Álláskeresőket segítő program indult2012.08.30. - 13.45
Budapesti álláskeresők elhelyezkedését segítő programot indított európai uniós támogatással a Budapest Esély Nonprofit Kft. és az Esély Labor Egyesület; a projekt keretében létrehozzák az Országos Közfoglalkoztatási Módszertani Központot is.Kacsavadászat - tévedések az új Mt. körül2012.08.29. - 07.00
Az új Munka Törvénykönyvét (Mt.) övező sajtóérdeklődés bár indokolt, olykor ugyancsak leegyszerűsítő, néha pedig kifejezetten téves tájékoztatás szüremlik át a médián. Az alábbiakban csokorba gyűjtöttem pár félrecsúszott, az új Mt.-vel kapcsolatos hírt, amelyekkel a közelmúltban találkoztam. Bemutatásuk célja egyrészt a tévedések kiigazítása, másrészt annak újbóli és soha nem nélkülözhető hangsúlyozása, hogy az új munkajogi kódexet ne a Kutyák és Lovak magazin "A Jogász Válaszol" rovatából akarjuk megismerni. A kérdés elég jelentős ahhoz, hogy tisztább forrás után kutassunk!10,5 százalékon a munkanélküliség2012.08.28. - 11.00
Az idén május-júliusban a munkanélküliek létszáma 459 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Fellendíthet a pályakezdő minimálbér?2012.06.13. - 10.00
Javíthat a a pályakezdők elhelyezkedési esélyein az alacsonyabb minimálbér és arra sem kell számítani, hogy a munkáltatók az olcsóbb munkaerő reményében lecserélnék régebbi dolgozóikat - mondta Váradi Balázs, a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet vezető kutatója a portfolio.hu-nak adott interjúban.Kivárnak a munkaadók2012.06.12. - 09.00
A magyar cégek 13 százaléka tervez elbocsátást, 11 százaléka pedig felvételt 2012 szeptemberének végéig. A szezonkezdet ellenére a vendéglátás- és az építőipar területén tevékenykedő cégek is inkább elbocsátanak - közölte a Manpower.Új Mt: átrendeznek az átmeneti rendelkezések2012.06.04. - 07.00
Benyújtotta a kormány a Munka törvénykönyvét hatályba léptetéséről szóló átmeneti rendelkezéseket, amelyek a munkavállalóknak kedvező átmeneti szabályokat javasolnak több ponton. Így például csak jövőre kell alkalmazni a szabadság és az átlagkereset helyébe lépő távolléti díj szabályait. A jogszabály-tervezetet nagyon gondosan érdemes tanulmányozni minden munkaadónak.
Új Mt: a szabadság csak jövőre változik2012.05.24. - 11.15
Várhatóan csak jövőre kell alkalmazni a szabadság és az átlagkereset helyébe lépő távolléti díj szabályait. Többek között ezt tartalmazza az a szakértői javaslat, amit még az utolsó pillanatban, az új Mt. júliusi hatályba lépése előtt törvénybe foglalnak. Hogyan készüljenek fel a munkáltatók, mikor melyik jogszabályt kell alkalmazni, kell-e módosítani a hatályos megállapodásokat? Erről is beszélgettünk dr. Berke Gyulával, a Pécsi Tudományegyetem jogi karának dékánjával, a törvényt előkészítő szakmai bizottság tagjával.Új Mt.: Nagyobb foglalkoztatási kockázat a munkavállalókon2012.05.18. - 09.30
Sok helyen átláthatóbbá teszi a szabályozást az új Munka Törvénykönyve, változások lesznek az atipikus munkaviszonyok körében és megjelenik egy új alapelv, a méltányos mérlegelés elve ? mondta el Dr. Takács Gábor a CompLex Kiadó ? a holland Wolters Kluwer csoport tagja által április végén szervezett BérMozaik konferencián, amely ezúttal is a bérszámfejtéssel és társadalombiztosítással foglalkozó szakemberek számára szolgált iránytűként. Csiszolnák az Mt-t a szakszervezetek2012.05.18. - 07.00
Az érdekvédők többek között azt javasolják, hogy az üzemi megállapodásokban rögzíttek ne térhessenek el negatív irányba, a munkavállalók rovására a Munka törvénykönyve rendelkezéseitől.A jogszerűség próbája is a próbanap2012.05.16. - 07.00
Egyre általánosabbá válik az egynapos próbaidő, a próbanap intézménye a magyar cégek körében is. Fontos azonban, hogy a jelöltet ezért munkabér is megilleti ? olvasható az RSM DTM legfrissebb blogbejegyzésében.
Egyre kevesebb a munkahelyi baleset2012.05.10. - 09.15
Az év első három hónapjában 3000 munkabalesetet regisztráltak, 7 volt halálos kimenetelű, míg tavaly ugyanekkor 3340 munkabaleset történt, amelyek közül 22 volt halálos ? mondta Bakos József, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) főigazgató-helyettese a Közös értékünk: a biztonságos munkahely című konferencián.Négy ponton lehetetleníti el a rugalmasságot az új Mt.2012.05.08. - 07.00
A 2012. július 1-jén hatályba lépő új munkatörvénykönyv struktúráját tekintve rendben van, sőt jobb, mint az eddigi... Van viszont négy sarkalatos pont, amely alapjaiban lehetetlenítené el a szféra működését - írja sajtóközleményében a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ).A többműszakos munkarend és a műszakpótlék2012.05.07. - 11.45
A műszakban dolgozó munkavállalókat érintő alapvető változás, hogy az új Munka Törvénykönyve (Mt.) szerint a többműszakos munkarendben működő munkáltató munkavállalói nem minden esetben lesznek jogosultak műszakpótlékra. A munkáltató így akár olyan esetben is élhet a többműszakos munkarend nyújtotta rugalmasabb munkaidő szabályokkal, amikor az érintett munkavállalókat egyébként műszakpótlék nem illeti meg. A másik legfontosabb változás, hogy ? mint oly sok esetben az új Mt. mellett ? a felek megállapodása jelentősen eltérhet a műszakpótlék törvényi szabályaitól.Új Mt: aggódnak a munkaerő-kölcsönzők2012.05.02. - 10.00
Jelentősen csökkenhet a kölcsönzött munkavállalók létszáma a júliusban hatályba lépő új Munka törvénykönyve (Mt.) miatt, ami egyben a foglalkoztatottság csökkenését eredményezheti ? mondta Köves Balázs, a Trenkwalder Magyarország értékesítési és marketing vezetője, a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének (SZTMSZ) alelnöke. Az új Mt kritikája a munkaerő-kölcsönzők szemszögéből.Mt. 189. paragrafushoz - munkavállalói biztosíték2012.05.02. - 07.00
Az új Munka Törvénykönyve egyik sokat kárhoztatott újdonsága a munkavállalói biztosíték. Ez alapján a pénzt, értéket kezelő munkavállalótól egyhavi alapbére erejéig óvadék kérhető, amely a munkavállaló által esetlegesen okozott károk biztosítékául szolgál. Ez az új intézmény azonban közel sem olyan "jolly joker" a munkáltatók számára, mint ahogy elsőre tűnhet.Már nem vizsgálják a bérkompenzációt a munkaügyi ellenőrök?2012.04.27. - 14.00
Ha a munkaügyi hatóság feltárja, hogy az általa vizsgált munkáltató nem hajtotta végre az elvárt béremelést, akkor erről határozatot hozhat, de munkaügyi bírságot nem szabhat ki. Április 7-től már nem kötelező vizsgálniuk az ellenőröknek, hogy a munkáltató teljesítette-e a bérkompenzációs kötelezettségét.Intézményesen csökkenti a kereseteket az új munkatörvénykönyv2012.04.18. - 08.15
A munkajog liberalizálása, a július 1-jén hatályba lépő új Munka törvénykönyve még kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza a munkavállalókat - jelentette ki Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke kedden Szegeden.Búcsúpénzek2012.04.11. - 07.00
A végkielégítés egyfajta elismerés, amelyet a munkáltatóval hosszabb ideje munkaviszonyban álló munkavállalók kapnak a jogviszony végén. Célja továbbá, hogy ilyen esetben a munkavállalónak anyagi biztosítékul szolgáljon arra az időre, amíg új munkát, vagy más jövedelemforrást talál. A végkielégítés szabályai első ránézésre nem változnak az új Munka Törvénykönyvével (Mt.), ám a részeltekben elmerülve több új, szigorodó rendelkezést találunk. Lássuk tehát, hogyan alakulnak a "búcsúpénz" szabályai az új Mt. szerint!
NGM: kedvezményes adó egyes foglalkoztatási csoportoknál2012.04.10. - 11.45
Egyes foglalkoztatási csoportok munkába állását a kormány célzott adókedvezmények rendszerének bővítésével segíti elő - közölte Matolcsy György Heti Válaszban megjelent cikkével kapcsolatban a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken.Változnak a bérezési szabályok júliustól2012.04.10. - 11.00
Érdemes felkészülniük a munkáltatóknak, bérszámfejtőknek a július elsején életbe lépő új Mt.-re, és újragondolni szabályzataikat, módosítani dokumentumaikat, mert a tájékozottság itt is megfizetődő. Cikkünkben végigvesszük az új munkajogi kódex kiadásokkal kapcsolatos változásait és megnézzük, miként kerülhetjük el a munkaügyi bírságokat és pereket.A munkahelyek bővülésével számolnak Borsodban2012.04.03. - 09.00
A munkahelyek bővülését prognosztizálja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Munkaügyi központja a negyedéves munkaerő-gazdálkodási felmérés adataira hivatkozva - tájékoztatta a központ az MTI-t kedden.
HR Mozaik: Munkajogi prioritások vállalatvezetői szemmel2012.04.02. - 15.00
Kétnapos konferencia gyakorlott HR vezetőkkel és a téma legismertebb szakértőivel - napijegy már nettó 9900 Ft-tól. Olvasson tovább, megéri!VDSZ: a kompenzáció feletti 3-5 százalékos béremelési ajánlat2012.03.14. - 10.00
Kiemelkedően kedvező megállapodást kötött a vegyipari szakszervezet (VDSZ) az ágazat munkaadói oldalát tömörítő szövetséggel, a kötelező kompenzáció feletti bruttó 3-5 százalékos béremelési ajánlatot írtak alá - tájékoztatta hétfőn az MTI-t az érdekképviselet.
Nem túl népszerű ötlet a lépcsőzetes munkakezdés2012.03.12. - 15.00
Az InfoRádiónak nyilatkozó iskolák és önkormányzatok nem támogatják a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület javaslatát, mely szerint a felszíni járműpark tíz százalékát meg lehet takarítani, ha bevezetnék a lépcsőzetes munkakezdést.Egy év alatt 2,5 százalékkal csökkent az álláskeresők száma Hevesben2012.03.09. - 12.45
Az elmúlt év januárjához képest 2,5 százalékkal csökkent az álláskeresők száma Hevesben - derül ki a Heves Megyei Munkaügyi Központ honlapján közzétett, márciusban összesített adatokból.
OGY - Fidesz: kormányrendeletben szabályozzák a munkába járás költségtérítését2012.03.08. - 13.15
A munkába járással összefüggésben utazási költségtérítésre jogosultak körét, a költségtérítés számítását, a számítás során figyelembe vehető költségeket, továbbá a költségtérítés mértékét és az igénybevétel jogosultsági feltételeit a kormány rendeletben szabályozza - derül ki Fónagy János és Völner Pál fideszes képviselők javaslatából.Keveredik a munka a magánélettel az internet miatt2012.03.07. - 09.00
Budapest, 2012.
március 7., szerda (MTI) - Az internet bővülésével és az okostelefonok
számának növekedésével Magyarországon is egyre nehezebb szétválasztani a
munkát és a magánéletet, ez különösen a férfiakra igaz, mivel több mint
90 százalékukat munkaidőn kívül is keresik hivatalos ügyekben.Megalakult a versenyszféra konzultációs fóruma2012.02.22. - 13.30
A munka világát érintő kérdések egyeztetésére megalakult a versenyszférában a kormány, a munkaadói és a munkavállalói szervezetek képviselőit tömörítő állandó konzultációs fórum szerdán Budapesten.Mit? Hol? Mennyiért? ? A munkaszerződés tartalma 1. rész2012.02.21. - 11.00
Nincs munkaviszony munkaszerződés nélkül. Munkaviszonyról onnantól beszélhetünk, hogy a munkáltató és a munkavállaló közösen megegyeznek a foglalkoztatás legalapvetőbb feltételeiről. A feleknek a munkaszerződésben legalább három kérdésre kell választ adniuk: milyen feladatot, hol és mennyiért kell elvégeznie a munkavállalónak. A következő bejegyzésekben áttekintem, mit jelentenek ezek a körülmények.Az MSZOSZ elnöke szerint tényleges keresetnövekedésre nagyon kevés az esély2012.02.14. - 12.00
Tényleges keresetnövekedésre nagyon kevés az esély az idén - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) elnöke kedden év eleji országjáró körútjának kaposvári állomásán, ahol szakszervezeti vezetőkkel a bérekről, keresetekről, bérmegállapodásokról tanácskoztak.Várhatóan Bolla Tibor vezeti majd ideiglenesen a BKV-t2012.02.13. - 08.30
Várhatóan Bolla Tibort, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettesét bízza meg Tarlós István főpolgármester ideiglenesen a tömegközlekedési társaság vezérigazgatói feladataival.Malév - A légitársaság 2.080 munkavállalóját bocsátják el2012.02.10. - 10.30
A Malév csoport 2.600 munkavállalójából 2.080-at bocsátanak el csoportos létszámleépítés keretében - mondta el Róna Márta, a légitársaság szóvivője az MTI kérdésére pénteken.A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el2012.02.08. - 12.30
A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el 2012 végéig - közölte a cég szerdán az MTI-vel.Hende: ezernél több embert bocsátottak el a honvédségtől2012.02.07. - 12.45
Összesen 1204 állást szüntettek meg a Magyar Honvédségnél - a vezető szerveknél és a háttérintézményeknél - tavaly novembertől; csökkent a bürokrácia és a vezetői szintek száma - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter kedden az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.Völner Pál: Nem maradhatnak juttatás nélkül a Malév dolgozók2012.02.06. - 10.00
A Malév leállásával átrendeződik a piac és ebben a helyzetben kell megtalálni azt a rést, ahol életképesen elindítható egy új légitársaság, akár egy nagy légi fuvarozó regionális központjaként - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az ATV Start című reggeli műsorában hétfőn.A Malév-pilótákat keresik külföldön2012.02.03. - 10.00
A Malév pilótái el tudnak helyezkedni indiai, koreai és arab légitársaságoknál, van irántuk kereslet - mondta el az MTI kérdésére Kiss Kálmán, a pilóták szakszervezetének, a HUNALPA-nak az alelnöke pénteken.Üzemi tanács kontra szakszervezet: ki az erősebb? 2. rész2012.02.02. - 13.00
A szakszervezetek jogait jelentősen szűkítette volna az új Mt. tervezete, ám a végső szöveg lényegében minden szakszervezeti jogot tartalmaz, amit a hatályos szabályozás is. Néhány változás azonban így is egyértelműen hátrányos a szakszervezetek számára. Tekintsük át, a szakszervezeti jogok változásával mennyiben módosul (módosul-e?) a szakszervezetek szerepe!Czomba: az idén több cég bővítené létszámát, mint amennyi csökkentené2012.01.24. - 12.30
Az idén több vállalat tervez létszámbővítést, mint amennyi csökkentést, a Magyar Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (MKIK GVI) legfrissebb tanulmánya szerint 12 százalékponttal több cég növelné, mint amennyi leépítené alkalmazottainak számát - mondat Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a tanulmányt bemutató sajtótájékoztatón kedden Budapesten.Valamennyi dolgozójától megvált az edelényi ruhaipari cég2012.01.23. - 17.45
Valamennyi dolgozójától megvált az edelényi Lux Gold Kft., a szakszervezet szerint azonban a társaság tulajdonosa megtévesztette a 180 embert, akik még tavaly decemberi bérüket sem kapták meg. Az ágazati szakszervezeti tömörülés peren kívüli megállapodásra törekszik a munkavállalók érdekében - közölte Varga Éva, az MSZOSZ-hez tartozó Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke hétfőn Miskolcon sajtótájékoztatón.
Fölmentést kérnek a béremelés alól a civilek2012.01.23. - 15.00
Bár az állam pályázattal segíti az idei ötszázalékos elvárt béremelést, ezt nem minden szervezet érzi teljes körű megoldásnak.Vakáció! A rendes szabadság kiadása2012.01.20. - 12.00
A rendes szabadságnál nem csak a mennyiség fontos. Azt is tudni kell, hogyan lehet hozzájutni a szabadsághoz, azaz milyen szabályok alapján lehet azt kiadni-kivenni. Az új Munka Törvénykönyve (Mt.) e tekintetben is hoz fontos változásokat.Jelentősen nőtt a bejelentett új állások száma tavaly decemberben2012.01.19. - 11.30
Tavaly decemberben több mint 10 ezer munkáltató csaknem 33 ezer új álláshelyet jelentett be Magyarországon, így novemberhez képest 11,1 százalékkal emelkedett, az előző év azonos időszakához képest pedig több mint kétszeresére nőtt a bejelentett új munkahelyek száma - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett statisztikából.
