosítás azonban nem eredményez minden esetben adókötelezettséget a sportérmek trófeák juttatása esetén.
A progresszív adózás bevezetését fontolgatják Romániában2010.07.15. - 08.00
Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2010. július 14., szerda (MTI) - Romániában január elsejétől megszűnne a hat éve bevezetett 16 százalékos egységes adókulcs, ehelyett a progresszív adózásra térnének át - ezt Sebastian Vladescu pénzügyminiszter közölte, aki máris alapos fejmosásban részesült a miniszterelnöktől amiatt, hogy a kormányban még meg sem vitatott és el nem döntött intézkedést önkényes módon vetítette előre.
Az APEH elnökhelyettesévé nevezték ki Csillag Dezsőnét2010.07.09. - 13.45
Csillag Dezsőnét, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) főosztályvezetőjét csütörtöktől elnökhelyettessé nevezte ki Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke - tájékoztatta az APEH az MTI-t, csütörtökön.
Költségvetési Tanács: az adóváltozások idén 80 milliárddal javítják az elsődleges egyenleget2010.07.07. - 14.00
Budapest, 2010. július 7., szerda (MTI) - A bejelentett adóváltozások, köztük a bankadó kivetése a társasági adó csökkentése mellett az idén 80 milliárd forinttal javítja a központi költségvetés elsődleges egyenlegét a Költségvetési Tanács szerint, amely megjegyzi: mivel a következő évek bankadójáról nem született törvényjavaslat, ezzel a bevétellel nem is számolhattak, így az adóváltozás nettó hatása 2011-2014 között rendre mintegy 200 milliárd forintos egyenlegromlást jelent.
A Die Presse a bankadóról és a kormány gazdasági programjáról2010.07.07. - 13.00
Bécs, 2010. július 7., szerda (MTI) - Értékelő elemekkel vegyes tudósításban számolt be szerdai számában a Die Presse című osztrák napilap a magyar kormány 29 pontból álló gazdasági csomagjáról és a tervezett banki különadót övező vitáról.
Költségvetési Tanács: a lakossági adóváltozások idei hatása 17,1 milliárd forint2010.07.07. - 13.00
Budapest, 2010. július 7., szerda (MTI) - A már benyújtott, a lakossági adóbefizetéseket érintő módosítások az idén 17,1 milliárd forinttal rontják a központi költségvetés elsődleges egyenlegét a Költségvetési Tanács szerdán közzétett becslése szerint.
Magyar Nemzet: adózatlanul viszik ki a pénzt a multi cégek2010.07.05. - 08.15
Akár százmilliárdokat is kivihetnek adózatlanul Magyarországról az itt működő multinacionális vállalatok - írta hétfői számában a Magyar Nemzet; a lapnak nyilatkozó szakértők szerint büntetőadókkal vethetnének gátat.
Matolcsy az adórendszeren kívüli keresetről, az örökösödési illeték eltörléséről2010.07.01. - 09.00
A kormány megtárgyalta és elfogadta az adórendszeren kívüli kereset bevezetését Magyarországon - mondta Matolcsy György a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Matolcsy: a második félévben 250 millió nyereségig 10 százalékos nyereségadó2010.06.30. - 17.00
A kormány elfogadta, hogy évi 500 millió forintos nyereségig, a második félévben tehát 250 millió forintig 10 százalékos társasági adót kelljen fizetni - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről - 2010. II. félév2010.06.30. - 09.30
Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről - 2010. II. félév
IBAN-számlaszámok és -adónemek táblázatba foglalva2010.06.30. - 07.00
A költségvetéssel szembeni kötelezettségek és juttatási igények lebonyolítására a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó költségvetési számlaszámok (IBAN számlaszámok) 2010. június 29-től érvényes jegyzéke
Bankadó: a bankoktól és biztosítóktól 170 milliárdot várnak2010.06.23. - 07.00
Budapest, 2010. június 22., kedd (MTI) - A pénzügyi rendszer nem banki és nem biztosítói szereplőinek együttesen 30 milliárd forint "bankadót" kellene fizetniük - erről pénteken tájékoztatták az érintett szereplők képviselőit az MTI információi szerint, ami azt jelentené, a bankoktól és biztosítóktól 170 milliárdot várnak.
Kisebbek az adóbefizetések idén májusban2010.06.23. - 07.00
Budapest, 2010. június 22., kedd (MTI) - Általános forgalmi adóból az idén májusban 192,9 milliárd forint bevétele keletkezett a központi költségvetésnek, amely 83,8 százaléka az egy évvel korábbinak. Ez jórészt az előző évi bázist jelentősen, 67,8 milliárd forinttal meghaladó visszautalások következménye - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden a honlapján.
Bankadó - A bankok lényegesen módosítanák a feltételrendszert2010.06.17. - 07.00
Budapest, 2010. június 16., szerda (MTI) - A bankok szerint lényegesen módosítani kell a bankadó feltételrendszerét, mert az adó a tervezett formában negatív hatással járna a bankrendszerre és a reálgazdaságra is - közölte a Magyar Bankszövetség az MTI-vel.
APEH figyelmeztetés: Ne dőljenek be az álrevizoroknak!2010.06.12. - 10.00
Az Adóhatóság ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy APEH ellenőrzést minden esetben két revizor végez, akik az ellenőrzés megkezdésekor kötelesek megmutatni szolgálati igazolványukat valamint a nevükkel és sorszámmal ellátott hivatalos megbízólevelüket.
