Hol vagyok:RODIN főoldal ► Hírek ► Egyéni számlán vezetett, állami nyugdíjrendszerünk lesz
|
Egyéni számlán vezetett, állami nyugdíjrendszerünk lesz
2011.02.03
Forrás: HRPortál
Szerző:
HRPortál Hírek Hírkategória:
bérszámfejtés, tb.
A miniszterelnök szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: 2011 végére az állami nyugdíjrendszer át fog állni az egyéni számlán vezetett rendszerre. Orbán Viktor tervei szerint az új egyéni számlás rendszer átláthatóbb, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb lesz.
A kormányfő példátlan összefogásnak nevezte azt, hogy a nyugdíjvédelmi program keretében a magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százaléka választotta az állami nyugdíjrendszert. "Kétharmados választási eredmény, azt meghaladó önkormányzati választási eredmény, most a nyugdíjrendszer átalakításának egy nagyon fontos kérdésében 97 százalékos egyetértés: azt gondolom, hogy ezek mind-mind az összefogás és az együttműködés bíztató példái Magyarországon" - mondta, hozzáfűzve: a 97 százalék azt mutatja, az emberek vágynak arra, hogy bizalmat szavazhassanak a jövőnek.
Orbán Viktor szerint a kormány lépése nélkül nem lehetett volna fenntartani a nyugdíjrendszert, az ugyanis az összeomlás szélén volt. A veszély elhárításához az is kellett, hogy a visszalépők aránya ilyen magas legyen - tette hozzá.
Nemcsak a nyugdíjrendszert sikerült így megmenteni, a kormány ugyanis hozzákezdhet az ország "első számú ellenségének", az államadósságnak az érzékelhető mértékű csökkentéséhez is, amely hosszú távon helyezi biztonságba Magyarországot, a nyugdíjakat és a mai fiatalok jövőjét - közölte.
A miniszterelnök szerint a magán-nyugdíjpénztári rendszerben maradók 3 százalékos aránya azt jelenti, hogy volt választási lehetőség. A kormányfő úgy fogalmazott: az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők "100 százalékos aránya gyanús lett volna", azonban az a több mint százezer ember, aki magán-nyugdíjpénztári tag maradt, arra bizonyíték, hogy "egyetlen ember sem maradt le a választás lehetőségéről technikai okokból." Orbán Viktor hozzátette: örül annak, hogy van százezer ember, aki úgy gondolja, hogy állami segítség nélkül is meg fog tudni állni a lábán. A kormányfő "bátor tettnek" nevezte a magán-nyugdíjpénztárakban maradást, mert "mindig azok fognak jobban járni, akik benne maradnak a közös szolidaritási rendszerben, azokkal szemben, akik az egyéni utat választják."
"Kár azt az illúziót kelteni", hogy bármilyen módon, akár alkotmánybírósági ítélettel a jelenlegi helyzet megváltoztatható lenne. Ez egy végleges rendszer, kétpilléres a magyar nyugdíjrendszer, és "biztosak lehetnek abban, hogy a magyar nyugdíjrendszer egy kétpilléres nyugat-európai nyugdíjrendszer lesz" - jelentette ki a miniszterelnök, rámutatva, hogy a nyugdíjrendszer strukturális reformja még nincs befejezve.
Álláspontja szerint a nyugdíjrendszer gondjainak megoldása nem a nyugdíjrendszeren belül van, annak hosszú távú fenntarthatósága ugyanis a foglalkoztatás bővítésében és a demográfiai mutatók javításában rejlik. Hozzátette, Európában Magyarország akkor lesz versenyképes, ha utoléri, majd elhagyja az EU átlagát a foglalkoztatottságot illetően.
A "zsarolás diadala"?
Az MSZP elnöke szerint zavarosak, cinikusak és fenyegetőek voltak a kormányfő szavai. Mesterházy Attila azt is mondta: bízik benne, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) azelőtt dönt a nyugdíjügyi beadványokról, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon állami kezelésbe vételének folyamata lezárulna. A pártelnök az MTI-nek kifejtette: noha Orbán Viktor a tavalyi választási kampányban még arról beszélt, a jelenlegi nyugdíjrendszer harminc évig fenntartható, most azzal magyarázta a kormány lépését, hogy anélkül nem lehetett volna megőrizni a nyugdíjrendszer stabilitását, az ugyanis az összeomlás szélén volt.
Mesterházy Attila cinikusnak nevezte, hogy a miniszterelnök a szabad választás lehetőségéről beszélt, miközben a kormány zsarolással és kényszerítéssel érte el a magán-nyugdíjpénztári tagok 97 százalékának visszalépését az állami nyugdíjrendszerbe. Az MSZP elnöke fenyegetőnek értékelte a miniszterelnök azon véleményét, amely szerint bátor tett volt a magánpénztári rendszerben maradni. Mesterházy Attila elmondta: az MSZP, amint lehetősége lesz, visszaadja a magán-nyugdíjpénztári tagságát fenntartó 102 ezer ember állami nyugdíjjogosultságát.
Az LMP szerint Orbán Viktor a "zsarolás diadalát ünnepelte" szerdán. Scheiring Gábor, a párt szakpolitikusa az MTI-nek azt mondta, hogy "zsarolás volt az az eljárás, ahogy visszakényszerítették az állampolgárok döntő részét az állami nyugdíjrendszerbe."
A miniszterelnök által elmondottakat "semmitmondónak" nevezte, mert meglátása szerint továbbra sem lehet semmit sem tudni arról, hogy az állami nyugdíjrendszer mitől lesz fenntartható, hogyan fognak kinézni, illetve lesznek-e egyéni számlák, valamint a kormány milyen nyugdíjreformra kényszerül. Scheiring Gábor kijelentette, a következő kormány feladata lesz, hogy a magánpénztárakban maradó körülbelül százezer embernek visszaadja nyugdíjuknak azt a részét, amit a "kormány most elvett tőlük."
Volner János jobbikos képviselő szerint a Fidesz nem képes a saját politikájával végrehajtani a demográfiai katasztrófát megelőzni hivatott fordulatot. Volner János az MTI-vel közölte, hogy a demográfiai előrejelzések szerint 2060-ra már csak 8,5 millió magyar lesz, a társadalom elöregedik, ezért nagyon optimista az a kormányzati becslés, amely szerint 2050-re 4 millió foglalkoztatott lesz Magyarországon. Hozzátette: a termelőszektorban van esélye plusz munkahelyek teremtésére, de annak nagyon kicsi a valószínűsége, hogy 40 év múlva 4 millióan dolgoznának Magyarországon.
Oszd meg a(z) Egyéni számlán vezetett, állami nyugdíjrendszerünk lesz című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
nyugdíj
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|