A kevesebb több? Szabadság az új Munka Törvénykönyve szerint2012.01.18. - 10.00
Minden munkavállaló számára kardinális kérdés, hány nap szabadságra jogosult egy évben. Hogyan alakul a rendes szabadság mértéke az új Munka Törvénykönyve szerint? A kérdésre egy szokásos jogászi fordulattal tudok válaszolni: az attól függ. Lehet ugyanis kevesebb is, mint ami a hatályos szabályok alapján jár, de lehet több is. Nézzük végig a vonatkozó szabályokat, számoljunk együtt!
Munkajogi változások az új Munka Törvénykönyve elfogadása után2012.01.17. - 07.00
Beszélgetés Dr. Lőrincz György ügyvéddel.
Szakszervezetek azonnali egyeztetést követelnek a kormányzati létszámcsökkentésről2012.01.13. - 07.00
A közigazgatásban dolgozók érdekképviseletei azonnali egyeztetést követelnek a kormányzati létszámcsökkentésről - olvasható a szakszervezetek által csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményben.Több mint 6700 embert bocsátanak el a közszférából2012.01.12. - 09.00
Több mint 6700 álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében. A létszámleépítésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg. A legtöbb dolgozót, több mint 2300-at a kormányhivataloktól kell elküldeni.
Újabb bérkompenzációs keret a munkaadóknak2012.01.11. - 13.00
A szaktárca újabb bérkompenzációs rendszerének jóváhagyás esetén tavasszal azok a munkaadók is segítséget kaphatnak, amelyek az ötszázalékos elvárt béremelést sem tudják kigazdálkodni. A várakozások szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium erre vonatkozó javaslatát a legközelebbi ülésén tárgyalja a kormány - nyilatkozta Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Napi Gazdaságnak.
A munkanélküliség volt a magyarok legnagyobb félelme 2011-ben2012.01.06. - 14.00
A munkanélküliségtől és az elszegényedéstől tartottak leginkább a magyarok tavaly; a globális félelmek háttérbe szorultak - állapította meg az Ipsos csoport nemzetközi közvélemény-kutatása, amelynek eredményét pénteken közölték az MTI-vel.
Munka törvénykönyve - Szakértők: a gyakorlatban dől majd el milyen hatása lesz a munka világára2011.12.29. - 10.00
Nem hoz jelentős változásokat a munka világában a jövő júliustól hatályba lépő új Munka törvénykönyve, amelynek sok pontjáról majd csak a gyakorlati alkalmazás során derül ki, hogy milyen hatása lesz - vélekedik a nemrég elfogadott jogszabályról a GKI és a Kopint-Tárki kutatója, és az MTI által megkérdezett munkajogász.
Kevesebb diákhiteles, félelem a munkanélküliségtől2011.12.21. - 12.00
Nem változott a diákhitel kamata és maradt a felvehető összeg nagysága is - írja a hirado.hu.Czomba: a kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos a bérminimumot javasol - NGTT2011.12.12. - 17.30
A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő tájékoztatón.
Aláírták a megállapodást az új Munka törvénykönyvéről2011.12.05. - 07.00
Megállapodást kötött az új Munka törvénykönyvének a kollektív munkavállalói jogokra és a munkaviszonyra vonatkozó részéről a kormány a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.
Lázár: az éjszakai vita nem a munkavállalókról, hanem a balhéról szólt2011.11.29. - 11.30
A Fidesz frakcióvezetője szerint az új munka törvénykönyvének előző éjjelről kedd reggelre átnyúlt részletes vitája nem a munkavállalók érdekéről szólt, hanem a politikai balhéról.
OGY - A figyelemfelkeltés volt az MSZP célja a munka törvénykönyvének vitájában2011.11.29. - 09.00
Az MSZP célja a figyelemfelkeltés volt azzal, hogy a munka törvénykönyvének keddre virradó éjszaka kezdődött és reggelig elhúzódó részletes vitája alatt mindvégig biztosította az ellenzék többségét a parlamentben, meggátolva a napirendi pont tárgyalásának lezárását - hangsúlyozta Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes és Gúr Nándor, a foglalkoztatási bizottság szocialista elnöke kedden sajtótájékoztatón.
Nem kapta meg a többséget a munka törvénykönyve vitájának elhalasztása2011.11.29. - 07.00
Nem kapta meg a szükséges négyötödös támogatást a Fidesz-frakció házszabálytól eltérésre vonatkozó javaslata, hogy a munka törvénykönyvére vonatkozó kormányzati előterjesztés tárgyalását péntek délután folytassák a képviselők.
Új alapelv a munkajogban - méltányosság2011.11.25. - 07.00
A mintegy 300 paragrafusból álló új Munka Törvénykönyve tervezetéből ezúttal csak egy rövid bekezdéssel, egyetlen mondattal szeretnék foglalkozni. Egyetlen mondat is lehet ugyanis nagyon nagy jelentőségű egy jogszabályban. Gondoljanak arra, mennyi munkaügyi per alapja az az egyetlen szabály, hogy a munkáltató rendes felmondásának indokolásából a felmondás okának világosan ki kell tűnnie, és vita esetén az indok valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. Persze, olyan is előfordul, amikor a jogalkotó hosszasan szabályoz valamit, aminek igen kevés a gyakorlati jelentősége. Nem hiszem, hogy a hatályos törvény 117/C. §-a szerinti munkaidő-szervezési módszert túl sok munkáltató használná a gyakorlatban.
Új kereseti korlát mellett vállalhatnak munkát az egészségkárosodott bányászok2011.11.24. - 07.00
Az egészségkárosodott bányászok a jövőben új, létfenntartásukat nem veszélyeztető kereseti korlát mellett vállalhatnak munkát - közölte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter Szili Katalin független képviselő írásos parlamenti kérdésére válaszolva.
Több száz dolgozót rúgnak ki a könyvtárakból, múzeumokból is2011.11.16. - 07.00
Az MTI megkereste a NEFMI sajtóosztályát, de egyelőre nem kapott választ arra, hogy a tárca milyen elvek szerint döntött a megszorításokról.
Új Mt - egy olyan minimum, amilyen nincs másutt a világon2011.11.11. - 10.30
Négy szakszervezeti konföderáció 94 pontból álló módosító csomagot küldött az országgyűlési képviselőknek a munka törvénykönyvéhez kapcsolódóan, mert úgy vélik, hogy a tervezet jelenlegi formájában is rontja a munkavállalók pozícióját, és nem növeli a foglalkoztatottságot - közölték a szakszervezetek vezetői csütörtökön.
Czomba: az új munka törvénykönyve korszerű és rugalmas szabályozást teremt2011.11.09. - 09.00
Az új munka törvénykönyve akkor szolgálja leginkább a munkavállalók érdekét, ha korszerű és rugalmas szabályozást teremt, amely lehetővé teszi, hogy a vállalkozások minél nagyobb számban hozzanak létre új munkahelyeket - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a munka törvénykönyvéről szóló előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában szerdán a parlamentben.
A munka törvénykönyvéről tárgyal a parlament2011.11.09. - 07.00
Nyolcórás időkeretben folytat ma általános vitát a parlament az új munka törvénykönyvéről.
Munka törvénykönyve - Czomba: a foglalkoztatás bővítését segíti a javaslat2011.11.07. - 14.30
Az új Munka törvénykönyvéről (Mt.) szóló törvényjavaslat fő célja, hogy olyan szabályozási keretet teremtsen a munka világában, amely a lehető legtöbb ember legális foglalkoztatását teszi lehetővé Magyarországon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának hétfői ülésén.
Thm-plafonról dönthet és a munka törvénykönyvéről tárgyal a parlament a héten2011.11.07. - 08.15
Hétfőn a felszámítható kamatok és a teljes hiteldíjmutató (thm) mértéknek korlátozásáról dönthet, majd a jövő évi adótörvényekhez fűzött módosító indítványokat tárgyalja meg az Országgyűlés. Kedden az igazságszolgáltatási reformról lesz részletes vita, a szerdai ülésnapot pedig az új munka törvénykönyvének szenteli a Ház.
Borsik János: Nem történt érdemi egyeztetés a Munka törvénykönyvéről2011.11.05. - 08.15
A kormány október 26-án úgy terjesztette be a parlamentnek a Munka törvénykönyvének (MT) új tervezetét, hogy előtte érdemi egyeztetés nem történt - közölte Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke pénteken Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján.
Napi Gazdaság - A kollektív szerződéssel gyakorolnak nyomást a munkáltatók2011.11.03. - 10.00
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Munka törvénykönyve - Szabadság, hálapénz, védett kor, felmondás, próbaidő2011.10.28. - 13.30
Az új Munka törvénykönyvéről szóló, az Országgyűléshez a héten benyújtott törvényjavaslat megtartja a védett kor intézményét, 20 nap marad az alapszabadság, és szerepel benne a rendkívüli felmondás jogintézményének megszüntetése is, ami helyett az azonnali hatályú felmondást vezetnék be.
CompLex Kiadó stand a Personal Hungary kiállításon2011.10.26. - 07.00
A CompLex Kiadó Kft. és a RODIN Felnőttképzési Üzletág idén a B-15-ös standon várja az érdeklődőket 2011.10.26-27-én, a SYMA Sport- és Rendezvényközpontban.
Munka törvénykönyve - A kormány elfogadta a tervezetet2011.10.20. - 10.30
A kormány szerdán elfogadta az új Munka törvénykönyve (Mt.) tervezetét, amely egyértelműen javítja a versenyképességet, és helyzetbe hozza a kis- és közepes vállalkozásokat - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki tájékoztatóján Budapesten.
Tervezett elbocsátásuk miatt tüntettek az Elcoteq dolgozói2011.10.13. - 11.30
Az Elcoteq pécsi termelésének leállítása és a tervezett elbocsátások miatt tüntettek a cég munkavállalói szerdán a baranyai megyeszékhelyen.
Czomba Sándor Londonban: a magyar munkapiac kettőssége a munkanélküliség és a munkaerőhiány2011.10.07. - 07.15
A magyar munkapiac sajátos kettőssége a magas munkanélküliség és az, hogy a vállalkozások ennek ellenére gyakran nem jutnak megfelelő képesítésű szakemberekhez - mondta csütörtökön Londonban Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Ilyen egy élhető város: nincs munka vasárnap2011.10.06. - 16.00
Megtiltja a vasárnapi munkavégzést és előnyben részesíti a helyi termékeket a városban megvalósuló beruházásoknál a hódmezővásárhelyi önkormányzat - jelentette be Havasi Katalin fideszes önkormányzati képviselő.
MSZP: le a leépítéssel a közmédiában!2011.10.06. - 13.30
Az MSZP felszólítja a Fidesz-KDNP kormányt, hogy állítsa le "a szakmailag megalapozatlan, emberileg megalázó, politikai alapú tisztogatást a közmédiában".
Munka törvénykönyve - Marad a műszakpótlék, nem változik a szabadság2011.10.06. - 09.15
A Munka törvénykönyvének Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által elkészített új tervezetében szerepel a védett kor intézménye, nem változik a szabadnapok száma, bővül a munkaidő-kedvezmények köre, és megmarad a műszakpótlék is - derült ki csütörtökön a HR-vezetők országos konferenciáján, amelyet a Napi Gazdaság szervezett.
Munka törvénykönyve - Több ponton közeledtek az álláspontok a munkaanyaggal kapcsolatban2011.10.05. - 15.45
Több ponton is közeledett egymáshoz a felek álláspontja az új Munka törvénykönyve munkaanyagával kapcsolatban - hangzott el Kara Ákos (Fidesz) győri országgyűlési képviselő és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerdai sajtóbeszélgetésén Győrben, amelyen a nemzetgazdasági tárca, a munkaadók és a munkavállalók képviseletei közötti egyeztetésekről számoltak be.
Tovább csökkent az állástalanok száma Fejér megyében2011.10.03. - 10.30
Tovább csökkent a munkanélküliek száma Fejér megyében; szeptemberben a korábbinál háromszázzal kevesebb - 21.790 - regisztrált álláskeresőt tartottak számon a megyei munkaügyi kirendeltségein - mondta el a Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának szervezési szakreferense az MTI-nek.
A legmagasabb jövedelem tavaly 1,7 milliárd forint volt2011.09.14. - 16.00
A legmagasabb jövedelem tavaly 1,7 milliárd forint volt, az éves szintű
minimálbér értékének megfelelő vagy annál alacsonyabb jövedelmet pedig
az összes adózó 27,9 százaléka, 1,258 millió adózó vallott be, 88 ezer
fővel több, mint egy évvel korábban - derül ki a Nemzeti Adó- és
Vámhivatal (NAV) kedden publikált adataiból.
Munkaerőgondokat enyhíthet a nyugdíjkorhatárhoz közeledő nők bevonása az EP szerint2011.09.14. - 15.00
Enyhíthetne az Európai Unió munkaerőgondjain, ha nagyobb arányban
sikerülne a munkaerőpiacon tartani vagy oda bevonni a nyugdíjkorhatárhoz
közeledő nők rétegét - állapította meg egy kedden elfogadott európai
parlamenti jelentés.
Új elnök a MÚOSZ élén2011.09.12. - 08.15
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Tóth Károly alelnököt
választotta a szervezet ügyvezető elnökévé a szombati rendkívüli
küldöttgyűlésén. A szövetség - miután meghallgatta Eötvös Pál elnök
megnyitó beszédét, felkérte a MÚOSZ ellenőrzőbizottságát, hogy vizsgálja
ki azokat a vádakat, amelyek az ingatlanügyletei és vagyongazdálkodása
miatt érte a szervezetet.
A munkanélküliség pártjára áll, aki ellenzi az új törvénykönyvet?2011.08.24. - 07.00
Magyarország számára az egyik legnagyobb gondot a magas munkanélküliség
okozza. Az elmúlt nyolc év elhibázott gazdaságpolitikája, valamint a
régi munka törvénykönyve miatt évről évre csökkent a dolgozó emberek
száma - áll Szijjártó Péter sajtóközleményében.
A munkaadókkal tárgyalnak a munka új törvénykönyvéről2011.08.12. - 10.00
A szakszervezetek után az országos munkaadói érdekképviseletekkel
egyeztet ma délelőtt az új Munka törvénykönyve tervezetéről a
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Munka törvénykönyve - Az NGM a szakszervezetekkel egyeztet2011.08.11. - 09.30
Az országos szakszervezeti konföderációk vezetőivel egyeztet csütörtökön
délelőtt 9 órától az új Munka törvénykönyve tervezetéről a
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Könnyen lesz alkoholfüggő, aki sokat dolgozik2011.08.10. - 13.30
A hosszú munkanap háromszorosára emelheti az alkohollal való visszaélés
és az alkoholfüggés kockázatát - állapították meg új-zélandi kutatók.
Munka törvénykönyve - MSZP: a kormány egyeztessen!2011.08.09. - 10.00
Az MSZP munkástagozata felszólította a foglalkoztatáspolitikáért felelős
államtitkárt, hogy tárgyaljon a munka törvénykönyve módosítása által
érintett csoportokkal.
A munkavállalók többségének fontos juttatás az étkezési utalvány2011.08.08. - 07.00
A magyar munkavállalók többsége használja, és fontos juttatásként számít
az étkezési utalványra - derül ki a KutatóCentrum legfrissebb
felméréséből.
Változott a munka törvénykönyve tervezete2011.08.05. - 16.30
Lezárult az új Munka Törvénykönyve munkaanyagának első konzultációs
szakasza. A Nemzetgazdasági Minisztériumba (NGM) két hét alatt 150
érdemi észrevétel érkezett a tervezettel kapcsolatban. Az első
konzultációs szakaszt követően a tervezetbe bekerült a védett kor
intézménye és a kismamák munkajogi védelme. A munkavállalókkal és a
munkaadókkal jövő héten folytatódik a konzultáció.
Új Munka törvénykönyve: tiltakoznak a köztisztviselők is2011.08.05. - 08.45
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók
Szakszervezete szerint a munkajogi szabályok megváltoztatása a
"munkavállalók számára egyoldalúan hátrányos". Az MKKSZ érdemi
egyeztetést követel. Az MSZP szerint az új törvénykönyv miatt jelentősen
csökkennek majd a fizetések.