Vámosi-Nagy Szabolcs: az adóátrendezés közel nullszaldós lehet2010.06.08. - 15.00
Budapest, 2010. június 8., kedd (MTI) - Amíg a 16 százalékos egykulcsos szja bevezetése 300-400 milliárd forint bevételkiesést, addig az adójóváírás kivezetése közel 300 milliárd forint többletbevételt jelenthet a költségvetésnek - felelte Vámosi-Nagy Szabolcs az Ernst & Young adószakértője kedden az MTI kérdésére.
Adóköteles a pedagógusok szakkönyvvásárlására adott támogatás2010.06.02. - 07.00
Budapest, 2010. június 1., kedd (MTI) - Az idén már nem adómentes a pedagógusok szakkönyvvásárlására adott támogatás, az összeg adómentes költségtérítésként történő szabályozását az szja-törvény január 1-jével szüntette meg - hívja fel a figyelmet az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban.
Veres: az egykulcsos adó nem gazdaságösztönző2010.06.01. - 07.00
Hazugságnak nevezte Veres János,, hogy a Pénzügyminisztérium 3,8 százaléknál jóval magasabb hiánnyal számolt volna 2010-re. A volt pénzügyminiszter egy reggeli televíziós műsorban azt is elmondta: a szocialisták nem támogatják az egykulcsos szja bevezetését, amely önmagában nem eszköze a gazdaság élénkítésének.
Pitti: az adórendszer átalakítása előtt célokat kell meghatározni2010.05.14. - 08.00
Budapest, 2010. május 14., péntek (MTI) - Pitti Zoltán szerint az adórendszer addig nem tud hatékony eszközként működni, amíg a célok nem láthatóak. A volt APEH elnök azt is hangsúlyozta: nem tartja ugyan valószínűnek, hogy az adózásban nagyobb léptékű változtatásokra nyílik lehetőség, ám ha igen, azokat a lehető legjobban kellene becélozni.
Kedvező kormánydöntés az ifa-bevétel támogatásáról2010.05.13. - 08.00
Eredményre vezettek az idegenforgalmi adó (ifa) támogatásával kapcsolatos egyeztetések, a kormány szerdán döntött arról, hogy az üdülőhelyi önkormányzatok által beszedett idegenforgalmi adóhoz (ifa) járó, korábban megkurtított állami támogatást közel egyharmaddal növelik - mondta Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke szerdán az MTI-nek.
Csökken a társasági adóbevétel, nőnek a hátralékok2010.05.13. - 08.00
Budapest, 2010. május 12., szerda (MTI) - A gazdasági válság hatása az adóbevételeken és az adóhátralékok összegén is érződik - mutatott rá Szikora János, az APEH elnöke szerdán, a Magyar Közgazdasági Társaság pénzügyi szakosztályának rendezvényén, ahol Pitti Zoltán, a Corvinus Egyetem tudományos kutatója úgy vélekedett, hogy a magyar adórendszer fékezi a teljesítményt.
Még másfél millió szja-bevallást vár az APEH2010.05.12. - 08.00
Budapest, 2010. május 11., kedd (MTI) - Az adóhatósághoz csaknem 2,079 millió szja-bevallás érkezett május 10-ig, 240 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a május 20-i határidőig pedig még 1,5 millió bevallást vár az APEH - ismertette Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az APEH elnökhelyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Adó visszatérítést kérhetnek az önkéntes nyugdíjpénztártagok2010.05.04. - 07.00
Havi 33 ezer forint befizetése mellett a pénztári hozamon túl jelentős adó visszatérítéssel is gyarapíthatja megtakarításait az önkéntes nyugdíjpénztári tag, így éves szinten akár 120.000 forint takarítható meg az egyéni önkéntes nyugdíjpénztári befizetéssel.
Matolcsy lát esélyt az idei adócsökkentésre2010.05.04. - 07.00
Matolcsy György szerint a növekedés beindítása érdekében azonnali fordulatra van szükség az adórendszerben és a foglalkoztatásban; az idén az államháztartási hiány a GDP 4,5-6,5 százaléka között lehet. A leendő nemzetgazdasági miniszter lát esélyt egy idei adócsökkentésre és szigorú költségvetési politikát ígér.
Napi Gazdaság: keveset adóznak az őstermelők2010.05.04. - 07.00
Budapest, 2010. május 4., kedd (MTI) - Az őstermelők nyolc százaléka sem fizet adót - állítja keddi számában a Napi Gazdaság az adóhatóság adataira hivatkozva.
Magyar Nemzet: újjáéledő adórendőrség2010.04.27. - 07.00
Budapest, 2010. április 27., kedd (MTI) - Az új kormány az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a vám- és pénzügyőrség összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Orbán: idén még nem épül be a családi elem az adórendszerbe2010.04.26. - 15.00
Budapest, 2010. április 26., hétfő (MTI) - Orbán Viktor szerint adóforradalomra van szükség, de idén még a családi elem nem épülhet be a rendszerbe. A Fidesz elnöke hétfőn nemzetközi sajtótájékoztatóján azt mondta: hozzányúlnak év közben az adórendszerhez, de még nem az ideális rendszer jön létre. Úgy vélekedett: az IMF-fel meg tudnak majd állapodni egy év közbeni intézkedéscsomagról. Szerinte kétséges, hogy a PSZÁF és az MNB ellátja azokat a feladatokat, amelyekre létrehozták őket.
