Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Csütörtökön tiltakoznak az adóigazgatási dolgozók

Csütörtökön tiltakoznak az adóigazgatási dolgozók

2010.03.02 Forrás: MTI
Szerző: MTI Hírek
Hírkategória: gazdálkodás, adózás

Budapest, 2010. március 2., kedd (MTI) - Az APEH és a VPOP dolgozói március 4-én a Pénzügyminisztérium (PM) előtt tiltakoznak elmaradt járandóságuk miatt - jelentették be az adóigazgatási szakszervezetek vezetői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezetének (ADOSZT) elnöke és Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének (VPFSZ) elnöke elmondta: szeretnék elérni, hogy a mintegy 22 ezer adóigazgatási dolgozó az elmaradt juttatások kompenzációjaként megkapjon legalább egyhavi illetményt, aminek költsége összesen mintegy 5 milliárd forint lenne.

A rendszerváltás óta ez lesz a magyar köztisztviselők első önálló demonstrációja, amire több ezer résztvevőt várnak. A szakszervezetek a demonstrációval szeretnék kifejezni elégedetlenségüket, és pozícionálni magukat az új kormányzás idejére. A demonstráció az ADOSZT elnöke szerint döntően a pénzügyminiszternek szól, hogy felhívják a figyelmét arra, hogy bánt velük.

Az APEH 15.600 dolgozójának - akik az állami bevételek 80 százalékát szedik be - átlagkeresete 220 ezer forint - ismertette Michalkó Péter. Az adóhivatali dolgozók reálkeresete tavaly átlagosan 25, egyes állományi csoportokban 35 százalékkal csökkent, ami jelentősen meghaladja a versenyszféra 1-2 százalékos, és a közigazgatás egészének 8-10 százalékos keresetcsökkenését. Ilyen mértékű csökkenést már nem visel el egy szervezet - hangsúlyozta az ADOSZT elnöke.

Mint elmondta, a pénzügyminiszterrel már egy éve tárgyalnak, aki ígéretet tett a problémák orvoslására, ám csak részeredmények születtek, a kompenzáció mértéke nem érte el a megfelelő mértéket.

A VPOP-nak közel hétezer hivatásos állományú és közalkalmazott dolgozója van, akik utoljára 2007-ben kapták meg a teljes illetményt, vagyis 2008-tól csökken a reálkeresetük, mert nem sikerült teljesíteni a költségvetési bevételi célokat - mondta Holecz Gábor. A VPOP esetében személyenként és negyedévente 40 ezer forint mozgóbérről van szó - derült ki.

A pénzügyőröknek 2008-ban sikerült némi pótlékemelést kiharcolniuk, de még így sem érik el más rendvédelmi szervek - például a rendőrség - kereseti szintjét. A VPOP dolgozói tavaly nyáron 70 ezer forint fejpénzt kaptak, karácsonykor pedig egyhavi jutalmat.

A szakszervezetek szerint a költségvetési terv teljesítéséhez kötött illetmény (2009-ben 4,5 havi, 2010-ben 3,5 havi) meglehetősen bizonytalan, szeretnék, ha a bevételeket úgy terveznék, hogy teljesíteni, túlteljesíteni lehessen. Ha a teljesítést nem a törvényhez, hanem a PM prognózisához kötnék, elfogadhatónak tartanák.

Az adóigazgatási dolgozók, ha a bevételi tervszámokat túlteljesítik, mozgóbért kapnak a többletbevételből. Ez az ösztönzési rendszer húsz éve működik, s az APEH dolgozói csupán két évben (2004-ben és 2009-ben) nem teljesítették a feltételeket - mondta Michalkó Péter.

A tavalyi költségvetési törvénynek már az elfogadásakor látni lehetett, hogy a bevételi terv a válság miatt nem teljesíthető - mutatott rá az ADOSZT elnöke. Szerinte félő, hogy a vagyonadóból kieső 50 milliárd forint bevétel miatt az idei sem lesz teljesíthető. Felelősebb tervezéssel biztosítani lehetne az adóigazgatási dolgozók szociális nyugalmát Holecz Gábor szerint is.

Az APEH és a VPOP dolgozóinak nem csak a bevételi tervet kell teljesíteniük, hanem többletfeladatokat is el kell látniuk. Az APEH például tavaly 16 új feladatot kapott, a dolgozók így a korábbinál többet dolgoztak, ám kevesebbet kerestek - mondta az ADOSZT elnöke.

A VPFSZ elnöke hozzáfűzte: vannak olyan adófajták, amelyek bevételére nincs ráhatásuk a dolgozóknak, példaként a regisztrációs adót említette, amelyből az új gépjárművek értékesítésének csökkenése miatt a tervezettnél jóval kevesebb folyt be tavaly.

Az adózásból származó bevételekre az APEH dolgozóinak nincs közvetlen ráhatásuk, bár az ellenőrzés gyakorisága befolyásolja az adófizetési hajlandóságot. Az APEH kényszerintézkedésekből származó bevételének mértéke - ez több mint 800 milliárd forint - azonban már függ a dolgozóktól - mondta Michalkó Péter.

Az újságírók kérdésére Michalkó Péter elmondta: az adóhatóságnál nem rendelik el és nem fizetik ki a túlórákat, pedig a dolgozók a bevallási időszakokban hétvégén is dolgoznak. Egy átlagos adóhivatalnok a szakszervezeti vezető szerint 10-12 órát dolgozik. Úgy vélekedett azonban, hogy "ezt a munkakultúrát nem szabad lerombolni, mert újbóli kiépítése nagyon sokba kerülne". A mozgóbér-rendszer becsületes üzlet, s nem növeli a hiányt - mondta.

A demonstráción felállítanak egy vöröskeresztes sátort is azzal a felirattal, hogy "a vérszívók most vért adnak a köznek" - reagált arra a felvetésre, hogy az adóellenőröket senki nem szereti. Lehet minket szeretni vagy nem szeretni, tudni kell azonban, hogy nélkülünk nem lehet megélni - vélekedett.



Oszd meg a(z) Csütörtökön tiltakoznak az adóigazgatási dolgozók című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: adókedvezmény  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>