Munka törvénykönyve - MTSZSZ: a tervezet nem elfogadhatatlan, de tárgyalni kell róla2011.08.03. - 14.00
A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) számára a munka
törvénykönyvének tervezett módosítása nem elfogadhatatlan, de annak
számos pontjáról tárgyalni kell - mondta szerdán, az LMP politikusaival
folytatott megbeszélést követően a szakszervezet elnöke. Búzásné Putz
Erzsébet úgy fogalmazott, hogy ha a tervezetet a jelenlegi formájában
valósul meg, akkor az minden munkavállalót hátrányosan érint.
Munka törvénykönyve - BRDSZ: ellehetetleníthetik a szakszervezetek működését2011.08.02. - 13.15
A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) szerint az új
Munka törvénykönyvének (Mt.) tervezete a munkáltatót védi, a
szakszervezetek működését ellehetetleníti, a sztrájkjogot pedig
kiüresíti.
Alacsonyan képzett munkanélkülieknek szerveznek oktatást2011.08.01. - 10.15
Közel félszáz, különböző okok miatt foglalkoztatási szempontból
hátrányos helyzetben lévő ember képzése valósul meg több mint 50 millió
forintból Jászfényszarun - jelentette be a nyitórendezvény
sajtótájékoztatóján a projekt vezetője.
Még változtathatunk a munka törvénykönyvén - hangsúlyozza a Fidesz2011.07.27. - 08.00
A Fidesz országgyűlési frakciója a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaanyagának tekinti a munka törvénykönyve módosításának tervezetét, és ha szükségesnek tartja, változtatásokat kezdeményez azon - mondta Kara Ákos képviselő kedden sajtótájékoztatón.
Nyilvános az új Munka törvénykönyv tervezete2011.07.22. - 17.00
A Nemzetgazdasági Minisztérium nyilvánosságra hozta az új Munka
törvénykönyvének (Mt.) tervezetét, amelyet társadalmi vitára bocsátott.
Program indul a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának elősegítésére2011.07.20. - 12.30
A kormány programot indít a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának
elősegítésére - jelentette be Kovács Zoltán, kormányzati kommunikációért
felelős államtitkár a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
Mire elég 90 nap az álláskeresésben?2011.07.15. - 09.00
Elfogadta az országgyűlés a törvénymódosítást, miszerint az
álláskeresési járadék maximális folyósítási ideje a jelenlegi 270 napról
90 napra csökken. Némileg lesarkítva ez a jövőben azt jelenti, hogy aki
3 hónap alatt nem tud elhelyezkedni, annak közmunkát kell vállalnia,
hogy bevételre tegyen szert.
A munka világáról egyeztetett a kormány képviselője a Munkástanácsokkal2011.07.14. - 14.15
A Munka törvénykönyvéről és a nyugdíjrendszerről is egyeztetett a
kormány a Munkástanácsok Országos Szövetségének képviselőivel, a
megbeszélésen a kormányzati célokkal a szakszervezetek egyetértettek,
vitatták azonban az ehhez rendelt kormányzati lépések egy részének
helyességét.
A Magyar Munka Terv a munkavállalók jogait szűkíti2011.07.08. - 10.30
Munkavállaló-ellenes a Magyar Munka Terv, annak több pontja is
csorbítja, szűkíti a dolgozók érdekeit - mondta Gúr Nándor (MSZP), az
Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke miskolci
sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Lezárultak a tárgyalások, 550 embert bocsát el az MTVA2011.07.05. - 15.15
Összesen 550 fő munkaviszonyának megszüntetését jelentette be kedden a
munkaügyi központoknak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
(MTVA) vezérigazgatója, Böröcz István - közölte az MTVA Kommunikációs
Igazgatósága az MTI-vel.
Öt szakszervezettel egyeztet a kormány a Munka törvénykönyve módosításáról és a nyugdíjakról2011.07.04. - 09.30
Öt szakszervezettel egyeztet ma délelőtt a kormány a Munka törvénykönyve
módosításáról, és a nyugdíjrendszer, valamint a korengedményes és
korkedvezményes nyugdíj, illetve az országos érdekegyeztetési rendszer
átalakításáról.
TÁRKI: a közszférában ritkán lehet élni a rugalmas munkabeosztással2011.07.04. - 07.00
A közszférában ritkán lehet élni a rugalmas munkabeosztással, míg a
civil munkaadóknál, például az alapítványoknál, vagy az egyesületeknél
dolgozóknak van a legnagyobb esélyük a rugalmas munkavégzésre - derül ki
a TÁRKI legújabb felméréséből, amelynek eredményeit eljuttatta az
MTI-hez.
2011 munkaerő-piaci helyzete elemzői szemmel2011.06.30. - 09.30
Tovább javulhat a munkaerő-piaci helyzet a következő hónapokban, majd az
idei év végére kissé ismét emelkedhet az állástalanok aránya, éves
átlagban 11 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezve - vélekedtek
az MTI által megkérdezett elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
frissen közölt adatai alapján.
Elkészült a Magyar Munka Terv2011.06.24. - 08.30
Elkészült a Magyar Munka Terv, amelynek célja a foglalkoztatási és
képzési területet érintően a Széll Kálmán Tervben, valamint a
Konvergencia Programban vázolt strukturális átalakítások végrehajtása és
az ebből eredő költségvetési megtakarítások elérése.
ÁSZ: az önkormányzatoknál a legmagasabbak a korrupciós kockázatok2011.06.23. - 09.00
A helyi önkormányzatoknál a legmagasabbak az eredendő - vagyis a
jogállásból és a feladatkörökből adódó - korrupciós kockázatok -
állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) idei, úgynevezett
integritás jelentése, amelyet európai uniós támogatással először
készített el a szervezet a magyarországi költségvetési szervek
működésében rejlő korrupciós kockázatokról.
KSH: 2,6 százalékkal nőtt a bruttó átlagkereset az első négy hónapban2011.06.17. - 09.15
Az első négy hónapban a bruttó átlagkeresetek 2,6 százalékkal, a családi
kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,5
százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi
Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
Távmunka: ötvenezer álláshelyet jelenthetne a szabályok megváltoztatása2011.06.17. - 07.00
Július 1-én tartja meg éves közgyűlését a Magyar Távmunka Szövetség. A
közgyűlésen áttekintésre kerülnek a Szövetség jelenlegi támogató munkája
és a folyamatban lévő projektjei. Vélhetően új elnök megválasztására is
sor kerül - adja hírül az Országos Sajtószolgálat.
Megfelel a céloknak az álláskeresési járadék rövidülése2011.06.15. - 10.00
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint teljesen megfelel a Széll
Kálmán Tervben elvárt megtakarításnak az a törvényjavaslat, amely hat
hónapban maximálná az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát,
és teljesíti azt az elvárást is, hogy az álláskeresési járadék
időtartama átlagosan három hónap alá csökkenjen.
Az MT módosítás tervezete2011.06.06. - 07.00
Egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról.
Népszabadság - Személycserék a gyorsításért az NFÜ-nél2011.05.17. - 08.00
A kormányváltás óta 117 alkalmazottat bocsátott el a Nemzeti Fejlesztési
Ügynökség (NFÜ) és 173 új munkatársat vettek fel - erről Petykó Zoltán
elnök beszélt a Népszabadságnak adott, kedden megjelent interjújában.
Május 15-ig kérhető az adóváltozások miatti bérkompenzáció2011.05.10. - 11.00
A költségvetési szerveknél foglalkoztatottak május 15-ig pótlólag
leadhatják munkáltatójuknak igénylésüket a januárban életbe lépett adó-
és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációra - közölte a
Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.
Gyorsan szaporodtak az álláslehetőségek az EU-ban áprilisban2011.05.10. - 10.00
Áprilisban is gyorsan szaporodott az álláskínálat az Európai Unióban. A
Monster Európai Foglalkoztatási Mutató (MEIE) kedden megjelent kiadása
szerint áprilisban az EU-ban 26 százalékkal több állást hirdettek az
internetes munkaközvetítő oldalakon, mint tavaly áprilisban, illetve 4
százalékkal többet, mint márciusban.
Műszaki és informatikus végzettségűeknek kínálják a legtöbb állást2011.05.09. - 09.00
A munkáltatók a műszaki és informatikus végzettségűeknek kínálják a
legtöbb állást Magyarországon, ugyanakkor a kereslet nem találkozik a
kínálattal, sokkal több ilyen végzettségű munkaerőre lenne szükség -
derül ki a jobinfo.hu negyedéves felmérésből. Az álláskereső portál
80.000 állásajánlatot és 210.000 álláskeresőt magában foglaló adatbázisa
alapján készítette el nem reprezentatív felmérését. Az MTI-hez
eljuttatott eredmények szerint a január-márciusban kínált állások több
mint 12 százaléka mérnök, műszaki vezető, csaknem 11 százaléka pedig az
informatika és a telekommunikáció területén végzetteknek szól, minden
tizedik állást pedig az adminisztráció/asszisztencia/ügyfélszolgálat
témakörben kínálják.
Munka törvénykönyve 2011 - Az Mt. (várható) módosítása 2011. június 1-től2011.05.06. - 07.00
MT Update: Az Mt. (várható) módosítása 2011. június 1-től: számos hír és rémhír terjed a médiában ezzel kapcsolatosan.
A
CompLex Kiadó RODIN Felnőttképzési Üzletága
2011. május 19-én 10 órától
rendkívüli konzultációt tart ismert munkajogászok közreműködésével,
melyre ezúton szeretettel meghívunk minden érdeklődőt.
A vártál több szabálytalanságot talált a bankoknál az OMMF2011.05.05. - 14.00
A bankoknál a vártnál magasabb, a bankok személy- és vagyonvédelmét
ellátó vállalkozásoknál a szakma általános tapasztalataitól eltérően
kisebb számban tárt fel szabálytalanságokat az Országos Munkavédelmi és
Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) első negyedévi komplex munkaügyi
ellenőrzése.
Munkanélküliek vállalkozóvá válását segítő mintaprojekt indul Békés megyében2011.05.05. - 10.00
Az unió által is támogatott, Franciaországban kifejlesztett, Belgiumban
és Portugáliában is sikeresen bevezetett mintaprojektet indít a Békés
Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a munkanélküliek vállalkozóvá
válásának támogatására.
Így dolgozhatjuk fel könnyebben az állásvesztést2011.05.02. - 11.00
Az állásvesztéssel járó negatív, pszichés hatások csökkenthetők, ha
valaki rendelkezik megfelelő szociális támogatottsággal, bizalmi
kapcsolatokkal, pozitív önképpel, van elképzelése jövőjéről, illetve
rendelkezik megküzdési stratégiákkal. Cikkünkben olyan szakemberek
mondják el történetüket, akik saját bőrükön tapasztalták meg, milyen
érzés elveszíteni egy állást.
Andor László: negatív rekorder lenne Magyarország az álláskeresési járadék folyósítási idejének csökkentésével2011.05.02. - 09.00
Magyarország az álláskeresési járadék folyósításának 90 napra
csökkentésével "egyfajta negatív rekordot állítana be" az Európai
Unióban, mivel a többi tagállamban jellemzően fél-egy év között van a
munkanélküli ellátás folyósítási ideje - mondta Andor László,
foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért
felelős uniós biztos az MTI-nek.
Öt követelés a munka ünnepe alkalmából2011.04.29. - 08.00
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) szerint a kormány
"megszorításokra épülő politikája" a megélhetési gondokkal küzdők
ellehetetlenítésére épül; a szakszervezet ez ellen szeretne fellépni, és
május elseje, a munka ünnepe alkalmából öt követelést fogalmazott meg.
Bizalomvesztés esetén kötelező elküldeni a köztisztviselőt2011.04.23. - 13.00
Méltatlanság, bizalomvesztés, illetve nem megfelelő munkavégzés esetén fel kell, létszámcsökkentés miatt pedig fel lehet menteni a jövőben a kormánytisztviselőket és a köztisztviselőket - a többi között ezt tartalmazza az a törvényjavaslat, amelyet pénteken nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
A válság miatt több a részmunkaidős2011.04.23. - 11.00
A gazdasági válság hatására nőtt az atipikus foglalkoztatási formák, mint a részmunkaidő, a határozott idejű szerződés, a távmunka szerepe Magyarországon, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján szereplő összeállításból.
Kiakadtak a szakszervezetek a kormány foglalkoztatáspolitikai elképzelésein2011.04.15. - 09.00
Szakmaiatlannak, illuzórikusnak tartják az MTI-nek nyilatkozó
szakszervezeti szövetségek a kormány elképzeléseit az álláskeresési
támogatások átalakításáról, és ismét kritizálták a terv ismertetését
megelőző szociális párbeszéd hiányát, de sürgették az egyeztetést a
részletekről.
Kevesebb fizetést kérnek a nők2011.04.13. - 09.30
Megfordulni látszik az a válság óta megfigyelhető tendencia, hogy egy
állás megpályázásakor kevesebb fizetéssel is beérik a jelöltek. A
Workania.hu internetes állásportál kutatása szerint ugyanis idén már
ismét nőttek az elvárt bérek. A nemek közötti bérkülönbség azonban az
álláskeresők körében is érződik: a nők ugyanis jóval kevesebb bért
kérnek férfitársaiknál.
Szakszervezeti tüntetés - A szakszervezeti vezetők a megszorítások ellen emeltek szót Budapesten2011.04.11. - 07.00
Budapest, 2011. április 9., szombat (MTI) - A megszorító intézkedések beszüntetésére és a társadalmi párbeszéd helyreállítására szólították fel az európai vezetőket és a magyar kormányt a szakszervezetek képviselői az Európai Szakszervezetek Szövetsége (ETUC) és a magyar érdekképviseleti szövetségek tüntetésén szombaton Budapesten.
Alkotmányellenes az indoklás nélküli elbocsátás2011.04.06. - 09.00
Az Alkotmánybíróság azonnali hatállyal semmissé nyilvánította a
köztisztviselők indoklás nélküli elbocsátását. A Fidesz tudomásul veszi,
az ellenzék üdvözli a döntését.
A Főkefe nem bocsát el fogyatékkal élőket és megváltozott munkaképességűeket2011.03.31. - 10.45
A Főkefe Rehabilitációs Ipari Nonprofit Kft. az állami költségtámogatás
csökkenése ellenére sem foglalkoztat kevesebb fogyatékkal élő, illetve
megváltozott munkaképességű munkavállalót - közölte a Nemzeti Erőforrás
Minisztérium sajtó- és kommunikációs főosztálya szerdán, az MTI-vel.
Felkai László: a munkában töltött időt kell díjazni2011.03.29. - 07.00
korai nyugdíjba vonulás helyett az aktív, munkával eltöltött éveket kell díjazni a rendészeti dolgozóknál, akik esetében összességében 30 százalékos bérfejlesztésre lenne szükség ? erről Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára beszélt a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) megalakulásának 15. évfordulója alkalmából rendezett díszünnepségen pénteken, a Stefánia Kulturális Központban.
Megállapodás a Malév új kollektív szerződéséről2011.03.28. - 09.00
Hosszú távú megállapodás született a Malévnál alkalmazandó új kollektív
szerződésről - közölte a Malév az MTI-vel pénteken - azt követően, hogy
csütörtökön este eredményesen befejeződtek a tárgyalások a pilóták és a
légiutas-kísérők szakszervezetével.
Bizonyított tények a rugalmas munkavégzés hatékonyságáról2011.03.23. - 09.00
Világszerte már a vállalatok négyötöde kínál alkalmazottai számára
rugalmas munkavégzési lehetőséget. Többségük napi szinten tapasztalja a
rugalmasság előnyeit, mint a megnövekedett hatékonyságot, az alacsonyabb
fenntartási költségeket, valamint a munka és a magánélet egészséges
egyensúlyának elérését.
KSH: januárban 3,3 százalékkal nőttek a nettó átlagkeresetek2011.03.18. - 09.45
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél
alkalmazásban állók létszáma az idén januárban átlagosan 2 millió 621
ezer fő volt, ugyanezen időszak alatt a bruttó átlagkeresetek 1,6, a
családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó
átlagkeresetek pedig 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit -
közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Már hívhatja a zöldszámot, ha csökkent a fizetése2011.02.22. - 11.00
Hétfőtől hívható a bérmonitoring bizottság által működtetett ingyenes zöldszám.
Rogán Antal szerint a kormány azzal is ösztönözheti a cégeket a bérkompenzációra, ha minden állami pályázat, kedvezmény elbírálásánál figyelembe veszi: az érintett vállalat teljesítette-e az OÉT ajánlásait.
A decemberi bónuszokat januárban fizették ki a cégek2011.02.18. - 11.00
A külön juttatásoktól megtisztított decemberi béremelkedés a versenyszférában változatlanul 3 százalék volt, a bónuszokat viszont januárban fizették ki - mondták a KSH pénteken nyilvánosságra hozott kereseti adatait kommentálva az MTI által megkérdezett elemzők. A munkaadók a bér jellegű kifizetések egy részét áttolták decemberről januárra, a kedvezőbb idei adó-szabályok miatt - mondta az MTI-nek Árokszállási Zoltán az Erste Bank elemzője. Emiatt viszont a januári bérek kissé magasabbak lesznek - tette hozzá.