Tájékoztató TEÁOR és szakmakód konverzióval kapcsolatban2010.04.23. - 08.00
Mint az Önök előtt is ismert 2008. január 1-jétől megváltozott a szakma- és TEÁOR-kód jegyzék. Annak ellenére azonban, hogy a változás-bejelentési kötelezettség teljesítésére ? a törvényben ? megadott határidő 2009. június 2-án lejárt, az állami adóhatóság nyilvántartása szerint az adózók egy része még 2010-ben is rendelkezik olyan tevékenységkóddal (tevékenységkódokkal), amely(ek) nem felel(nek) meg a 2008. évi szabályoknak.
Nem tudtak megegyezni az uniós pénzügyminiszterek a bankadóról2010.04.19. - 07.00
Madrid, 2010. április 18., vasárnap (MTI/Reuters/Dow Jones/APA/AFP/AP) - Nem tudtak megegyezni a tervezett bankadó kivetéséről a hétvégén az Európai Unió Madridban tanácskozó pénzügyminiszterei.
APEH: társas vállalkozások különadó-előlegének jóváírásával kapcsolatos tájékoztatás2010.04.15. - 07.00
Tájékoztatjuk a Tisztelt Adózókat, hogy a társas vállalkozások különadójára vonatkozó rendelkezések 2010. január 1-jével történt hatályon kívül helyezése miatt, a folyószámlájukra a 2009-ben kezdődő adóév végét követő időszakra felkönyvelt különadó előlegek jóváírásáról az adóhatóság hivatalból intézkedett.
Több tízezret spórolhatunk a májusi adóbevallással2010.04.12. - 17.45
Azzal, hogy megismertük az adójóváírásra vonatkozó legfontosabb szabályt az adóelőlegnél, mindjárt havi 15 100 forinttal több lehetett a nettó fizetésünk. További 10 ezreket jelenthet pluszban a pénztárcánknak a májusi adóbevalláskor.
Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről2010.04.07. - 07.00
Adónaptár a lényegesebb adófizetési, bevallási határidőkről
Április 1-jétől változnak az alkalmi foglalkoztatás szabályai - Megszűnik az AM-könyv és a közteherjegy!2010.04.01. - 07.00
Az alkalmi munkavállalói kiskönyvet 2010. április 01-től felváltja az
egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony, amely a háztartási munka,
mezőgazdasági-, növénytermesztési-, idegenforgalmi idénymunka, illetve
alkalmi munka esetén alkalmazható. Harmadik országbeli állampolgár
esetében pedig csak a mezőgazdasági idénymunka és háztartási munka
megengedett.
Kétezer cég adószámát függeszti fel az APEH2010.03.31. - 10.15
Az idén mintegy kétezer cég adószámának felfüggesztését rendelte el az
adóhatóság azért, mert elmulasztották időben benyújtani mérlegüket, adja
hírül a Napi Gazdaság.
Közösségi adószámokra vonatkozó alapvető szabályok2010.03.25. - 10.00
27. információs füzet
Közösségi adószámokra vonatkozó alapvető szabályok
A füzet letölthető .pdf formában az APEH honlapjáról >>>
Sajtóközlemény egyes adókötelezettségekről2010.03.25. - 07.00
A közvállalkozások és az elkülönített elszámolások vezetésére kötelezett vállalkozások egyes adókötelezettségeiről.
Pénzforgalom - adóstatisztikák2010.03.25. - 07.00
Az APEH honlapjáról letölthetőek a korábbi évek adóstatisztikái.
APEH Elnök tájékoztatója: SZJA, különadó, kifizetői feladatok2010.03.23. - 07.00
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnökének 8003/2010. (AEÉ 3-4.) APEH tájékoztatója a 2009. évi személyi jövedelemadó, különadó, valamint a mezőgazdasági kistermelő egészségügyi hozzájárulásának munkáltatói adómegállapításával és elszámolásával kapcsolatos munkáltatói (kifizetői) feladatokról
Társasági adó: milyen szabályok szigorodnak?2010.03.19. - 10.00
Egy februárban életbe lépő törvénymódosítás értelmében május 15-től szigorításokkal kell számolni. Mi módosult?
Tájékoztató az önkormányzat jegyzőjének...2010.03.09. - 16.00
...a magyarországi ingatlannal rendelkező külföldi szerveztek tagjaira
vonatkozó
adatszolgáltatási kötelezettségéről
Adóváltozás 2010: mi jut, mi marad?2010.03.09. - 07.00
A 2010-es év elképesztő mennyiségű szabály változását hozta a személyi jövedelem adóztatásában. Most ismertetjük az összes érdemi változást.
400 milliós adóeltitkolás2010.03.05. - 08.30
A revizorok kitartó munkája és saját bankszámlája buktatta le azt az adózót, aki több százmilliós bevételt próbált eltitkolni az adóhatóság elől. Az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága különösen nagy értékre elkövetett adócsalás gyanúja miatt tett feljelentést a Vám- és Pénzügyőrségnél.
Közösségi adószámok megerősítése2010.03.03. - 08.00
Jelen tájékoztatónk abban kíván a segítségére lenni, hogy megismerje, milyen módon van lehetősége meggyőződni tagállami partnere közösségi adószáma érvényességéről és azonosító adatainak pontosságáról.
Demonstrációra készülnek az adóigazgatási szakszervezetek2010.02.24. - 07.00
Budapest, 2010. február 23., kedd (MTI) - Demonstrációt tart a közeljövőben az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT), valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ), derül ki a szakszervezeteknek a miniszterelnökhöz írt leveléből.
