Elkészült az idősügyi cselekvési terv
2010.04.15
Forrás: Szociális és Munkaügyi Minisztérium
Szerző:
Szociális és Munkaügyi Minisztérium Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
A kormány elfogadta az Idősügyi Nemzeti Stratégiához kapcsolódó 2010 és 2012 közötti kormányzati cselekvési tervet - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára csütörtökön kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten. Az Országgyűlés által tavaly szeptemberben elfogadott stratégia a mindenkori kormány feladatává teszi, hogy hároméves cselekvési tervet dolgozzon ki a szükséges intézkedésekről, azok végrehajtásának módjáról, illetve a dokumentumnak tartalmaznia kell a feladatok felelőseit is. A kormánypárti politikus a 2010 és 2012 közötti feladatok között említette például azoknak a pályázati rendszereknek a felülvizsgálatát, amelyek megakadályozzák, hogy a nyugdíjkorhatár elérése előtt kerüljenek ki az emberek a munkaerőpiacról.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az ötven év felettiek nem képezik magukat, és "ha kiiratkoznak" a munakerőpiacról, oda nagyon nehezen találnak vissza. Korózs Lajos közölte: munkacsoportot hoznak létre az ágazati jogszabályok idősügyi szempontokból való áttekintésére, és kezdeményezik a nemzeti alaptanterv áttekintését is, mert a gyerekeknél kell kezdeni az idősekkel kapcsolatos társadalmi szemléletformálást.
Hozzátette, ugyancsak át kell nézni az idősek jövedelembiztonsága szemszögéből a biztosítási elven működő nyugdíj-, a rászorultsági, a támogatási, a gondozási rendszereket. Az államtitkár szerint a nyugdíjaknak tükrözniük kell "a biztosítási életutat". A demens ellátással kapcsolatban kifejtette: nagyon nagy hiátus van a demens nappali ellátásban. Véleménye szerint nagyon sok aktív korú munkavállaló azért nem tud munkát vállalni, mert az idős, gondozásra szoruló szülőjét nem tudja napközben hova tenni, ezért ugyanolyan intézményrendszerre lenne szükség, mint az óvodai. Korózs Lajos azt mondta, vállalták tájékoztató, felvilágosító képzések kidolgozását a bűncselekmények áldozatává válása megakadályozásának céljából. Az Országgyűlés tavaly szeptember 28-án 323 igen, 2 nem szavazattal fogadta el az Idősügyi Nemzeti Stratégiáról szóló országgyűlési határozatot. A dokumentum hosszútávon kívánja biztosítani az idősödésre való időbeni és megfelelő felkészülést, hogy az idősek minél tovább tudjanak aktívak és függetlenek maradni. A stratégia még 2009-re azonnali intézkedésként határozta meg a piaci alapon nyújtandó lakhatás (nyugdíjasházak) és személyes gondoskodás szabályozásának felülvizsgálatát az öngondoskodást választó időseknek.
Oszd meg a(z) Elkészült az idősügyi cselekvési terv című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
nyugdíj
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|