Állást kereső munkanélkülieket csapott be egy férfi2011.02.17. - 10.00
Állást kereső munkanélkülieket csapott be egy csaló Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a nyomozás eddigi adatai szerint 23 embert károsított meg - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés2011.02.14. - 09.00
A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés - közölte a Nokia Magyarország kommunikációs vezetője az MTI-vel.
Tájékoztató az adószámos magánszemély foglalkoztatásával összefüggő kötelezettségekről2011.02.14. - 08.30
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja-törvény) 46. § (4) bekezdése szerint a kifizetőnek nem kell adóelőleget megállapítania a számlaadásra kötelezett magánszemély által számlázott, valamint a felvásárlási jegy alapján kifizetett bevételből. Azonban ha a nem egyéni vállalkozóként, nem mezőgazdasági őstermelőként számlaadásra kötelezett magánszemély nyilatkozatot ad arról, hogy kéri az adóelőleg levonását, a kifizető azt nem tagadhatja meg.
Hogyan módosultak a munkajogi szabályok az egészségügyben?2011.02.14. - 07.00
Ez év január hónaptól több munkajogi szabály módosult, amely az egészségügyben dolgozók számára is új jogi környezetet jelent a foglalkoztatás tekintetében. Február 24-én dr. Kőszegfalvi Edit szakjogász tart ezekről előadást.
Munkaügyi bírósághoz fordul Keveházi Gábor2011.02.11. - 10.00
Munkaügyi bírósághoz fordul a Magyar Nemzeti Balett igazgatói posztjáról történt felmentése miatt Keveházi Gábor. A táncművész ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte, amelyen elmozdítása részleteiről is beszélt.
Nem vált be a részmunkaidős foglalkoztatás2011.02.10. - 09.30
Lengyelországban sok más európai országgal ellentétben nem vált be a részleges munkaidő alkalmazása, aminek elsősorban az lenne a célja, hogy a kisgyermekes anyák is visszamehessenek dolgozni - számolt be szerdai számában a Metro.
Közmunka helyett munkahelyteremtés - ez a kormány célja2011.02.09. - 10.00
A foglalkoztatottság drasztikus növelésére van szükség, az új munkahelyek többségének pedig a vállalkozásoknál kell létrejönniük - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden, Makón.
Nemzetgazdasági Minisztérium: tények a munkahelyteremtésről2011.02.07. - 09.45
A kormány vállalta, hogy 2020-ig egymillió új, adózó munkahely megteremtésében lesz a vállalkozások partnere, áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Indulnak az új közfoglalkoztatási programok: idén 220 ezer ember jut munkához2011.01.27. - 09.00
A közfoglalkoztatás 2011-ben induló új rendszerébe a kormány várakozásai szerint összesen 220 ezer embert lehet bevonni, a program költsége idén 64 milliárd forint. Az új rendszerben segélyt csak az kaphat, aki nem munkaképes, vagy a munkavégzésben tartósan akadályoztatott.
2014-től lehet az érettségi feltétele az önkéntes munka2011.01.24. - 10.00
Legkorábban 2014-től lehet az érettségi vizsgára bocsátás előfeltétele az önkéntes munka - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Hetente kétszer, összesen 50 órát kellene önkéntesként dolgozniuk a diákoknak.
Út a munka világába - a vállalkozásokat is bevonják a közfoglalkoztatásba2011.01.24. - 09.00
A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) "Út a munka világába" című projektje keretében nyújtanak bér- és járuléktámogatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek bérpótló juttatásban részesülő munkanélkülit foglalkoztatnak - az erre vonatkozó pályázati kiírás az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható.
A szakmai gyakorlat alapvető feltétele lett az elhelyezkedésnek2011.01.19. - 10.00
A Diplomás pályakövetés 2009-2010 című kutatás szerint a frissdiplomások 40 százaléka már dolgozik a diploma átvételekor, de sokkal nagyobb hányaduknak van munkatapasztalata. A felsőoktatási túlképzés hatására a gyakorlat az elhelyezkedés alapvető feltételévé válik.
Nőtt a munkanélküliség Észak-Magyarországon2011.01.19. - 09.00
Nőtt a regisztrált munkanélküliek száma az észak-magyarországi régió megyéiben az elmúlt év utolsó hónapjában, 2010. december végén 109.208 regisztrált álláskereső keresett munkát, számuk csaknem hatezerrel haladta meg a novemberit, az elmúlt év hasonló időszakához képest viszont csaknem ugyanennyivel volt kevesebb.
Orbán: Vége a nagyvonalú munkanélküliségi juttatásoknak2011.01.14. - 07.30
Orbán Viktor a Dow Jonesnak és a The Wall Street Journalnak adott, csütörtök hajnalban megjelent interjúban azt mondta: kormánya februárban olyan intézkedéseket jelent be, amely csökkenti a nyugdíjkiadásokat, és a munkanélküliek támogatását. Kijelentette: vége a nagyvonalú munkanélküliségi juttatásoknak.
A vállalati önkéntesség még nem bevált gyakorlat2011.01.13. - 07.30
A felelős vállalati polgárság egyik fontos területe a vállalati önkéntesség és az ezzel kapcsolatos széleskörű kommunikáció. A CSR 24/7 Rating 2010-es adatai szerint regionális szinten csak tizenöt vállalat számol be részletesen önkéntességi programjáról, melyek közül három magyar. Az eredmények alapján a pénzügyi szektor képviselői bizonyultak a legjobbnak ezen a területen.
Csökkenő munkanélküliség, erősödő gazdaság2011.01.06. - 09.00
A foglalkoztatottsági adatok tavaly tavasz óta tartó folyamatos javulása fontos kedvező eredmény, mivel a munkanélküliségi adatok javulása tovább növeli az idénre tervezett 3 százalékos magyarországi bruttó hazai termék (GDP) növekedés elérésének esélyeit - közölte a K&H Alapkezelő szerdán az MTI-vel.
Tevékenységre jellemző kereset: van-e ok aggodalomra?2011.01.06. - 07.00
Nincs alapja a minimálbér szerint bevallott és befizetett egyéni- vagy társas vállalkozói járulékfizetés esetén egy magasabb járulékalappal való fenyegetésnek. A tevékenységre jellemző kereset (tjk) eltörlését követően a járulékbírsággal kapcsolatos aggodalmak túlzóak. Félnivaló csak ott van, ahol elmulasztották a bevallást.
KSH: kissé csökkent a munkanélküliség szeptember-novemberben2011.01.05. - 12.15
Kissé csökkent a munkanélküliségi ráta Magyarországon, tavaly szeptember-novemberben 10,7 százalék volt, 0,2 százalékponttal kevesebb, mint az augusztus-októberi időszakban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
Minden eddigi rekordot megdöntött a foglalkoztatás2011.01.04. - 09.30
A statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint tavaly 40,48 millióan voltak állásban Németországban, 212 ezerrel, azaz 0,5 százalékkal többen, mint a válságos 2009-es évben.
Előnyben részesítenék a megváltozott munkaképességű dolgozók termékeit2011.01.04. - 09.15
Fontosnak tartjuk a fogyatékossággal élők támogatását, illetve a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek termékeinek a piacra jutását; ennek érdekében a közbeszerzési törvény módosítását is tervezzük - közölte Soltész Miklós.
Álláslehetőségek a VT-SOFT-nál!2011.01.04. - 07.00
Szoftvertesztelő, Konzulens / Üzleti elemző és Bérszámfejtő pozíciókba keres munkatársakat a VT-SOFT.
Rolek: a vasárnapi munkavégzés kérdését széleskörű vitára kell bocsátani2010.12.29. - 09.15
A vasárnapi munkavégzés komoly társadalmi, gazdasági kérdés, ezért csak az érdekeltekkel való alapos vita és egyeztetés után szabad törvényt módosítani - mondta Rolek Ferenc, a Magyar Gyáriparosok és Munkaadók Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke az MTI-nek. Hangsúlyozta: az MGYOSZ kész tárgyalni a törvényt érintő egyes részletek módosításáról, de a vasárnapi munkavégzés egységes betiltását ellenzi.
Indoklás nélkül lehet majd elbocsátani a közigazgatásban is2010.12.27. - 09.00
Nemcsak az államigazgatásban, hanem a közigazgatásban is lehetőség lesz jövő évtől arra, hogy a munkáltató indoklás nélkül bocsássa el a munkavállalót; egyebek mellett ezt a rendelkezést is tartalmazza az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott törvény módosítása. A felmentési idő 2 hónap lesz.
Irodán kívüli munkavégzést szeretnének a dolgozók2010.12.27. - 07.00
Budapest, 2010. december 26., vasárnap (MTI) - A Cisco nemzetközi felmérése szerint a dolgozók 60 százaléka úgy gondolja, hogy az eredményes munkához már nem kell feltétlenül a munkahelyen lenni, olyannyira hétköznapinak tartják a vállalati információk rugalmas és mobil elérését, hogy 50 százalékuk inkább alacsonyabb fizetést választana akkor, ha cserébe munkáját az irodán kívüli végezhetné.
Ismét nekiveselkedik Brüsszel a munkaidő uniós szabályozásának2010.12.22. - 07.45
Brüsszel, 2010. december 21., kedd (MTI) - Újabb konzultációkba kezdett az Európai Bizottság az európai uniós munkaidő-irányelv felülvizsgálatáról - jelentette be kedden Andor László, a foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi összetartozásért felelős biztos.
Elbocsátásokkal járhat a vasárnapi munka korlátozása2010.12.21. - 09.00
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint a munkanélküliség növekedésével, növekvő állami kiadásokkal, csökkenő bevételekkel járhat a vasárnapi munka tilalmának bevezetése, ami egyben a gazdaság versenyképességét is visszavetheti az unió többi tagállamával szemben.
Még mindig kevés cég foglalkoztat megváltozott munkaképességűt2010.12.18. - 17.00
Budapest, 2010. december 18., szombat (MTI) - Közel egy év telt el a rehabilitációs hozzájárulás radikális megemelése óta, de még mindig kevés cég tudta kialakítani a megváltozott munkaképességű munkavállalók alkalmazásának gyakorlatát, sok helyen a minimális ismeretek is hiányoznak ehhez - közölte a Work Force személyzeti tanácsadó az MTI-vel.
Igény van a vasárnapi munkára2010.12.16. - 09.00
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a magyar gazdaság egésze és a lakosság többsége igényli a kiskereskedelmi üzletek hétvégi nyitva tartását - olvasható az Országos Sajtószolgálat által publikált sajtóközleményben.
Munkarend 2011: két szombaton is dolgozni fogunk2010.12.15. - 16.00
Jövőre két szombat lesz munkanap - olvasható a Magyar Közlönyben. A munkaszüneti napok miatti munkarend-változások értelmében a március 14-i pihenőnapot 19-én, az október 31-it pedig november 5-én kell ledolgozni.
Öt napra csökkentené a csoportos létszámleépítés bejelentési határidejét a kormány2010.12.13. - 11.30
Az eddig harminc napról öt napra tervezi csökkenteni a csoportos létszámleépítés bejelentési határidejét a kormány, hogy az év végéig szélnek ereszthesse a Költségvetési Tanács stábját - értesült az index.hu.
Indokolt volt a Széchenyi Kártya Program kibővítése2010.12.13. - 08.00
Budapest, 2010. december 12., vasárnap (MTI) - Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy indokolt volt a Széchenyi Kártya Program kibővítése beruházási és forgóeszközhitellel - mondta Krisán László, a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.
Liga: megnehezíti a szakszervezetek működését egy bizottsági módosító2010.12.11. - 08.00
Budapest, 2010. december 10., péntek (MTI) - A költségvetési "salátatörvényben" kerülhet az országgyűlés elé a sztrájktörvény és a Munka törvénykönyve egyes szakszervezeti jogokról szóló passzusának módosítása, amelyek megszavazása esetén a közszolgáltatások esetében megszűnhet a sztrájk, valamint hátrányosan változhatnak a szakszervezeti tagdíjfizetés feltételei, és több szakszervezeti tisztségviselő munkája ellehetetlenülhet - hívta fel a figyelmet a Liga Szakszervezetek az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, reagálva a készülő bizottsági módosító indítványra.
A KDNP eltörölné a hétvégi munkát2010.12.10. - 10.00
A KDNP ragaszkodik az üzletek vasárnapi zárva tartásához, ezért még idén benyújtják az erről szóló törvényjavaslatot - írja a Népszabadság. A koncepciót az elmúlt években már kétszer beterjesztették, sőt néhány napja a Jobbik is kezdeményezte ugyanezt.
Népszabadság: lehúznák a rolót2010.12.10. - 07.00
Budapest, 2010. december 10., péntek (MTI) - A KDNP még ebben az évben benyújtja azokat a munka törvénykönyvéhez és a kereskedelmi törvényhez kapcsolódó módosító indítványokat, amelyek szigorú keretek közé szorítanák a vasárnapi munkavégzést - mondta Harrach Péter, a párt frakcióvezetője a pénteki Népszabadságban.
Indoklás nélkül bocsáthatnák el a köztisztviselőket2010.12.07. - 07.00
A Fidesz bevezetné az indoklás nélküli felmondás intézményét a köztisztviselőknél is, és ismét öt évenként választatnának intézményvezetőket.
Czomba Sándor: egyszerűbbé, igazságosabbá válik a közfoglalkoztatás rendszere2010.12.03. - 10.00
Egyszerűbbé, igazságosabbá és átláthatóbbá válik a közfoglalkoztatás rendszere, amely eddig túlságosan sokba került és rossz hatásfokkal működött - jelentette ki Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Nyírbogáton.
Czomba Sándor: a vállalkozásokat is bevonja a kormány a közfoglalkoztatásba2010.11.30. - 14.00
Az új közfoglalkoztatási rendszer keretében azok a vállalkozások, amelyek bármilyen címen hátrányos helyzetű munkanélkülit szeretnének foglalkoztatni, nyolc hónapon át a bruttó bér és járulékok akár 70 százalékát is megkaphatják támogatásként, cserébe pedig négy hónapos továbbfoglalkoztatási kötelezettségük van - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten kormányszóvivői tájékoztatón.
Népszabadság: a tulajdon védelme döntő lehet a munkáltatói nyugdíjjáruléknál2010.11.30. - 08.00
Egy, a Bokros-csomag kapcsán 1995-ben hozott alkotmánybírósági határozat szerint "a rendszer részei a járulékfizető munkáltatók", és ez a járulék is tulajdonvédelem alá esik - írja a Népszabadság annak kapcsán, hogy a munkaadói járulékot adóvá alakítaná magánnyugdíj-pénztári törvény módosításáról szóló törvényjavaslat.
További létszámcsökkentés a Rail Cargo Hungariánál, lemondtak az osztrák tulajdonos vezetői2010.11.26. - 07.30
Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Bécs, 2010. november 25., csütörtök (MTI) - Akár ezer fős magyarországi létszámcsökkentést tartalmazó szanálási tervet ismertetett az ÖBB vezérigazgatója egy csütörtöki sajtótájékoztatón, egyben bejelentette az osztrák vasút teherszállítási üzletága vezetőinek távozását.
Milliárdok a munkanélküliség enyhítésére - Észak-Magyarország2010.11.17. - 15.30
Az idén 4 milliárd 881 millió forint jut a munkanélküliség enyhítésére az észak-magyarországi régió három megyéjében az úgynevezett decentralizált foglalkoztatási alaprészből, az összeg 97 százalékát már lekötötték, 73 százalékát pedig kifizették - mondta Gúr Nándor, a régió munkaügyi tanácsának soros elnöke miskolci sajtótájékoztatóján szerdán.
Tájékoztató az egyszerűsített foglalkoztatáshoz kapcsolódó létszámkorlát megállapításáról2010.11.17. - 08.00
Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló 2010. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Efo.tv.) alkalmazásában alkalmi munkának a munkáltató és a munkavállaló között
- a) összesen legfeljebb öt egymást követő naptári napig, és
- b) egy naptári hónapon belül összesen legfeljebb tizenöt naptári napig, és
- c) egy naptári éven belül összesen legfeljebb kilencven naptári napig létesített,
határozott időre szóló munkaviszony minősül.
Esély a pályakezdőknek - gyakornoki program a Nexon-nál2010.11.12. - 14.30
Sikeresen zárult a Nexon első gyakornoki programja, melynek célja a szakmailag elhivatott pályakezdők elhelyezkedési esélyeinek javítása volt. A résztvevők mentoraik támogatásával ismerhették meg a humánügyviteli szakma gyakorlati oldalát - olvasható a cég sajtóközleményében.