Vagyonadó: közeleg az első bevallási határidő2010.02.23. - 07.45
Budapest, 2010. február 22., hétfő (MTI) - Közeledik a vagyonadó első bevallási és befizetési határideje: az egyéni vállalkozóknak, az általános forgalmi adó fizetésre kötelezett magánszemélyeknek, valamint az eva alany egyéni vállalkozóknak és bevételi nyilvántartást vezető eva alany társaságoknak ugyanis február 25-ig kell bevallaniuk és befizetniük a vagyonadót, amely az Alkotmánybíróság határozata nyomán már csak a vízi járműveket, a légi járműveket és a nagy teljesítményű személygépkocsikat terheli.
Mennyire vonzó az adórendszerünk?2010.02.17. - 09.00
Magyarország a világ 183 országa között a 122. helyen áll a vállalati adórendszer vonzereje alapján. Ezzel megelőzzük Kínát, a térségben pedig Szlovákia és Csehország után állunk közvetlenül - írja a Világgazdaság.
Újrafogalmazott dohányadó2010.02.17. - 08.00
Budapest, 2010. február 17., szerda (MTI) - Ha Magyarország érvényesíti az Ecofin által 64-ről 90 euróra emelt jövedéki adót, s jelenlegi 57 százalékról 60 százalékra emelt közterhet a cigarettánál, akkor 2018-ra a jelenlegi 550 forintos dobozonkénti átlagár átlépheti az ezer forintot - írja Napi gazdaság szerdai száma.
A vállalkozói adófizetés is alkotmányellenes lehet?2010.02.06. - 09.00
Budapest, 2010. február 5., péntek (MTI) - Még februárban döntés születhet az Alkotmánybíróságon a tevékenységre jellemző kereset több százezer vállalkozót és vállalkozást érintő szabályrendszerével kapcsolatban, amely az adótanácsadással foglalkozó PMX Consulting Group Magyarország Kft. várakozásai szerint alkotmányellenes lehet.
Legalább 195 milliárddal tartoznak tartósan az APEH-nak2010.01.29. - 08.00
Budapest, 2010. január 28., csütörtök (MTI) - Az adóhatóságnak 2009 végén 1.655 vállalkozás tartozott egyenként több mint 100 millió forinttal, valamint 2.955 magánszemély és egyéni vállalkozó egyenként több mint 10 millió forinttal folyamatosan, 180 napon túl - derül ki az APEH honlapján közzétett listákból.
Felére csökkentették az iparűzési adót Hatvanban2010.01.20. - 07.15
Hatvan, 2010. január 19., kedd (MTI) - Csaknem a felére, 1,9 százalékról 1 százalékra csökkentette az iparűzési adót 2010-től a hatvani önkormányzat - tájékoztatta kedden az MTI-t a település polgármestere.
Tájékoztató a 2010. évi áfabevallások változásairól2010.01.14. - 07.00
Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) és az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 2010. január 1-től hatályos módosításai szerint az alábbiakban változott a 1065., a 1086. számú bevallások tartalma, valamint a 10A60. számú összesítő nyilatkozat képi formája és tartalma.
Vagyonadó kalkulátor: nem csökken az érdeklődés2010.01.13. - 09.15
Budapest, 2010. január 12., kedd (MTI) - Eddig több mint 330 ezren tekintették meg a becsült forgalmi érték kalkulátort, a mentések száma pedig meghaladja a 7,5 ezret - közölte az APEH kedden az MTI érdeklődésére. Vámosi-Nagy Szabolcs a kalkulátor működtetése kapcsán nem lát problémákat.
IBAN számlaszámok 2010. január 1-jétől érvényes jegyzéke2010.01.12. - 12.30
A költségvetéssel szembeni kötelezettségek és juttatási igények lebonyolítására a nemzetközi pénzforgalomban alkalmazandó költségvetési számlaszámok (IBAN számlaszámok) 2010. január 1-jétől érvényes jegyzéke
A munkaadói, a munkavállalói és a vállalkozói járulék mértéke és alapja2010.01.12. - 10.00
A munkaadói, a munkavállalói és a vállalkozói járulék mértéke és alapja
Vagyonadó: a héten elindulhat a vagyonadó kalkulátor2010.01.07. - 08.30
Budapest, 2010. január 7., csütörtök (MTI) - Napokon belül, akár még ezen a héten elindulhat a vagyonadó kalkulátor az adóhivatal honlapján - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
APEH 3 nap alatt több mint 100 adószámot törölt2010.01.07. - 08.15
Budapest, 2010. január 7., csütörtök (MTI) - Csak az idén több mint száz adószámot törölt az adóhatóság, és több mint negyven olyan határozatot hozott, amely adószám felfüggesztéséről szólt, vagyis három nap alatt naponta több mint harminc társaság adószámát törölte, és több mint egytucatnyival szemben tette meg az első lépést az ide vezető úton - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Távhő várhatóan 5 százalékkal adózik január 15-étől2010.01.06. - 08.15
Budapest, 2010. január 5., kedd (MTI) - Az Európai Bizottság eddig nem emelt kifogást, így várhatóan 5 százalékos áfakulccsal adózik a távhő, január 15-től - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) az MTI-vel, kedden.
APEH számlaszámok és adónemek 2010. január 1-jétől érvényes jegyzéke2010.01.01. - 12.15
Letölthető az APEH honlapjáról az APEH számlaszámok és adónemek 2010. január 1-jétől érvényes jegyzéke.
Ide kattintva tőlünk is letöltheti a dokumentumot >>>Az APEH válaszol: járulélok és kölcsönök2009.12.27. - 08.00
Kinek kell egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni? A társaság által nyújtott kölcsönt a könyvelésben hol kell kimutatni? Főállás mellett evásként dolgozó vállalkozónak milyen járulékokat kell fizetnie? Az Adózóna olvasók kérdéseire az adóhivaatal munkatársai válaszoltak.
