Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Fölmentést kérnek a béremelés alól a civilek

Fölmentést kérnek a béremelés alól a civilek

2012.01.23 Forrás: HRPortál
Szerző: HRPortál Hírek
Hírkategória: munkaügy

Bár az állam pályázattal segíti az idei ötszázalékos elvárt béremelést, ezt nem minden szervezet érzi teljes körű megoldásnak.

Hatalmas terhet jelent a civil szervezetek számára az idei 5 százalékos elvárt béremelésről szóló kormányrendelet betartása, s bár az állam pályázattal segíti az érintetteket, ezt nem minden szervezet érzi teljes körű megoldásnak, mentességet szeretnének - írta a Magyar Nemzet hétfőn.

Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége ügyvezető igazgatója, Kovács Melinda elmondta, hogy már tavaly több embert elbocsátottak, és felszámolták támogatói irodájukat, s amennyiben újabb dolgozóktól kell megválniuk, a szervezet működése kerül veszélybe. Úgy vélte: alapvető fontosságú lenne azon civil szervezetek megsegítése, amelyek az egyébként is romló szociális helyzetben lévő embereknek nyújtanak szolgáltatást, ahogyan erre a kormányrendelet a hasonló feladatot ellátó egyházak esetében gondol is, megadja a mentességet.

A Siketvakok Országos Egyesületének ügyvezetője, Kedves Éva szerint az elvárt béremelés teljesítéséhez igénybe vehető állami támogatásra szóló pályázat nem nyújt megoldást, mert a teljes béremelés összegére nem lehet pályázni.

A szenvedélybetegeket segítő Kiút Közhasznú Alapítvány szerint is bajban van a legtöbb szervezet, hiszen a gazdasági válság miatt csökkenő állami támogatások következtében az eddigi bérek kifizetése is nehézséget jelentett. Gróf Róza, a szervezet addiktológiai tanácsadója a Magyar Nemzetnek elmondta: ha valakit el kell küldeniük a béremelés miatt, nem működhetnek tovább, hiszen törvényben szabályozták, hány emberrel kell dolgozniuk.




Oszd meg a(z) Fölmentést kérnek a béremelés alól a civilek című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: munkaügy,  bér  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>