Czomba: a kormány támogatja a kkv-kat a munkahelyteremtésben2010.11.12. - 07.00
Budapest, 2010. november 11., csütörtök (MTI) - A kormány elsősorban nem a közfoglalkoztatás területén, a "statisztika javításával" kívánja növelni a foglalkoztatottságot, hanem a versenyképes magyar kis- és középvállalkozásokat (kkv-kat) szeretné támogatni a munkahelyteremtésben, miközben a magyar nagyvállalkozásokról sem feledkezik el - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, a Világgazdaság-Hewitt Legjobb munkahely felmérésének díjátadóján.
ÁFSZ: ismét nőtt a tartósan állást keresők száma2010.11.08. - 09.00
Budapest, 2010. november 7., vasárnap (MTI) - Októberben a nyilvántartott álláskeresők 30 százaléka tartósan, vagyis több mint egy éve folyamatosan regisztrált álláskereső volt, az októberi zárónapon több mint 163 ezren kerestek ilyen régóta állást, ami az előző hónaphoz és az előző év azonos időszakához képest is növekedést jelent - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
JOGERŐ UTÁN...2010.11.04. - 07.00
A szervezők szándékai szerint a Jogerő után című program a jövőben rendszeresen jelentkezik. Amint arra a tervezett sorozat címe is utal, annak ? talán kissé szokatlannak tűnő - célkitűzése az, hogy hazai bíróságok előtt folyamatban volt, már jogerős ítélettel lezárt munkaügyi vitákat elemezzen és ezeken keresztül mutassa be az érdeklődőknek napjaink munkajogának legaktuálisabb problémáit, illetve rámutasson arra, hogy az egyes tényállások mögött milyen jogalkalmazási dilemmák húzódnak-húzódhatnak meg és ezeket a különböző bíróságok miként igyekeztek feloldani.
Fónagy: középpontban a munkahelyteremtés és a kkv-k2010.11.02. - 15.00
Budapest, 2010. november 2., kedd (MTI) - A kormány gazdaságpolitikájának két fontos alappillére van, a munkahelyek létrehozásának ösztönzése, valamint a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások gazdasági lehetőségeinek szélesítése - hangoztatta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten a XIX. Magyar Minőség Hét keretében tartott szakmai konferencián.
Napi Gazdaság: kevesebb a feketemunkás2010.10.27. - 08.00
Budapest, 2010. október 27., szerda (MTI) - Kevesebb feketemunkást, de sokkal több szabadságolással és bérfizetéssel trükköző munkaadót talált az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelet (OMMF) az idei első féléves ellenőrzések során - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
Még mindig több mint 53 ezer a munkanélküli Szabolcsban2010.10.27. - 08.00
Nyíregyháza, 2010. október 27., szerda (MTI) - Stagnál a munkanélküliek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; szeptember végén változatlanul több mint 53 ezer álláskereső szerepelt a regionális munkaügyi központ nyilvántartásában.
Munkaszüneti nap lesz az egészségügyi dolgozóknak július 1-je2010.10.25. - 10.30
Nem kell majd munkába állniuk az egészségügyi dolgozóknak július 1-jén, ezenkívül kedvezőbbé válnának a táppénzszabályok a gyes idején - többek között ezeket a változtatásokat is tartalmazza az egészségügyi tárgyú törvények módosítására vonatkozó, a Magyar Nemzet birtokába került javaslatcsomag.
A kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést javasol - OÉT2010.10.22. - 13.00
A kormány legalább 4,5 százalékos minimálbér-emelést fog javasolni 2011-re az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT-nek), azonban az inflációt is figyelembe véve ennél nagyobb emelésre is szükség lehet - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az OÉT pénteki plenáris ülésén.
OECD: egyéves mélyponton a munkanélküliség2010.10.13. - 07.30
London, 2010. október 12., kedd (MTI/Dow Jones)- Egyéves mélypontra csökkent a munkanélküliség a fejlett ipari országokban augusztusban - közölte kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet(OECD).
VDSZSZ: kudarccal zárult a hétfői kollektív munkaügyi vita a Rail Cargónál2010.10.12. - 07.00
Budapest, 2010. október 11., hétfő (MTI) - Bárány Balázs, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) alelnöke szerint kudarccal zárult a hétfői kollektív munkaügyi vita a Rail Cargo Hungaria Zrt.-nél.
A zajos munkahely növeli a szívproblémák kockázatát2010.10.07. - 09.15
Akár háromszor nagyobb lehet a szívproblémák kockázata azoknál az embereknél, akik legalább másfél évet zajos munkahelyen töltöttek - állapították meg kanadai kutatók szerdán közzétett tanulmányukban.
Százezer forint lehet a minimálbér?2010.10.05. - 11.30
Október közepén indulnak a jövő évi bértárgyalások az Országos Érdekegyeztető Tanácsban. A munkaadói érdekképviseletek és a szakszervezetek a 2011-es költségvetés sarokszámaira és az adótörvények módosító javaslataira várnak - írja a Magyar Hírlap.
Negyedével kevesebbet keresnek az osztrák nők, mint a férfiak2010.09.30. - 07.30
Pálfy M. Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Bécs, 2010. szeptember 29., szerda (MTI) - Mintegy 25 százalékkal kevesebbet keresnek az osztrák nők, mint a férfiak, ez az egyik legmagasabb eltérés az Európai Unió országain belül - figyelmeztetnek munkavállalói szervezetek az Egyenlő Bérezés Napja alkalmából.
Czomba Sándor: 150 ezer új munkahely 2011-2014 között2010.09.28. - 08.00
Budapest, 2010. szeptember 27., hétfő (MTI) - Az új kormány a következő tíz évben egymillió új munkahelyet kíván létrehozni, ebből 2011-2014 között 150 ezret - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn Budapesten, a Baross Gábor Társaság rendezvényén.
Merces: a női felsővezetők bére 30 százalékkal alacsonyabb2010.09.27. - 07.00
Budapest, 2010. szeptember 27., hétfő (MTI) - A Magyarországon dolgozó felsővezetők országos bruttó átlagbére jelenleg havonta 617 ezer forint, a nemek közötti bérkülönbség igen jelentős: míg a női topmenedzserek országos szinten átlagosan 455 ezer forintot keresnek, addig a férfiak mintegy 30 százalékkal többet, 682.400 forintot - derül ki a Workania állásportál által működtetett www.merces.hu fizetési felméréséből.
Az aktív korú megváltozott munkaképességűek alig tizede dolgozik2010.09.16. - 09.00
Szolnok, 2010. szeptember 15., szerda (MTI) - Magyarországon 600 ezer megváltozott munkaképességű ember él, közülük 400 ezer aktív korú, és ebből a körből csak 35-40 ezren dolgoznak - mondta Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos szerdán Törökszentmiklóson, egy megváltozott munkaképességű varrónőknek elkészült foglalkoztató átadása alkalmából.
Kevesebb a munkanélküli Észak-Magyarországon2010.09.16. - 08.15
Miskolc, 2010. szeptember 15., szerda (MTI) - Csökkent a regisztrált munkanélküliek száma az Észak-magyarországi régióban augusztusban a megelőző hónaphoz képest, a térség három megyéjében az év nyolcadik hónapjában kevés híján 103,5 ezer munkanélkülit tartottak nyilván - tette közzé augusztusi adatait a régió munkaügyi központja.
Mintegy 500 javaslat érkezett az Új Széchenyi Terv vitairatához2010.09.16. - 07.15
Budapest, 2010. szeptember 15., szerda (MTI) - Eddig mintegy 500 szakmai javaslat érkezett az Új Széchenyi Terv vitairatához, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter indított társadalmi vitára 2010. július 28-án - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közös közleményében szerdán.
A munkaerő-kölcsönzés általános szabályai2010.09.15. - 08.00
Munkaerő-kölcsönzésnek nevezzük azt a tevékenységet, amely keretein belül a munkáltató a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek átengedi. A munkaerő kölcsönzéssel egy három pólusú jogviszony jön létre, amelynek szereplői a munkavállaló, a kölcsönbe adó, és a kölcsönvevő. Kölcsönbe adó az a munkáltató, amely a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzés céljából a kölcsönvevőnek átengedi, és amely a munkáltatói jogokat és kötelezettségeket a kölcsönvevővel megosztva gyakorolja.
A Generali közös megegyezésnél is fizet munkanélküliségi biztosítást2010.09.15. - 07.00
Budapest, 2010. szeptember 14., kedd (MTI) - A Generali Biztosító akkor is fizet a munkanélküliségi biztosításra, ha valakinek a munkaviszonya nem elbocsátás miatt, hanem közös megegyezéssel szűnik meg - közölte a biztosító társaság kedden az MTI-vel.
Munkanélküliségi biztosítás - közös megegyezésnél nem fizet a biztosító2010.09.14. - 07.45
Budapest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - A biztosító nem fizet annak, aki közös megegyezéssel válik meg a cégétől, hiába van érvényes, munkanélküliség támogatásra szóló biztosítása az ügyfélnek - hívja fel a figyelmet a CLB Biztosítási Alkusz Kft. és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete hétfői, közös közleményében.
Csak részben hasznosultak a munkahelyteremtő támogatások2010.09.14. - 07.30
Budapest, 2010. szeptember 13., hétfő (MTI) - Az előző két kormány által megfogalmazott munkahelyteremtő célok csak látszólag teljesültek, mivel vidéken az látható, hogy a nagyságrendben jónak mondható összegek, támogatási rendszerek nem olyan helyen hasznosulnak, ahol leginkább kellene - mondta Karakó László (Fidesz), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságának elnöke Budapesten.
Az alkalmi munkavállalás közterheit hétfőig kell bevallani2010.09.10. - 17.00
Az idénymunkások foglalkoztatásról a szeptemberi bevallást hétfőig kell elkészíteniük a munkaadóknak az adóhatóság számára - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara (MA) közleményében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-hez. Az augusztus elsejétől hatályos egyszerűsített foglalkoztatásról szóló új törvény értelmében az adóhatósághoz bejelentett alkalmazottak adatait a munkaadóknak nyilván kell tartaniuk és a foglalkoztatottakról, valamint a részükre kifizetett bérek utáni járulék közteher összegéről a tárgyhónapot követő hónap 12-ig a bevallást is el kell készíteni. A járulékokat pedig ezzel egyidejűleg kell megfizetni.
Kevés cég ismeri a munkavállalók pénzügyi részesedésének előnyeit2010.09.09. - 16.45
Budapest, 2010. szeptember 9., csütörtök (MTI) - Kevés magyar vállalkozás ismeri, hogy milyen előnyökkel járnak azok a programok, ha a munkavállalók valamilyen módon részesednek a cég által elért eredményekből - közölte a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) csütörtökön a kutatási eredményének megállapítását.
Népszabadság: negyvenegy főosztályvezetőt venne fel a Nemzetgazdasági Minisztérium2010.08.19. - 08.00
Budapest, 2010. augusztus 19., csütörtök (MTI) - Újsághirdetésben keresnek főosztályvezetőket a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, méghozzá több tucatot. A szaktárca szerint erre az új kormányzati struktúra miatt van szükség - ismerteti a csütörtöki Népszabadság.
A háztartási munkára létesített munkavégzés szabályai 2010. augusztus 15. napjától2010.08.17. - 08.30
A természetes személyek között háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony szabályairól 2010. augusztus 15. napjától a 2010. évi XC. törvény rendelkezik. Ezen tájékoztató az új szabályok megismeréséhez és értelmezéséhez kíván segítséget nyújtani.
Nem képzi magát a magyar2010.08.13. - 12.00
Az egész életen át tartó tanulás a versenyképesség fontos eszköze, mi azonban sereghajtók vagyunk ebben a tekintetben. Csapnivaló foglalkoztatási mutatónk is ezt igazolja.
Több mint félmillióan kerestek állást júliusban2010.08.11. - 09.00
Júliusban az előző hónaphoz képest 0,7 százalékkal, 550 ezerre nőtt Magyarországon a nyilvántartott álláskeresők száma, közülük több mint 160 ezren tartósan regisztrált álláskeresők, vagyis több mint egy éve folyamatosan keresnek állást - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) legfrissebb adataiból.
A német rendszerű szakképzést támogatja a kamara2010.08.10. - 15.30
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) támogatja a kormány oktatási illetve szakképzési átalakítási terveit, jóllehet a kamarát elsősorban a szak- és felnőttképzés érinti leginkább - mondta Parragh László, az MKIK elnöke.kmájában.
KSH: enyhén csökkent a munkaerőköltség 2009-ben2010.08.09. - 11.00
Enyhén csökkent 2009-ben az előző évihez képest az egy főre jutó havi munkaerőköltség nemzetgazdasági szinten a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások és a költségvetési intézmények teljes vonatkozási körében - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2010 júliusi statisztikai tükréből.
Leváltották az ÁFSZ és hat regionális munkaügyi központ vezetőjét2010.08.05. - 08.30
Budapest, 2010. augusztus 4., szerda (MTI) - Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter augusztus 2-án azonnali hatállyal felmentette hat regionális munkaügyi központ főigazgatóját, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatóját, Pirisi Károlyt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szerdán az MTI-vel.
Három nemzeti park igazgatóját menesztik szerdán2010.08.04. - 08.15
Budapest, 2010. augusztus 3., kedd (MTI) - Szerdán adják át a felmondólevelet három nemzeti park - az aggteleki, a hortobágyi és az őrségi - igazgatójának - mondta Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden az MTI-nek.
Egyszerűsített foglalkoztatási lehetőség az idény- és alkalmi munkáknál2010.07.30. - 15.30
Egyszerűsített foglalkoztatás lép hatályba augusztus elsejétől a mezőgazdasági és idegenforgalmi idénymunkákra, illetőleg az alkalmi munkákra vonatkozóan, jelenleg mintegy 300 ezer ember dolgozik idénymunkásként, és körülbelül 100 ezer az alkalmi foglalkoztatottak száma - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.
Változhat a Munka törvénykönyve2010.07.30. - 14.00
A szakszervezetek szerint a foglalkoztatás kérdésében szélesebb egyeztetésre lenne szükség, ezért még augusztusban összehívnák az Országos Érdekegyeztető Tanács ülését. A munkaadók módosítanák a sztrájktörvényt és Munka törvénykönyvét is, adja hírül az Atv.hu.
Magyar Nemzet: kilencvenöt áruházat érintő munkaügyi vizsgálat a pénztárosok bére miatt2010.07.28. - 09.00
Tizenkilenc megyében, kilencvenöt áruházat érintő vizsgálatsorozatba kezdett az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelet, mert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete bejelentése szerint a Tesco áruházaiban a pénztárosoknak nem fizetik ki a törvényben előírt 89.500 forintos szakmaibér-minimumot - értesült a Magyar Nemzet.
A KSH közzéteszi az április-júniusi munkanélküliségi adatokat2010.07.28. - 09.00
A Központi Statisztikai Hivatal ma teszi közzé a foglalkoztatás és a munkanélküliség április-júniusi adatait.
Kisalföld: Nyit az osztrák munkaerőpiac2010.07.27. - 11.00
Jövő év május elsejétől Ausztria megnyitja munkaerőpiacát a külföldiek előtt, de attól, hogy megszűnik a moratórium, ott sem lesz több munkahely ,így nem várható, hogy jóval több magyar talál kinti munkát - írta a Kisalföld keddi száma.
Népszava: dátumzavar az érdekegyeztető tanács összehívása kapcsán2010.07.27. - 09.00
A szakszervezetek tudomása szerint akár a héten összehívhatják az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülését, melyet hétfőre terveztek, de végül a kormány lemondta - ismerteti a keddi Népszava.
Megkezdődtek a tömeges elbocsátások2010.07.22. - 11.00
Beindult a tömeges elbocsátás a közszférában, miután elfogadták a leépítést megkönnyítő törvényt. Három ember híján az egykori Határon Túli Hivatal egész főosztálynak felmondtak hétfőn azonnali hatállyal, a hét második felében több helyen várható hasonló döntés, írja a Hírszerző.
Felmentették a munkaügyi főfelügyelőség elnökét, de még nincs új2010.07.15. - 12.00
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön kiadott közleményében jelentette be, hogy Matolcsy György miniszter július 12-én (hétfőn) azonnali hatállyal felmentette Dudás Katalint, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnökét.
Végkielégítés a közszférában: mikor nincs különadó?2010.07.05. - 08.45
Csak a kétmillió forint feletti összegekre vonatkozik a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó, vagyis ez az adónem nem fogja érinteni az átlagkeresetű rendőröket, tanárokat, orvosokat - közölte Nagy Anna kormányszóvivő pénteken.
Napi Gazdaság: sok diák keres munkát2010.07.02. - 08.00
Az idén is nőtt a munkát kereső diákok száma, a kör meghaladt a 200 ezret, ám a munkalehetőségek jelentősen csökkentek - olvasható a Napi Gazdaság pénteki számában.
Tájékoztató a munkába járás költségtérítéséről2010.07.01. - 13.45
A személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: szja-törvény) 25. § (2) bekezdése szerint ? megfelelő elszámolás mellett ?nem minősül bevételnek a munkába járásról szóló kormányrendelet szerinti munkába járás esetén a munkavállalónak adott azon összeg, amely nem haladja meg
Matolcsy: 2 milliós kereseti plafon, a magas végkielégítésekre 98 százalékos adó2010.06.30. - 17.30
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy a közszférában a havi kereset nem haladhatja meg a 2 millió forintot, és a költségvetési szektorban 98 százalékos rendkívüli személyi jövedelemadót vezetnek be a 60 napon túli végkielégítésekre - jelentette be Matolycsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.
Csökkent a munkanélküliség március-májusban2010.06.29. - 14.00
Budapest, 2010. június 29., kedd (MTI) - Csökkent a munkanélküliség március-májusban: a munkanélküliségi ráta 11,4 százalék volt, míg a február-áprilisi időszakban még 11,8 százalékot tett ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
A fellendülésre utal a részmunkaidős foglalkoztatás növekedése2010.06.25. - 08.15
A részmunkaidős foglalkoztatás erőteljes növekedése arra utal, hogy mind az Egyesült Államokban, mind az Európai Unióban megindult a gazdasági fellendülés - mondta a Reuters hírügynökségnek adott interjúban Denis Pennel, a munkaközvetítő ügynökségek nemzetközi szövetsége, az International Confederation of Private Employment Agencies (CIETT) ügyvezető igazgatója.
Konferencia az új Munka Törvénykönyvéről2010.06.25. - 07.00
Megtelt egy fővárosi szálloda legnagyobb terme, ahol az érdeklődő közönség megtudta, hogyan áll a versenyszféra új munkajogi szabályozásának előkészítése.
Az európai munkáltatók csak jövőre számítanak létszámbővítésre2010.06.15. - 07.00
Az európai munkáltatók nagy valószínűséggel csak 2011 második felében kezdenek újra létszámbővítésbe, addig várhatóan nem fog csökkenni a jelenlegi magas munkanélküliség - vélik az európai munkaadói szövetség elemzői.
Sárdi Erika a Nemzeti Közlekedési Hatóság élén2010.06.15. - 07.00
A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökének nevezte ki Sárdi Erikát, a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának korábbi osztályvezetőjét Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter 2010. június 15-i hatállyal - közölte a nemzeti fejlesztési tárca az MTI-vel hétfőn.
Készül az új Munka Törvénykönyve - Lesz-e új Munka Törvénykönyve?2010.06.15. - 07.00
Hat ismert munkajogász dr. Berke Gyula, dr. Horváth István, Prof.dr Kiss György, dr. Lőrinc György, dr. Pál Lajos, dr. Pethő Róbert néhány éve elhatározta, hogy elkészíti az új Munka Törvénykönyve tervezetét. A RODIN Kft. 2010. június 23-án a nyilvánosság elé tárja munkájuk eredményét.
Az OECD-ben stagnált a munkanélküliség áprilisban2010.06.15. - 07.00
Az OECD tagországaiban áprilisban stagnált a munkanélküliség az előző hónaphoz képest és 8,7 százalék maradt - jelentette be hétfőn a párizsi székhelyű szervezet.
Milliárdok a munkanélküliség enyhítésére Észak-Magyarországon2010.06.11. - 08.00
Miskolc, 2010. június 10., csütörtök (MTI) - Ez évben 4 milliárd 881 millió forint jut a munkanélküliség enyhítésére az észak-magyarországi régió három megyéjébe az úgynevezett decentralizált foglalkoztatási alaprészből.
A válság kitörése óta először lett kevesebb nyilvántartott álláskereső2010.06.07. - 17.00
Májusban 556.200 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, számuk a válság kitörése óta először csökkent éves összehasonlításban, 2009 májusához képest 1,4 százalékkal - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján közölt legfrissebb munkaerőpiaci statisztikából.
Melyek a legrosszabbul fizetett szakmák?2010.06.03. - 07.00
A tanulás még mindig a legkifizetődőbb befektetés. Akár az üzleti, akár az állami szférát nézzük, sokkal többet keres egy egyetemet végzett, mint egy általános iskolai végzettséggel rendelkező munkavállaló. Az egyik legalacsonyabb jövedelemmel a vendéglátóiparban dolgozó csoport rendelkezik, legalábbis papíron.
A Sony megszünteti magyarországi gyártási tevékenységét2010.06.03. - 07.00
Budapest, 2010. június 2., szerda (MTI) - A Sony Corporation megszünteti a termelést magyarországi gyártóbázisán, Gödöllőn, a vállalat közép- és délkelet-európai kereskedelmi tevékenysége azonban a Sony holdingvállalatán keresztül továbbra is Magyarországon marad - közölte a Sony Hungária Kft. szerdán az MTI-vel.
Megállt a munkanélküliség növekedése a Közép-dunántúli régióban2010.06.03. - 07.00
A Közép-dunántúli régióban áprilisban 12,7 százalékos volt a nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya, az érték a múlt hónaphoz képest közel egy százalékkal csökkent - tájékoztatta a regionális munkaügyi központ sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Csaló munkaközvetítők toboroztak németországi munkákra2010.06.03. - 07.00
Fejenként 30 ezer forintot csaltak ki több tucat embertől azok a munkaközvetítők, akik Debrecen és Miskolc mellett több településen toboroztak embereket németországi munkalehetőségekre.
Megváltoztak az uniós munkanélküli ellátás szabályai2010.05.26. - 07.00
Május elsejétől azok a magyar állampolgárok, akik egy másik tagállamban végeztek munkát, ugyanolyan feltételek mellett jogosultak a munkaviszony megszűnése után ellátásért folyamodni az adott tagállamban, mint annak állampolgárai - hívja fel a figyelmet az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.
Indoklás nélkül elbocsáthatják a köztisztviselőket2010.05.26. - 07.00
Az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a köztisztviselők munkaviszonyát, akiknek új neve kormánytisztviselő lesz - foglalta össze a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot a fideszes Répássy Róbert kedden az Országgyűlésben.
Munka Törvénykönyve, sztájkjog, korengedményes nyugdíj: mi minden változhat2010.05.25. - 09.00
Az új kormány megalakulása után az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT-ben) is folytatódik a munka, napirendre kerülhet többek között a Munka Törvénykönyvének átfogó módosítása, a sztrájkról szóló szabályozás áttekintése, valamint a korkedvezményes és korengedményes nyugdíj szabályozása, de a gazdasági konzultáción elhangzott javaslatokat is megvitathatják.
Programmal segítik a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését2010.05.17. - 07.00
Budapest, 2010. május 16., vasárnap (MTI) - A Salva Vita Alapítvány külön programmal segíti a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatását, mivel sok munkáltató a rehabilitációs hozzájárulás januári, jelentős megemelése ellenére is nehezen tudja elképzelni a fogyatékos emberek munkahelyi beilleszkedését - közölte az alapítvány az MTI-vel.
A világ legjobb állásai2010.05.12. - 10.00
Egzotikus nyaralóhelyen blogot író idénymunkás, nászutas-helyeket tesztelő házaspár - néhány példa arra, hogyan lehet az álláshirdetés egyben reklámeszköz is.
150 ezer új munkahely otthonteremtéssel2010.05.10. - 10.00
Két-három éven belül 200 ezer háztartást kívánnak bevonni az új otthonteremtési program épületenergetikai rendszerébe, ami az építési munkálatokkal együtt 150 ezer új munkahelyet teremt - mondta Bencsik János, a fideszes képviselő.
A diákoknak az iskolaszövetkezeti munka a legbiztonságosabb2010.05.06. - 07.00
Budapest, 2010. május 5., szerda (MTI) - A diákok számára a nyári szünetben is az iskolaszövetkezetekben végzett munka a legbiztonságosabb pénzkereseti forma, amelyet a munkaügyi hatóság is ajánl - hívja fel a figyelmet Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Májustól módosul a Munka törvénykönyve2010.04.30. - 07.00
Budapest, 2010. április 29., csütörtök (MTI) - Május 1-től átalakulnak a gyermekgondozási ellátások, amelynek következtében a gyes két évre csökken, a gyed jogosultsághoz szükséges munkaviszony ideje pedig 180 napról 365-re emelkedik a 2010. április 30-a után született gyermekek esetében - közölte a BDO Magyarország könyvvizsgáló és tanácsadó cég az MTI-vel.
A hatékonyság gátja: kihasználatlan munkaerő2010.04.30. - 07.00
Azért nehéz növelni a foglalkoztatottságot és csökkenteni a munkanélküliséget, mert sok vállalatnál kihasználatlan a munkaerő egy része, így ha javul is a konjunktúra, először nem a munkaerő felvétele, hanem a belső hatékonyság és termelékenység javítása kerül előtérbe - mondta a Központi Statisztikai Hivatal elnöke.
Részmunkaidőben dolgozhatnak az anyák2010.04.30. - 07.00
A kormányszóvivő szerint a Bajnai-kormány foglalkoztatást bővítő intézkedései nyomán már részben megvalósult az a cél, hogy gyermeküket nevelő édesanyák részmunkaidőben dolgozhatnak; idén januártól ugyanis a közszférában - a szülő kérésére - kötelező részmunkaidőben foglalkoztatni a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket.
Aggódnak az alkalmi munkavállalók2010.04.23. - 13.00
Az idei szezonban már nem lehet alkalmi munkavállalót foglalkoztatni az ünnepnapokon, az ezt lehetővé tevő alkalmi munkavállalói könyv megszűnt áprilistól ? emelte ki Jankó Zoltán, a Közép-Dunántúli Munkaügyi Felügyelőség igazgatója a balatoni szezonfelkészítő fórumon, Balatonfüreden.
Napi Gazdaság: 400 munkahelyet hoz Magyarországra a Bosch2010.04.22. - 10.00
Budapest, 2010. április 22., csütörtök (MTI) - Megkezdődött a Bosch walesi gyártási kapacitásainak Magyarországra telepítése, az első gyártósor augusztusban érkezik meg, az áttelepítés befejezésére az előzetes tervek szerint 2011 augusztusában kerül majd sor - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Még a minimálbért sem fizetik ki a munkáltatók2010.04.16. - 07.00
Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) március eleji vizsgálatában, amelyet a minimálbérrel kapcsolatosan tartottak, a vizsgált munkaadók több mint kétharmadánál tártak fel szabálytalanságot - írja a Világgazdaság.
Hogyan érvényesülnek a kötelező legkisebb munkabérre (minimálbérre, garantált bérminimumra) vonatkozó szabályok?2010.04.15. - 07.00
Beszédes eredményekkel zárult az OMMF február vége és március eleje között tartott, minimálbér kifizetésre vonatkozó országos ellenőrzés sorozata. A 796 ellenőrzött munkáltató több mint kétharmadánál találtak a felügyelők valamilyen munkaügyi szabálytalanságot 6906 munkavállalót érintően.
Tovább nő a magyar munkanélküliség2010.04.14. - 09.00
Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - áll az Európai Bizottság elemzésében, amely kiemelte: a fiatalok munkanélküliségi mutatója januárban meghaladta a 30 százalékot.
Csapatépítéssel könnyebb elfogadtatni a változásokat2010.04.13. - 15.00
Csökkent a munkahelyi csapatépítő tréning népszerűsége a válság miatt. Ahol azonban továbbra is részét képezi a válságkezelésnek, ott jó, ha tisztában vannak vele: ez a módszer sem hat azonnal, írja a Népszabadság.
Az EU szerint idén is nő a munkanélküliség Magyarországon2010.04.13. - 15.00
Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2010. április 13., kedd (MTI) - Még idén is csökken a foglalkoztatás, és nő a munkanélküliség Magyarországon - állapította meg az Európai Bizottság egy Brüsszelben kedden kiadott elemzésben.
Rendben halad a munkaerő-toborzás a Mercedes-gyárban2010.04.12. - 17.00
Budapest, 2010. április 12., hétfő (MTI) - A tervek szerint halad a Mercedes kecskeméti gyárának építése, ahol már százan dolgoznak, a kulcsemberek keresésének folytatásával együtt a jól képzett szakmunkások és technikusok válogatását is hamarosan megkezdik - írta a Népszabadság.
Vasárnapi nyitva tartás: kinek az érdekét szolgálja?2010.04.12. - 09.00
Megoszlik a magyarországi áruházláncok véleménye a vasárnapi nyitva
tartás korlátozásáról, a CBA és a Coop mellette van, a Tesco és az
Auchan azonban ellenzi, szerintük a szigorítás ellentétes a vásárlók
érdekeivel.
40 ezer új állás márciusban2010.04.09. - 09.00
A munkáltatók márciusban 39.500 új álláslehetőséget jelentettek be a munkaügyi kirendeltségeken, csaknem 44 százalékkal többet mint februárban, miközben több mint 2 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgála honlapján közölt márciusi munkaerőpiaci adatokból.
Egyre többen szeretnének szakmát váltani2010.04.06. - 12.00
Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a diplomások száma, egyre kevesebb a szakmunkás, valamint a gazdasági válság is jelentősen átrendezte a munkaerőpiacot. Nagyon magas a munkanélküliség hazánkban ezért egyre több emberben merül fel, hogy fejlessze tudását, vagy tanuljon egy teljesen új szakmát.
Magyar EU-elnökség - SZMM: EU2020, szociális menetrend, esélyegyenlőség2010.04.06. - 08.00
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) a 2011 első félévében esedékes magyar soros uniós elnökség idején kiemelt figyelmet kíván fordítani az Európa 2020 (EU2020) stratégia bevezetésére, az új szociális menetrendre, valamint a nemek közötti esélyegyenlőségre - közölte a tárca az MTI megkeresésére.
Álláskeresőknek segít a MunkaTárs program2010.04.06. - 07.00
Új módszertani program segít a munkaközvetítésben cégeknek és azoknak a munkanélkülieknek, akik állást keresnek. A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) által alapított "Új híd" Munkaerő-közvetítő Non-profit Kft. A programba több száz ügyfél került be és harmaduk már el is helyezkedett.
Kelet-Közép-Európa: több év, mire helyreáll a munkapiac2010.04.06. - 07.00
Csúcspontja felé tart a munkanélküliség a kelet-közép-európai országokban az idén - állítják a Bécsi Összehasonlító Gazdaságkutató Tanulmányok Intézetének (WIIW) közgazdászai. Az elemzők szerint három-öt évbe is beletelik, amíg a munkanélküliségi ráta a válság előtti szintre süllyed vissza.
Változnak a munkába járással kapcsolatos költségtérítések2010.04.05. - 07.00
Budapest, 2010. április 5., hétfő (MTI) - Május 1-jétől módosulnak a munkavállalók számára fizetendő, munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítések szabályai - hívja fel a figyelmet az RSM DTM Hungary.
Tájékoztató az alkalmazottat foglalkoztató, tevékenységét szüneteltető egyéni vállalkozók részére2010.04.01. - 14.00
Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény
(a továbbiakban:
Evec tv.) 18. §-a szerint az egyéni vállalkozó vállalkozói tevékenységét
legalább
egy hónapig és legfeljebb öt évig szüneteltetheti.
Április 1-jétől változnak az alkalmi foglalkoztatás szabályai - Megszűnik az AM-könyv és a közteherjegy!2010.04.01. - 07.00
Az alkalmi munkavállalói kiskönyvet 2010. április 01-től felváltja az
egyszerűsített módon létesíthető munkaviszony, amely a háztartási munka,
mezőgazdasági-, növénytermesztési-, idegenforgalmi idénymunka, illetve
alkalmi munka esetén alkalmazható. Harmadik országbeli állampolgár
esetében pedig csak a mezőgazdasági idénymunka és háztartási munka
megengedett.
Íme a legjobb női munkahelyek2010.03.31. - 10.30
A Legjobb Női Munkahely 2009 pályázat nyertese a nagyvállalatok körében a
Microsoft Magyarország Kft. lett, míg a kis- és közepes vállalkozások
közül az S Modell Kereskedelmi Zrt. bizonyult a legjobbnak. A díjakat ma
délután adják át a Parlamentben.
Piacképtelen szakmákra tanítják a munkanélkülieket2010.03.30. - 11.00
Jó kérdés, hogy ki profitál a munkanélkülieknek szóló tanfolyamokból, az álláskeresők vagy a képzők. Az egyik falu polgármestere szerint felelőtlenek a képzők, mivel gyakran olyan szakmai tanfolyamokat indítanak a falvak iskolázatlan lakóinak, amelyekkel nem lehet munkához jutni, jelenti a Népszabadság.
Megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv2010.03.30. - 10.15
Budapest, 2010. március 30., kedd (MTI) -
Április 1-jétől megszűnnek az alkalmi munkavállalói könyvek és a
közteherjegyek, amelyek helyett egyszerűsített munkaszerződést kell
kötni, illetve a munkáltatónak elektronikusan kell bejelenteni a
foglalkoztatást az APEH-nek a munkavégzés megkezdését megelőzően.
Megbüntetik a munkáltatót, ha nincs papírja2010.03.29. - 12.00
Régi előírás, hogy a munkaadónak kötelező foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálatot biztosítania a munkavállalói számára, de kevés munkáltató tudja, milyen további feladatai vannak.
Tizenhat éves csúcson a munkanélküliség2010.03.29. - 11.15
Tizenhat éves csúcsra, 11,4 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta 2009 decembere és 2010 februárja között, a ráta 2,3 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit, a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 726 ezer, a munkanélkülieké 479 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Kétszáz fejlesztőmérnök kap munkát a Bosch-nál2010.03.24. - 07.00
Több mint 9 milliárd forint értékű beruházás keretében bővíti Budapesten működő autóipari K+F-kapacitását a Bosch-csoport. A 2008 és 2012 között megvalósuló projekt 200 új fejlesztőmérnök számára teremt munkahelyet.
Komoly szakemberhiány Baranyában2010.03.24. - 07.00
Súlyos szakemberhiány mutatkozik Baranyában, a probléma már a megyében működő vállalatok versenyképességét veszélyezteti - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
Mennyi fizetésért dolgoznának az álláskeresők?2010.03.19. - 09.00
Az elmúlt időszakban változékonyan alakultak az országos átlagkeresetek, azonban érdemes megfigyelni, hogyan változtak az álláskeresők által az önéletrajzokban megadott elvárt bérek nagyságai is - áll a Workania elemzésében.
Hogyan alakultak a munkaköltségek az euróövezetben?2010.03.18. - 09.00
A tavalyi utolsó negyedben 2,2 százalékkal növekedtek az egy munkaórára jutó munkaköltségek az euróövezetben - közölte szerdán az Eurostat. Ezzel a munkaköltségek növekedése lassult az előző évnegyedhez képest, amikor még 3 százalékos volt az emelkedés.
Nehezebb ma munkanélkülinek lenni, mint a rendszerváltáskor2010.03.18. - 09.00
Lassul a munkanélküliség növekedése a Közép-dunántúli régióban, de a regisztrált álláskeresők még mindig csaknem annyian vannak, mint az 1990-es évek elején voltak - mondta el Zimmermann József, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-nek.
Munkahelyeket teremt Pécsett a Philips és az Elcoteq együttműködése2010.03.17. - 08.00
Budapest, 2010. március 16., kedd (MTI) - Új munkahelyeket jelenthet Pécsett már az idén az az együttműködési megállapodás, amelyet a Philips és az Elcoteq kötött energiahatékony fényforrások gyártására - közölte Szili Katalin kedden az MTI-vel.
Folytatni kell a gazdasági reformokat az uniós tagországokban a munkaadói szövetség szerint2010.03.16. - 09.00
Brüsszel, 2010. március 15., hétfő (MTI) - Az Európai Unió valamennyi tagországában további reformokra van szükség, hogy hatékonyan leküzdjék a gazdasági válság negatív következményeit, tovább növeljék a versenyképességet, és nagyobb mértékben üzletbarát gazdasági környezetet teremtsenek - állapította meg Brüsszelben hétfőn kiadott jelentésében a tagállamok munkaadói, vállalkozói szövetségeit képviselő BusinessEurope szervezet.
Jelentős változások a munkaviszony szabályozásában2010.03.16. - 09.00
Az idén jelentősen változik a munkaviszonyra vonatkozó szabályozás, ami az alkalmi munkavállalói könyvet, a munkáltató jogutód nélküli megszűnését, a munkaerő-kölcsönzést, valamint a gyermekgondozási segélyt érinti - hívja fel a figyelmet az RSM DTM adótanácsadó cég.
Négy millió munkahely szűnt meg tavaly az EU-ban2010.03.16. - 09.00
Brüsszel, 2010. március 15., hétfő (MTI/AP) - Mintegy négy millió munkahely szűnt meg tavaly az Európai Unióban a válság miatt - tette közzé hétfőn az Eurostat.
Kirúgás? George Clooney majd elintézi2010.03.11. - 10.45
A vállalatvezetőknek roppant kellemetlen bejelenteni egy munkatársnak, hogy ki van rúgva. Ebben a helyzetben melyik vezető ne örülne egy szakembernek, aki elvégzi mindezt helyette? Jason Reitman Egek ura című filmjében pontosan ezt jeleníti meg a főszereplő, aki szakszerűen rugdossa ki a multi cégek dolgozóit.
Szakértő válaszol - Nyugdíjjárulék speciális esetekben és a munkanélküli nyugdíjazása2010.03.11. - 10.30
Mennyi nyugdíjjárulékot kell fizetni annak, aki 2007 december 31-e után ment nyugdíjba, de nem érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt? Milyen lehetősége van egy munkanélkülinek a korengedményes nyugdíjazásra ? Olvasóink kérdéseire Molnár László nyugdíjszakértő válaszol.
Szakértők szerint elsietett volt a szövetkezeti törvény módosítása2010.03.11. - 07.30
Budapest, 2010. március 10., szerda (MTI) - Elsietett volt a szövetkezeti törvény módosítása, amelyet szakértők szerint az is jelez, hogy Sólyom László köztársasági elnök a jogszabályt megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak szerdán.
Célszerű szabadságolási tervet készíteni2010.03.09. - 10.00
Ahhoz, hogy a munkáltató maradéktalanul eleget tudjon tenni a szabadság
tárgyévben történő kiadásával kapcsolatos kötelezettségének, célszerű az
év elején egy éves szabadságolási tervet készíteni, mely a
munkavállalók szabadságolásának rendjét ütemezve biztosítja a szervezet
zökkenőmentes működését is.
Íme a legkeresettebb magyar munkahelyek2010.03.09. - 07.00
Azok a vállalatok tudják elhalászni a legtehetségesebb fiatalokat,
amelyek folyamatosan jelen vannak a felsőoktatásban, megszólítják őket
és vonzó munkakörülményeket kínálnak. Ebben úgy tűnik 2009-ben az Audi a
legsikeresebb, mert a műszaki és a közgazdász hallgatók körében is a
legvonzóbb munkaadó lett.
Nincs jövője a kölcsönzésnek?2010.03.08. - 07.00
Kezd tipikus munkaviszonnyá alakulni a munkaerő-kölcsönzés, aminek oka
lehet, hogy a kölcsönzést sok munkáltató nem arra használja, amire az
létrejött, emiatt újabb és újabb törvénymódosítások lépnek életbe. A
cégek érdeke lassan mindet felülír, a munkavállalók igényeiről azonban
nem esik szó.
Változtak a felmondás szabályai2010.02.23. - 16.00
Az idén több ponton is változik a Munka Törvénykönyve, a felmondási védelem például kiterjed az örökbefogadást kérő munkavállalókra is - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) hírlevelében a Réti, Antall és Madl Ügyvédi Iroda. Május 1-jétől a csoportos létszámcsökkentés esetében alkalmazotthoz hasonló eljárást kell lefolytatni, ha a munkáltató jogutód nélküli megszűnése (felszámolása vagy végelszámolása) miatt tömegesen szűnik meg a munkavállalók munkaviszonya. Ebben az esetben a munkáltatónak a megszűnésről tájékoztatnia kell a munkaügyi központot, a munkavállalók képviselőit és az érintett munkavállalókat, valamint köteles átadni számukra a törvényben maghatározott adatokat - ismerteti a hírlevél.
Az élet átírta a február 25-i VII. Magyar Munkaerő-kölcsönzési Konferenciát2010.02.18. - 09.00
Az élet átírta a február 25-ei konferenciát, így a nagy érdeklődés miatt (a Gundelben csak 100-an fértünk volna el) a Hotel Héliában tartjuk meg a konferenciát.
Változások februárban és májusban: felmondási védelem és felszámolás2010.02.17. - 07.00
A Munka Törvénykönyve egyes rendelkezései 2010. február 1-jével és 2010. május 1-jével módosulnak - tudatja hírlevelében a PricewaterhouseCoopers.
Százezer munkahely maradt meg 55 milliárdnyi támogatásból tavaly2010.01.27. - 08.00
Kecel, 2010. január 26., kedd (MTI) - A gazdasági válság miatti foglalkoztatás-csökkenés enyhítésére 2009-ben 55 milliárd forint hazai és európai uniós forrás jutott, amelyből százezer munkahelyet sikerült megtartani - közölte Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára kedden Kecelen sajtótájékoztatón.
Részletes indoklás kell az elbocsátáshoz2010.01.25. - 10.30
Leginkább a cseh és a szlovák munkaadók kezét kötik a munkaügyi törvények az elbocsátások terén - állapítja meg a Deloitte tanácsadó cég és a Laga belga ügyvédi iroda európai felmérése, amelyet a Világgazdaság cikke elemez.
A közszféra béreinek csökkenése húzza le a reálkereseteket2010.01.20. - 07.15
Budapest, 2010. január 19., kedd (MTI) - A reálbérek csökkenését főként a közszféra béreinek, bónuszainak megvonása okozta, és a versenyszférában regisztrált csekély bérnövekedés is inkább csak látszólagos - vélekedtek kedden az MTI által megkérdezett elemzők.
Csökkent a tartósan álláskeresők száma Észak-Magyarországon2010.01.20. - 07.00
Miskolc, 2010. január 19., kedd (MTI) - Egy év alatt jelentősen, 4,1 ezerrel 35,1 ezerre csökkent a tartósan álláskeresők száma az észak-magyarországi régióban, a 10,6 százalékos mérséklődés főleg a közcélú foglalkoztatásnak köszönhető - derül ki a régió munkaügyi központjának az elmúlt év decemberi adataiból.
Mintegy száz rugalmas munkahelyet regisztrált már a Telework2010.01.20. - 07.00
Budapest, 2010. január 20., szerda (MTI) - Több mint száz rugalmas munkahelyet regisztrált 2009 december 31-éig a Telework Budapest Konzorcium - közölte az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) megbízásából dolgozó szervezet az MTI-vel.
A BKV-dolgozók mellé álltak a Munkástanácsok is2010.01.08. - 08.00
A Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) szolidaritásáról biztosítja a BKV munkavállalók erőfeszítéseit a kollektív szerződés megkötése, munkavégzési feltételeik javítása érdekében - közölte a szakszervezet csütörtökön.
Magánügy-e avagy sem a betegség? - A táppénzcsalók nyomában2010.01.08. - 08.00
Egyre kevesebben mernek táppénzre menni. Ráadásul már a munkáltató által megbízott cég is utánajárhat, valóban beteg-e az illető. Szakemberek szerint azonban számos jogi aggályt vet fel ez a szolgáltatás. Nincs joga ugyanis tudni a megbízott cégnek, milyen betegséggel van otthon a munkavállaló.
Új vezérigazgató Metro élén2010.01.04. - 07.00
Budapest, 2010. január 4., hétfő (MTI) - Peter Schweighofer a Metro Kereskedelmi Kft. vezérigazgatója 2010. január 1-jétől - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
Minimálbér 1998-20102010.01.01. - 12.30
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyoknál a járulékfizetési kötelezettség megállapításához
Új foglalkoztatási támogatást vezet be a kormány2009.12.30. - 08.00
Budapest, 2009. december 29., kedd (MTI) - Új foglalkoztatási támogatási formát vezet be a kormány: mindenki, aki a válság időszakában vált munkanélkülivé, és akit képes lenne egy munkáltató foglalkoztatni, az - mintegy ösztönző támogatásként - "magával viheti" segélye és annak járulékai összegét - jelentette be Kiss Péter társadalompolitikai miniszter a keddi tájékoztatón.
Januártól adóköteles a képviselők javadalmazása2009.12.28. - 09.30
Január 1-jével megszűnik a képviselői költségtérítés, az országgyűlési képviselők a javadalmukból, azaz a bevételükből csak számlával igazolt költségeiket vonhatják le; a képviselői javadalom a személyi jövedelemadó szabályai szerint adózik.
Hat és félezer betöltetlen állás Észak-Magyarországon2009.12.25. - 16.00
Az Észak-magyarországi régió három megyéjében meghaladta a 6,5 ezret novemberben a betöltetlen álláshelyek száma, ahol egyidejűleg 110 ezer regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván - derül ki a regionális munkaügyi központ adataiból.
Tanácsadó irodák a fiatalok munkaerőpiacra jutásának támogatására2009.12.24. - 07.45
A balassagyarmati és a szécsényi kistérségben egy-egy ifjúsági információs és tanácsadó iroda nyílik jövőre, a program húszmillió forintos támogatást kapott uniós forrásokból ? áll a Biztosabb Jövőért Kistérségi Közhasznú Egyesület közleményében.
Lesz-e prémium vagy jutalom?2009.12.23. - 10.00
Most év végén sokan már annak is örülnek, ha munkahelyük van, és havonta megkapják a fizetésüket, hiszen a válság csaknem egy éve ostorozza a cégeket. Aki már régóta dolgozik, megszokta az év végi juttatásokat, prémiumokat. De vajon mit hoz ebből a szempontból az idei valamint a jövő év? Ennek jártunk utána.
Kijátszható az egyszerűsített foglalkoztatás2009.12.22. - 10.00
Több mint tíz év után véget ér az alkalmi munkavállalói könyv visszaélésekkel teli pályafutása, áprilistól ugyanis felváltja az egyszerűsített foglalkoztatás intézménye. Az új szisztéma ugyanakkor nem biztos, hogy eléri a célját, mivel a jogalkotók akaratlanul is kiskapukat hagytak a feketemunkának.
Horvátországban 16,1 százalékra nőtt a munkanélküliség novemberben2009.12.22. - 09.00
Horvátországban tovább nőtt a munkanélküliség novemberben: 16,1 százalékra az októberi 15,5 százalékról - közölte a horvát statisztikai hivatal hétfőn.
A Munka törvénykönyvének 2010-es változásai2009.12.20. - 10.30
2010-től számos ponton módosul a Munka törvénykönyve. Az Alkotmánybíróság döntése nyomán változnak a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos szabályok, május elsejétől átalakulnak a gyermekgondozási ellátások, változások lesznek a munkaügyi bírságok kiszabásában és megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv.
OMMF: enyhültek az állami támogatásból történő kizárás egyes szabályai2009.12.18. - 08.30
A fekete foglalkoztatás miatt már az első elkövetéskor kizárja magát a cég az állami támogatást igénylő pályázatokból, viszont több vétséget két éven belül ismételten kell elkövetni a kizáráshoz - hívja fel a figyelmet az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMFF) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Családi pótlék: hiba csúszott a számításba2009.12.17. - 08.00
Csaknem 50 milliárd forint értékű munkahelymegőrző pályázatot hirdetett meg az elmúlt egy évben a kormány, aminek még az ötödét sem fizették ki az érintett cégeknek. Az Út a munkához programra 117 milliárdot költöttek, a baj csak az, hogy az ebben résztvevők 95 százaléka újra munkanélküli lesz.
Így változik az alkalmi munka2009.12.16. - 09.00
Jövő év április elsejével megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv, azokat 2010. július 31-ig kell leadni; az egyszerűsített munkavállalást elektronikus úton kell bejelenteni.
A munkanélküliség miatt aggódnak a legjobban az európaiak2009.12.16. - 09.00
A munkanélküliséget tartják az európai polgárok a legnagyobb problémának, míg a gazdasági helyzettel kapcsolatos aggodalmaik valamelyest enyhültek - derül ki az Eurobarométer uniós közvélemény-kutató legutóbbi felméréséből.
Sok a jogszerűtlenség: mire figyeljünk elbocsátáskor?2009.12.16. - 09.00
A válság kapcsán sokszor hallani, hogy a munkáltató nem jogszerűen hajtja végre a leépítést. Érdemes elbocsátáskor odafigyelnünk arra, hogy megszüntethető-e egyáltalán, illetve milyen korlátozás alá esik a munkaviszonyunk megszüntetése, a munkáltatói felmondás megfelel-e az alaki- és tartalmi követelményeknek.
Tovább nőttek a munkaköltségek az Európai Unióban2009.12.15. - 15.00
A harmadik negyedévben tovább nőttek az egy órára jutó munkaköltségek az euróövezetben és az egész Európai Unióban, elsősorban azért, mert az iparban emelkedtek a bérek. A költségek emelkedése azonban kisebb volt, mint a második negyedben a munkanélküliség növekedése miatt.
Nyomozati jogkört kapnak az adóellenőrök2009.12.14. - 15.00
A vizsgálóbírókéhoz hasonló nyomozati jogkört kapnak az adóellenőrök Franciaországban - jelenti az InfoRádió.
Nem sok jó vár a közalkalmazottakra jövőre2009.12.14. - 10.00
Az év hátralévő részében az inflációs ráta emelkedése várható, 2010 áprilisában pedig 4,8 százalékkal lesznek magasabbak a fogyasztói árak az egy évvel korábbinál. Az Ecostat előrejelzése szerint a közszférában tovább mérséklődnek a keresetek, de a versenyszférában már emelkedés várható tavasszal.