December 21-ig kell feltölteni az adót2009.12.18. - 08.00
A decemberi, likviditásban kissé szűk időszakban sem feledkezhetnek meg a társaságok az adófeltöltésről, mert egy elkésett, vagy rosszul megbecsült feltöltés a különbözet akár 20 százalékával megegyező büntetést is eredményezhet - figyelmeztet az RSM DTM Hungary.
Gazdasági válság - Adósságválsággal folytatódhat a gazdasági válság - összefoglaló2009.12.16. - 08.30
Budapest, 2009. december 15., kedd (MTI) - Amerikai szakértők szerint az óriásivá duzzadó államadósság az Egyesült Államokban újabb gazdasági válságot idézhet elő, ha a törvényhozás és a Fehér Ház egy-két éven belül nem tesz lépéseket ellene.
Az adóelőlegnél már decemberben nem kell számolni családi pótlékkal2009.12.16. - 08.00
Budapest, 2009. december 15., kedd (MTI) - A munkáltatóknak a decemberi bér adóelőleg megállapításánál már nem kell figyelembe venniük a családi pótlékot, a családi pótlék beszámítása miatt keletkezett adó-túlfizetéseket jövő március 1-jétől kaphatják vissza az érintettek - közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel kedden.
Adóváltozások2010 - ingyenes 70 oldalas összefoglaló2009.12.13. - 12.00
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek: - Adóváltozások2010 - 70 oldalas összefoglaló
- Munkajogi túlélőcsomag
- Adó és járulékszabályok, valamint a TB változásai 2010
Érdekel az ingyenes kiadvány, kattintok >>>Szuperbruttósítás: jó-e a dolgozónak?2009.11.18. - 07.00
A szakszervezetek bár nem tartják jó ötletnek a szuperbruttósítást, elfogadják az Alkotmánybíróság döntését, amellyel a testület alkotmányosnak ítélte a januárban életbe lépő személyi jövedelemadó-változásokat. A Világgazdaság szakemberei szerint pedig a munkáltatók és a munkavállalók is profitálhatnak a szuperbruttósításból. A munkaadók szövetsége nem ért egyet.
Adóváltozások 2010: mi minden módosul?2009.11.16. - 07.00
Számos változásal kell tisztában lenni, ha valaki naprakész szeretne lenni a 2010-es adóváltozásokkal kapcsolatban, a parlament ugyanis 2009. november 9-én elfogadta az adójogszabályokat módosító törvénytervezetet.. A KPMG jövő évi módosításokat összegző konferenciáján sorra vették ezeket.
Adózás magánszemélyként: ki, hogyan és mi alapján?2009.11.13. - 15.15
Fontos a sorrendiség betartása, mert amennyiben van az adott konkrét esetre vonatkozó nemzetközi szerződés, akkor az abban foglaltak szerint kell az adózó illetőségét meghatározni, a személyi jövedelemadóról szóló törvény illetőségre vonatkozó rendelkezését figyelmen kívül kell hagyni, ha nincs nemzetközi szerződés, akkor a magyar személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései az irányadóak.
Áfakör, tagi kölcsön és vagyonátruházási illeték: mire figyeljünk cégalapításkor és utána?2009.11.11. - 15.15
A vállalkozások alapításának és megszűnésének(átalakulásának) igencsak bonyolult adójogi vonzatai lehetnek, gyakran az egyéni vállalkozó, vagy a tulajdonos nem ismeri a lehetséges kimeneteleket, többnyire a folyamat közben tapasztalja meg, hogy milyen adózási következményekkel kell szembenéznie.
Büntetőadó a munkaadóknak - januártól nő a rehabilitációs járulék2009.10.29. - 07.00
Az idei 177?600 forintról januártól 964?500 forintra nő a rehabilitációs hozzájárulás mértéke - közli a Magyar Hírlap. Ezt az összeget minden egyes munkavállaló után be kell fizetniük a munkaadóknak, ha a foglalkoztatottjaik létszáma meghaladja a húsz főt.
Több mint lehetőség? START, START PLUSZ, START EXTRA kártya2009.10.19. - 07.00
Napra kész információk a START, START PLUSZ és START EXTRA kártyákról
Áfacsalás: milliárdos visszaélések, változatos módszerek2009.10.02. - 07.00
Évi 200-250 millió euró kára származik az Európai Uniónak az adócsalásokból, ami duplája az unió éves költségvetésének. Ebből ? az Europol tájékoztatása szerint ? mintegy 100 milliárd euró az, ami az áfacsalások legbonyolultabb módszere, a körhintacsalások miatt vész el. Magyarország tekintetében éves szinten 5 milliárd euróra ? 1500 milliárd forintra ? tehető az áfacsalók által okozott kár mértéke.
Figyelem! Adózási határidők októberben is!2009.10.02. - 07.00
Számos bevallási, befizetési, illetve adatszolgáltatási határidőre kell figyelniük a vállalkozásoknak októberben is.
Helyi adók 2010-ben: telephely, bevallás, engedélyezés2009.09.30. - 07.00
A közteherviselés rendszerének átalakítását célzó 2009. június 29-én elfogadott törvényjavaslat értelmében 2010. január 1-jétől minden külföldi telephelyen végzett tevékenységből származó ?iparűzési adóalapot eredményező rész? mentesül az iparűzési adófizetési kötelezettség alól Magyarországon - tudatja hírlevelében a PricewaterhouseCoopers.
Adóváltozás 2010: mire kell felkészülni?2009.09.28. - 07.00
Szakértők szerint indokolatlan és irreális a munkavállalói oldal által ajánlott 80 ezer forintos minimálbér a 2010. évre.
Mégis lehetnek adómódosítások: mi a lényeg?2009.09.25. - 07.00
Az ígéretek ellenére mégis szinte az összes adótörvény módosul (T/10676 törvényjavaslat). A 2010 évre már kihirdetett, de még hatályba nem lépett törvények is. Felvetődik a kérdés: volt-e értelme a kapkodásnak? Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk az ?egységes szerkezetű? szövegről két saláta törvényt kellene összefésülni az alaptörvényekkel. A benyújtott törvényjavaslatból most két lényegesebb módosítást emelünk ki.
APEH-ellenőrzés: ki a leggyengébb láncszem?2009.09.22. - 07.00
Az adózók minél teljesebb körű tájékoztatása és felkészítése céljából az APEH júniusban az ellenőrzések rendjéről szóló kézikönyvet tett közzé a honlapján. A dokumentum segíthet megismerni az elvi alapvetéseket, a gyakorlatban azonban az adózó továbbra is jobban teszi, ha a részletek tisztázásakor adóügyi szakemberrel képviselteti magát. Ki számít a leggyengébb láncszemnek az APEH ellenőrzése során?
Nem a minimálbér duplája a vállalkozói járulékalap2009.09.16. - 07.00
A januártól hatályos módosítások értelmében a minimális vállalkozói járulékalap nem a minimálbér duplája, hanem a ?tevékenységre jellemző kereset? lesz, ami az egyszerűsített vállalkozói adót (EVA) fizető egyéni vállalkozók mellett, valamennyi egyéni és társas vállalkozásra kiterjed majd.
Jövőre adócsökkentés jöhet2009.09.11. - 07.00
Bajnai Gordon kormányfő szerint a jövő évi költségvetés lehetővé teszi a távhő áfájának csökkentését és még adócsökkentésre is fedezetet biztosít.
Családi pótlék, gyes, gyet: 50 százalékos megosztás és a nyilatkozat külföldön2009.09.09. - 07.00
Kinek és mikor kell nyilatkoznia a családi pótlékról és milyen adóterhet nem viselő járandóságokra vonatkozik még az 50 százalékos megosztás?
Családi pótlék: kellemetlen meglepetések a szeptemberi fizetésnél2009.09.03. - 07.00
2009. szeptember 1-től adóterhet nem viselő járandóság lett a családi pótlék. Íme néhány számítási példa, hogy ez mit jelent az adóelőleg levonás során.
Járulékcsökkentés: havi 3 millióig is járhat?2009.08.31. - 07.00
2009. július 1-től 5 százalékkal csökkentek a munkáltatói járulékterhek. A minimálbér kétszeresének megfelelő járulékalapig, illetve a járulékalap helyett csökkent a Start-kártya járulék is. Mi lehet ezzel a probléma?
Plusz illetékek januártól: kinek mi után és mennyit?2009.08.24. - 07.00
Jövő januártól a vagyoni betét, az üzletrész, a szövetkezeti részjegy, a befektetői részjegy öröklése esetén is illetéket kell fizetni.
Pályakezdők ütőlapja: Start-kártya2009.08.21. - 07.00
A magas munkanélküliség közepette első állásukat kereső fiataloknak nagy segítség lehet a Start-kártya, de a biztos sikert a járulékkedvezményre jogosító kártya sem garantálja. Eddig közel 130 ezer Start-kártyát váltottak ki a pályakezdők, jelenti a Népszabadság.
Mennyi adókedvezmény jár külföldi jövedelem után?2009.08.14. - 07.00
Kibővítette az Országgyűlés az adóamnesztiában részesülők kedvezményeit, miután a tavaly megnyitott lehetőség nem keltette fel eléggé a jövedelmüket külföldön tartók érdeklődését.
Elektronikus számlázás: adattartalom és előnyök2009.08.12. - 07.00
Hazánkban is már évek óta az áfatörvénybe integrálálták az elektronikus számlázást, lehetőség teremtve a vállalatok számára, ezt azonban még nem sok társaság használja ki. Minek kell szerepelnie a számlán és milyen előnyöket nyújt?
Már az adóbevételekben is érezni a recessziót2009.08.10. - 07.00
A gazdasági recesszió következtében, amint arra számítottak is a szakemberek, az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának 2009 első félévi bruttó bevételei 3,2 százalékkal elmaradtak el az előző év azonos időszakának adataitól - tájékoztatta a regionális igazgatóság.
Mi változik az áfaszabályokban januártól?2009.08.06. - 07.00
Komoly változásokat hoz jövő év januárjától az Európai Unió áfairányelvének legutóbbi módosítása, és az ennek eredményeképpen jelentős mértékben átalakuló hazai, általános forgalmi adóra, illetve az adózás rendjére vonatkozó szabályozás. A legfőbb változás a szolgáltatások teljesítési helyének meghatározását érinti, de változnak a negyedéves összesítő nyilatkozatokra, illetve a külföldi adóalanyokat érintő áfa-visszatérítési eljárásra vonatkozó szabályok is - tudatja a Deloitte.
APEH-razzia: fókuszban a potyautasok2009.08.05. - 07.00
Idén az államháztartás tervezett bevételeinek elérése érdekében az adóhatóság fokozza például az önálló, illetve a társhatóságokkal közös ellenőrzéseit többek között a munkaerő-kölcsönzésnél, az alvállalkozói láncolatokban az alacsony képzettségű vagy szezonális munkaerőt igénylő ágazatokban, az építőiparban, a vendéglátás és a vagyonvédelem területen. Rendszeressé válnak a foglalkoztatással kapcsolatos bejelentések és nyilvántartási kötelezettségek ellenőrzései, és a szezonális akciókban úgy, mint a Kánikula akció során is kiemelt figyelmet kap a részmunkaidő, illetve alkalmai munkavállalók foglalkoztatásának ellenőrzése. Kikre csap még le az APEH?