Száznál is több törvénysértés a BKV-nál?2009.12.14. - 10.00
A százat is meghaladhatja a többszörösen törvénysértő szerződések száma a BKV-nál - írja a Magyar Nemzet, a lap birtokába jutott belső összesítő dokumentumok alapján.
Nem húz a távmunka piac2009.12.14. - 10.00
Nehezen bizonyítható, hogy a magyar távmunkások aránya a mostani adatok szerint 5 százalék. A munkáltatók passzívak, elvétve akad néhány álláshirdetés. Az atipikus foglalkoztatási formák térnyerését nem támogatja hatékonyan a munkaügyi tárca, a munkanélküliséget sokkal inkább az Út a munkához programmal mérsékelné.
Manpower: további visszaesés várható a magyar munkaerőpiacon2009.12.08. - 14.30
Budapest, 2009. december 8., kedd (MTI) - Visszaesésre lehet számítani a magyar munkaerőpiacon 2010 első negyedévében a Manpower nemzetközi felmérésének adatai szerint, vannak azonban jelek, amelyek óvatos optimizmusra adnak okot.
Hat közmunkaprogramot indít a kormány2009.12.02. - 07.00
A kormány 13 milliárd forintos támogatással hat közmunkaprogramot indít januárban - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Hogyan alakultak idén a köztisztviselői bérek?2009.11.30. - 07.00
Az idei első három negyedévben a költségvetés területén bekövetkezett bércsökkenés hátterében a 13. havi illetmény szabályainak a módosulása állt - írja a KSH elemzése nyomán a Világgazdaság.
Megállíthatatlanul nő a munkanélküliség?2009.11.27. - 07.00
Jövőre tovább nőhet a munkanélküliség - vélik egyes elemzők. Szerintük a hazai gazdasági növekedés még nem lesz olyan mértékű, hogy kellő számú munkahelyet teremtsen, sőt további zsugorodás várható. Kérdéses ugyanakkor, hogy ha nem indul be a termelés, a cégek elbocsátásokkal vagy inkább a bérek visszafogásával alkalmazkodnak-e majd a helyzethez.
Újabb csúcsra, 10,4 százalékra nőtt a munkanélküliség2009.11.26. - 07.00
Budapest, 2009. november 26., csütörtök (MTI) - Tovább nőtt a munkanélküliség augusztus-októberben, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtöki jelentése szerint a ráta 10,4 százalék volt, magasabb mint a 13 éves csúcsot jelentő július-szeptemberi 10,3 százalék.
Öregedő társadalom: az álláspiac még nincs felkészülve2009.11.24. - 07.00
Az elöregedő társadalom problémájával ideje szembenézni: egyelőre a tb rendszer a nyugdíjfizetésre, a gyógyíttatás fedezésére; az álláspiac pedig az idősebbek foglalkoztatására nincs felkészülve. A témáról Széman Zsuzsával, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetének munkatársával beszélgettünk.
Vasúti munkaügyi vita - folytatódik az egyeztetés2009.11.23. - 11.00
Budapest, 2009. november 23., hétfő (MTI) - Folytatódik az egyeztetés a kormány és az öt vasutas reprezentatív szakszervezetek képviselői között hétfőn.
A top munkahelyek is leépítenek2009.11.18. - 09.00
Négy-öt évvel ezelőtt a dolgozók sokkal magabiztosabbak voltak, és magasabb igényeket támasztottak a cégekkel szemben, mint ma. A munkavállalók most jobban félnek állásuk elvesztésétől, ezért jobban ragaszkodnak munkahelyükhöz és az elvárásaikat is átgondolják. Ma fontosabb, hogy egy vállalat stabilitást és biztonságot nyújtson számukra hosszú távon, mint például az, milyen egyéb juttatásokat kapnak. A Hewitt idei Legjobb Munkahely felmérése alapján úgy tűnik, többen bíznak inkább munkahelyük sikereiben, mint abban, hogy saját megélhetésüket biztosítani tudják.
Létszámbővítésre szorul a munkaügyi központ2009.11.18. - 09.00
Létszámbővítésre lenne szükség a munkaügyi kirendeltségeken a hatékonyság növeléséhez - jelentette ki kedden egy Kőszegen rendezett magyar-osztrák munkaügyi tanácskozást követő sajtótájékoztatón Rimányiné Somogyi Szilvia, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ igazgatóhelyettese.
Munka karácsonyra - ez a Tesco meglepetése2009.11.18. - 07.00
Nagyon megcsappant a cégek ajándékozási kedve, kicsi az erre szánt keret, és a karácsonyi partik is szerények lesznek - már ahol lesznek. Az idei karácsony legnagyobb újdonságával a Tesco áll elő: az ünnepi roham idejére alkalmazottai rokonainak kínál munkát - írja a Népszabadság.
Csökkent a munkanélküliek száma Zalában2009.11.14. - 07.00
Zalaegerszeg, 2009. november 14., szombat (MTI) - Mintegy 175 fővel csökkent az előző hónaphoz képest októberben a regisztrált álláskeresők száma Zala megyében, de még így is több mint 18.400 fő a munkanélküli, 6 ezer fővel több, mint az elmúlt év azonos időszakában - tájékoztatta Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója az MTI-t.
Teendők a munkáltató jogutód nélküli megszűnése esetén2009.11.11. - 15.00
A munkáltató jogutód nélküli megszűnése a munkavállaló halálához hasonlóan, a munkaviszony automatikus megszűnését eredményezi, azaz nincs szükség a munkaviszony megszűnéséhez felmondásra, vagy egyéb munkáltatói intézkedésre. A munkáltató nem rendes felmondásról szóló nyilatkozatot ad át a munkavállalónak, hanem a munkaviszony megszűnéséről szóló értesítést.
Sikeres volt a VI. Magyar Munkajogi Konferencia2009.11.11. - 07.00
Idén is hatalmas sikerrel zárult október 13-15-én Visegrádon, a RODIN Kft. által megrendezett VI. Magyar Munkajogi Konferencia.
Rengeteg résztvevő és megannyi támogató vett részt a konferencián. A
résztvevők a három napos rendezvény során, az előadások látogatása
mellett, kihasználhatták a helyszín nyújtotta lehetőségeket a pihenésre
és a kapcsolatépítésre.
Út a munkához program - a vártnál több résztvevő2009.11.10. - 07.00
Budapest, 2009. november 9., hétfő (MTI) - Az Út a munkához programban eddig a vártnál többen vettek részt, amely azzal magyarázható, hogy folyamatosan emelkedett a rendelkezésre állási támogatásra (rát) jogosultak száma - mondta Bogár Ágnes, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese hétfőn Budapesten.
Mi váltja az alkalmi munkavállalói kiskönyvet?2009.11.02. - 07.00
Januártól az egyszerűsített foglalkoztatás keretébe tartozó munkaviszony létesítéséhez úgynevezett blanketta-munkaszerződést kell kötni; ez lép az alkalmi munkavállalói (AM) könyve helyébe
Tizenhárom éves csúcson a munkanélküliség2009.10.29. - 07.00
Idén július-szeptemberben 10,3 százalékra emelkedett a munkanélküliségi ráta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, utoljára 1996 első negyedévében mértek 10 százalék feletti értéket, akkor 10,6 százalék volt az állástalanok aránya.
Részmunka kismamaként2009.10.21. - 07.00
A gyes letelte után visszatérő és a közszférában dolgozó kismamák lehetőséget kaphatnak részmunkaidős foglalkoztatásra az Országgyűlés előtt fekvő törvényjavaslat szerint. A munkáltató köteles lenne a munkavállaló kérésére a kinevezést módosítani és heti húsz órának megfelelő munkaidőt megállapítani. A munkaügyi államtitkár kedden tartotta az előterjesztés expozéját a parlamentben.
Részmunkaidő a közszférában - lehet, hogy megvalósul2009.10.06. - 07.00
Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottsága az egyes munkaügyi tárgyú törvények módosítására szóló javaslatot hétfői ülésén. Így lehetséges, hogy megvalósul a kismamák részmunkaidős foglalkoztatása a közszférában.
Állásokba kerülhet a magasabb minimálbér2009.10.05. - 07.00
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban nem hogy a jövő évi minimálbér mértékéről, a béremelés elveiről sem sikerült megállapodniuk. Közben egyre több szakértő hívja fel a figyelmet arra: egy eltúlzott béremelés további munkahelyeket sodorhat veszélybe.
Jövőre nem lesz alkalmi munkavállalói könyv2009.10.01. - 07.00
A jövő év elejétől megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv (AM), az alkalmi munka azonban megmarad
Még az idén módosulhat a munkaügyi perek költségviselése2009.09.28. - 07.00
Még az idén az Országgyűlés elé kerülhet a munkaügyi perek költségviseléséről szóló törvény módosítása, miután a kormányzati oldal és a munkáltatók is támogatták a munkavállalók erre vonatkozó javaslatát az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén pénteken.
Bércsökkenés és elbocsátás - ez vár a versenyszférára2009.09.18. - 07.00
Piaci elemzők szerint az év hátralévő részében tovább lassulhat a bruttó bérnövekedés, és folytatódhatnak az elbocsátások is.
Kötelező foglalkoztatni a kismamákat a közszférában - akár részmunkaidőben is2009.09.17. - 07.00
Kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni 2010. január 1-től a közszférában a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket, ha kérik.
Prof. Dr. Kiss György tanított: Aktualitások, változások a munkajogban2009.09.05. - 07.00
Válság idején a cégvezetők minden erejükkel azon vannak, hogy
megtakarításokat érjenek el. Az utolsó, amihez folyamodni szeretnének
az a létszámleépítés, a dolgozók elküldése.
Többlehetőség van arra, hogy a munkaerő költségeket optimalizáljuk, és a
dolgozókat is megtartsuk (atipikus foglalkoztatás, részmunkaidő), ezekről és még sok más érdekes témáról számolt be a professzor úr előadása során.
Nem szűnnek meg a négynapos hétvégék2009.08.28. - 07.00
Minden alapot nélkülöz az a sajtóértesülés, amely szerint 2010-től
megszűnnének a négynapos hétvégék - közölte a Szociális és Munkaügyi
Minisztérium (SZMM). A jelenleg előkészítés alatt álló, rövidesen az
Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) elé kerülő, 2010-re vonatkozó
miniszteri rendelet tervezete valóban csak egy munkaszüneti nap esetében,
karácsony tájékán változtatna a munkarenden. Ez azonban abból ered, hogy
2010-ben csupán karácsonykor esnek úgy a napok, hogy van értelme a
munkanap-pihenőnap cserének, minden más munkaszüneti nap hétvégére vagy
pénteki, illetve hétfői napra esik.
Bajnai pofátlanságnak tartja a végkielégítéseket2009.08.26. - 07.00

Pofátlanságnak nevezte Bajnai Gordon miniszterelnök az utóbbi hetekben kirobbant végkielégítési ügyeket az RTL Klub híradójának nyilatkozva szerdán.
Nőtt a munkanélküliek száma Észak-Magyarországon2009.08.18. - 07.00
Egy hónap alatt csaknem 1500 új munkanélkülit regisztráltak az észak-magyarországi régióban, számuk július végén jócskán meghaladta a 106 ezret.
Simon Gábor: Javul a foglalkoztatási helyzet2009.07.23. - 07.00
A kormány munkahelymegtartó és -teremtő, illetve a gazdaság élénkítésére tett intézkedéseinek is köszönhetően, a régióban egyedül Magyarországon javul tendenciózusan a foglalkoztatási helyzet: csökken a regisztrált álláskeresők száma, és a munkanélküliségi ráta, a foglalkoztatottak létszáma pedig emelkedik - mondta Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.
Diploma - egyetem nélkül: Az iskolán kívül megszerzett tudás bizonyítványra váltása két év múlva válhat lehetővé hazánkban.2009.07.08. - 07.00
A hagyományos oktatási rendszerből kiszorulóknak nyithat utat a validációs eljárás. Az iskolán kívül megszerzett tudás bizonyítványra váltása két év múlva válhat lehetővé hazánkban.
Módosuló szakképzési hozzájárulás2009.07.06. - 07.00
A Magyar Közlöny 79. számában megjelent a 2009. évi XLIV. törvény, mely
a szakképzési hozzájárulásról és a képzés támogatásáról szóló 2003. évi
LXXXVI. törvény és az azzal összeföggő egyes törvények -
a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény - módosításáról is rendelkezik.
Tízéves csúcson az euróövezeti munkanélküliség májusban2009.07.02. - 13.00
Tízéves csúcsra nőtt az euróövezeti munkanélküliség májusban: a 9,5
százalékos munkanélküliségi ráta 1999 májusa óta a legmagasabb, közölte
csütörtökön az Eurostat.
Újabb 800 dolgozótól válik meg az ING2009.07.01. - 07.00
Az eddig tervezetten felül még 800 munkahelyet szüntet meg az elkövetkezendő 3 évben az ING Groep NV, a legnagyobb holland pénzügyi szolgáltató társaság.
Oszkó: a magyar munkaerőköltség jövőre versenyképes lesz a régióban2009.06.30. - 07.00
A parlament által hétfőn elfogadott, az élőmunkát terhelő adók 2010.
évi csökkentése nyomán a magyar munkaerőköltség jövőre versenyképes
lesz a régióban - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői
tájékoztatón kedden.
Jövőre az öt százalékpontos
járulékcsökkentés és a tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlése a
foglalkoztatásra rakodó terheket 9 százalékponttal csökkenti - közölte
a pénzügyminiszter. Oszkó Péter hozzátette: noha a cseh és lengyel
munkaerő költsége jelenleg 12-12 százalékkal olcsóbb, az egyéb terheket
is figyelembe véve jövőre már versenyképes a magyar munkaerő. (A
szlovák munkaerő költsége jelenleg 16 százalékkal marad el a magyartól).
A pénzügyminiszter az MTI-nek elmondta: a július 8-án kezdődik a
nyugat-európai road-show, amelynek keretében a befektetőknek általános
tájékoztatást adnak a magyar gazdaság helyzetéről, illetve a
Bajnai-kormány eredményeiről. "Ez a road-show közvetlenül nem köthető a
későbbi magyar kötvény kibocsátáshoz, erről a későbbiekben születik
döntés" - tette hozzá.
Július 1-jét követő fontosabb változások - SZJA, Járulékok, EVA, nyugdíj, bérminimum, táppénz2009.06.30. - 07.00
Összefoglaló az szja, járulékok, eva, nyugdíj, bérminimum és táppénzt érintő változásokról.
Civil kurázsi - meghátráló kormányzat2009.06.24. - 07.00

A Munkaerő-piaci Alap (MPA) Rehabilitációs Alaprészének zárolása ez év szeptemberéig csődbe viheti a megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációját és álláshoz jutását segítő civileket. Ennek cáfolataként az M1 Az Este című műsorában a minisztérium képviselője bejelentette, hogy 472 millió forinttal 12 hónapra biztosítják a civil szolgáltatók munkáját. A civilek egyelőre csak bizakodnak, mivel a minisztérium hivatalos bejelentésére várnak.
Járulék- és adócsökkentésre készülhetnek a vállalkozások2009.06.23. - 07.00
Jövőre 400 milliárd forinttal több pénz marad a vállalkozásoknál az adó- és járulékterhek csökkentésének köszönhetően. A kormány egyik legfontosabb rövid távú feladata a lehető legtöbb munkahely megmentése - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM).
Foglalkoztass vagy fizess 1 milliót!2009.06.23. - 07.00

Eredeti munkahelye foglalkoztassa tovább az időközben megváltozott munkaképességűvé vált személyt, ha nem teszi, a munkáltató fizessen 1 millió forintot. A munkáltatók által fizetett rehabilitációs hozzájárulás emelésétől várja a kormány többek között a felnőtt korukban egészségkárosodást szenvedők munkahelyének megtartását, illetve vélhetően azt, hogy a kiadások mérséklése címén megszabaduljon az országos civil szolgáltatói hálózat fenntartásától.
Pihenőidő, munkaidő és rendkívüli munkavégzés: mi változik júniustól?2009.06.23. - 07.00
Június elsejével hatályba léptek a
Munka Törvénykönyvének azon módosításai, amelyek munkajogi eszközökkel
kívánják enyhíteni a válság hatásait a munkaidőkeretre, a pihenőidőre
és a rendkívüli munkavégzésre vonatkozó szabályok rugalmasabbá
tételével - hívja fel a figyelmet a PricewaterhouseCoopers (PwC) adó-
és jogi hírlevele.
A bőkezű szocális rendszer miatt dolgoznak kevesen2009.06.04. - 07.00
A nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony magyar foglalkoztatási ráta fő oka a rendkívül bőkezű nyugdíj- és gyermektámogatási rendszer - mondta el a Magyar Nemzeti Bank vezető elemzője a Magyar Közgazdasági Társaság előadásán. Kátay Gábor szerint ezért szükség van a nyugdíjkorhatár emelésére, a gyes, gyed időtartamának csökkentésére.