Cégautóadó: van, ahol jobban csinálják?2009.08.04. - 07.00
2009. február 1-jétől Magyarországon változott a cégautóadó megfizetésének szabálya, mivel a ?minél többen, de kevesebb adó? elve érvényesül a korábbi ?kevesebben, de minél nagyobb összegű adó? alapelv helyett - legalábbis ez volt a kormányzati szándék. Hogy csinálják ezt másutt az unióban?
Kormányszóvivő: ősztől nem kell külön igazolás, elég a nullás adatbázis2009.08.03. - 07.00
Nem kell külön együttes adóigazolást kérniük szeptember 1-jétől azoknak a cégeknek, amelyek szerepelnek a köztartozásmentes adózói adatbázisban - közölte a kormányszóvivő pénteken.
Alkotmányellenes a kétszeres adóztatás? Megtámadott szuperbruttó: emelhetik az adókulcsot2009.08.03. - 07.00
Adókulcsemelés lesz a vége, ha az Alkotmánybíróság elfogadja az országgyűlési biztos érveit, és alkotmányellenesnek találja a személyi jövedelemadózásban 2010-től bevezetendő szuperbruttó adóalapot.Sérti-e az alaptörvényt, hogy ha valakinek havi 100 ezer forint a bére, akkor 127 ezer forint után kell személyi jövedelemadót (szja) fizetnie?
2010-es adóváltozások: minden a halasztott adóról2009.07.31. - 07.00
A 2010-es adócsomagnak több, a halasztott adót érintő változása is van: adókulcsváltozások, veszteségelhatárolás, behajthatatlan követelés, értékvesztés kapcsán veszi sorra a tudnivalókat a PricewaterhouseCoopers.
Felkerültek az APEH honlapjára a 0908-as járulékbevallás hibakódjai2009.07.30. - 07.00
Felkerültek az APEH honlapjára a 0908-as járulékbevallás hibakódjai.
Több mint 600 ellenőrzés az idei balatoni akcióban2009.07.30. - 07.00
Sokba került a zöldség-gyümölcs annak a kereskedőnek, aki szombaton a fonyódi piacon, majd nem sokkal később Balatonbogláron is megbukott az APEH revizorok próbavásárlásakor, ugyanis mindkét helyszínen nyugta nélkül árulta a termékeit. Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal nyári, balatoni akciójában, a hétvégén ? péntektől vasárnapig - 3 nap alatt 78 revizor ellenőrizte a nyugta- és számlaadás mellett a foglalkoztatás szabályszerűségét, illetve az áruk eredetét, az adózási szabályok betartását.
Szuperbruttósítás: a PM szerint csak adótechnikai kérdés2009.07.28. - 07.00
A Pénzügyminisztérium szerint a parlament által elfogadott jövő évi adómódosítás megfelel az alkotmányos követelményeknek; a tárca szerint az adóalap megállapítása alapvetően adótechnikai kérdés.
Adótörvény 2010: kik lesznek a kapcsolt vállalkozások?2009.07.24. - 07.00
Az adótörvények 2010-es változásaival együtt módosul a kapcsolt vállalkozások köre is, ami több adónemben további kötelezettségeket, kockázatokat okoz.
Az APEH tekintettel van a válságra, méltányosan szankcionál2009.07.23. - 07.00
Összességében az APEH által kezelt államháztartási bevételek az előirányzatokat, illetve a tavalyi első félévben elértet megközelítve teljesültek - tájékoztat az adóhatóság. Az elmaradásban már a gazdasági visszaesés hatásai jelentkeznek. A hivatal hatósági eszközeinek alkalmazásakor is ? elsősorban a szankciók megállapításakor és a fizetési könnyítési kérelmek elbírálásánál ? mérlegel, és méltányosan jár el a gazdasági visszaesés következményei miatt.
Változott a START-kártyával foglalkoztatottak utáni közteher2009.07.22. - 07.00
A START, illetve a START PLUSZ kártyával rendelkező személyek foglalkoztatása után július 1-jétől a munkaadót - a tételes egészségügyi hozzájárulás, a munkaadói járulék és a társadalombiztosítási járulék együttes összege helyett - a foglalkoztatás első évében a bruttó munkabér 10 százalékának, második évében 20 százalékának megfelelő fizetési kötelezettség terheli - hívja fel a figyelmet az APEH a honlapján közzétett tájékoztatóban.
0943 bevallás2009.07.17. - 09.00
A 0943-as bevallás az egyszerűsített vállalkozói adóról, az egyéni vállalkozó járulékairól,
valamint az általános forgalmi adóról, a szakképzési hozzájárulásról, továbbá a társasági adókötelezettségről az egyszerűsített vállalkozói adó alanya részére.
Ennek a nyomtatványnak a kitöltésére, beküldésére elektronikusan is van lehetőség, melyhez a szükséges programot le lehet tölteni az APEH honlapjáról.
Mindazon vállalkozóknak, akik elektronikus, illetve postai úton küldik be a bevallást egy kitöltési
segédanyagot biztosít az APEH.
Az APEH megkezdte a folyószámla-kivonatok kiküldését2009.07.13. - 07.00
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) megkezdte a folyószámla-kivonatok és pótlékértesítők kiküldését - jelentette be az adóhatóság internetes honlapján pénteken.
Kettős adóztatást elkerülő egyezmények: hol éri meg az offshore cég?2009.07.10. - 07.00
Magyarországnak jelenleg összesen 65 darab kettős adózást elkerülő egyezménye van. Az alábbiakban az egyezmények közötti markáns különbségeket mutatjuk be.
Elektronikus cégeljárás - újabb beküldési mód júliustól2009.07.07. - 07.00
A cégeljárási kérelmeket a vonatkozó törvény értelmében a jelenleg alkalmazott, e-mail útján történő közvetlen beküldés mellett az idén júliustól a kormányzati portálon keresztül is be lehet nyújtani.
Szonda-Ipsos: a cégek szerint jó, de nem áttörő az adócsökkentés2009.07.02. - 14.00
A hazai cégek alapvetően pozitívan fogadják a Bajnai-kormány lépéseit
az élőmunkát terhelő járulékok és adók csökkentése terén, de nem érzik
azokat átütő erejűnek - derül ki a Szonda Ipsos és a Lépéselőny.hu
közös kutatásából.
Adótörvény - ma szavazott a parlament, az elfogadott változások2009.06.29. - 07.00
Hétfőn az Országgyűlés elfogadta a közteherviselés rendszerének
átalakítását célzó törvénymódosítást, valamint az egyes nagy értékű
vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvényjavaslatot, a változásoktól
a válságkezelésben fontos költségvetési bevételeket remél a kormány.
Új, telefonos szolgáltatást indít az APEH2009.06.29. - 07.00
Egyszerűbb és gyorsabb lesz az ügyintézés az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) új szolgáltatásával, bizonyos ügykörben ugyanis telefonon is intézhetik majd egyedi adóügyeiket az ügyfelek - jelentette be Mogyorósiné Gábor Hajnalka, az APEH elnökhelyettese hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Hamarosan mindenki megkapja nyugdíjpénztári számlakivonatát2009.06.28. - 07.00
A napokban minden nyugdíjpénztári tag megkapja előző évi számlakivonatát, a magán- és az önkéntes kasszáknak ugyanis évente egyszer, június 30-ig tájékoztatniuk kell tagjaikat az előző évi befizetésekről és addigi megtakarításuk előző év végi piaci értékéről.
Oszkó: az IMF-szándéknyilatkozat szerint be kell vezetni a vagyonadót.2009.06.24. - 07.00
A Magyarország és a Nemzetközi
Valutaalap (IMF) közötti legújabb szándéknyilatkozat-tervezet egy
kitétele szerint egy központi beszedésű, értékalapú, vagyoni típusú adó
ésszerűen része kell, hogy legyen a magyar adórendszernek - mondta
Oszkó Péter pénzügyminiszter kérdésre válaszolva a Országgyűlés
költségvetési bizottságának keddi ülésén.
Áfaemelés és számlabefogadás július 1-jétől: Rések az átmeneti szabályokon?2009.06.23. - 07.00
Az általános forgalmi adó július 1-jei hatállyal újra változik, a változások azonban korántsem véglegesek. Várhatóan újabb módosításait, kiegészítéseit fogja elfogadni az országgyűlés a soron következő adócsomagban, azonos vagy visszamenőleges hatállyal. Ilyen a szálláshelyekre vonatkozó áfakulcs csökkentése és a lakásvásárlásokra vonatkozó átmeneti szabály, amelyeket a pénzügyi kormányzat részéről már bejelentették, de jelenleg egyik sem kihirdetett jogszabály, csak ígéret.
Pihenőidő, munkaidő és rendkívüli munkavégzés: mi változik júniustól?2009.06.23. - 07.00
Június elsejével hatályba léptek a
Munka Törvénykönyvének azon módosításai, amelyek munkajogi eszközökkel
kívánják enyhíteni a válság hatásait a munkaidőkeretre, a pihenőidőre
és a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályok rugalmasabbá
tételével - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó-
és jogi hírlevele.
Adóemelés- és csökkentés: végül mi változik júliustól és mi lesz jövőre?2009.06.23. - 07.00
Alig több mint egy hónapja fogadta el az Országgyűlés az évközi változásokat hozó adócsomagot, a 2010-től várható módosítások egyes elemeiről pedig hétfőn szavaz a parlament. A járulékcsökkentés, áfaemelés és a személyi jövedelemadó sávhatárának emelése visszamenőleg - csupán néhány a júliusban várhatóan hatályba lépő módosításokból, amikről bővebben és részletesebben július 7-én hallhat a 2009-es adóváltozások konferencián, amelyet az Adózóna támogat.
Megadóztatják a béren kívüli juttatásokat!2009.06.23. - 07.00
Megszavazta az
Országgyűlés a béren kívüli juttatások adóztatását. Ennek értelmében a
béren kívüli juttatások után a munkáltatóknak 25 százalékos adót kell
fizetniük, így a melegétel-utalvány, az üdülési csekk és az utazási
bérlet után is. Nem kapta viszont meg a szükséges kétharmados többséget
a parlament létszámának kétszázra csökkentése, adja hírül a a Magyar
Rádió.
Oszkó: több jövedelem marad a lakosságnál2009.06.04. - 07.00
Mintegy 20 ezer forinttal nőhet jövőre a havi nettó jövedelme egy 240 ezer forintos havi bruttó jövedelemmel rendelkezőnek - mutatta be Oszkó Péter pénzügyminiszter a tárca honlapján elérhető jövedelemkalkulátor számításait csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón.