Gazdasági válság - Biztató jelek
2009.12.23
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Budapest, 2009. december 22., kedd (MTI) - Egyre biztatóbb jeleket mutat a világgazdaság, kedden több nemzetközi makroadat is okot adott az optimizmusra, egyes londoni elemzők is úgy nyilatkoztak, hogy a kilábalás a recesszióból már 2009 közepén megkezdődött. Oroszország bruttó hazai terméke (GDP) 3,8 százalékkal csökkent novemberben az egy évvel korábbival összevetve, miután októberben még 8,1 százalék volt az éves szintű GDP-visszaesés. A novemberi GDP-csökkenés volt a legkisebb az idén, ami újabb jele lehet annak, hogy a gazdaság lassan kezd kilábalni a recesszióból. Emellett a vártnál jobban nőtt az amerikai használt lakóingatlan eladás is novemberben, a harmadik negyedéves amerikai GDP adatok azonban elmaradtak az elemzői várakozásoktól, miután az ország GDP-je csak 2,2 százalékkal nőtt, szemben a várt 2,8 százalékkal. Kedden londoni elemző házak úgy nyilatkoztak, hogy elemzésük szerint a világgazdaság kilábalása a recesszióból már 2009 közepén elkezdődött, és a lendület - jóllehet számos egyszeri ösztönző tétel van a hajtóerők között - bizonyosan kitart 2010-ben is. A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő kedden kiadott új prognózisa azt jósolta, hogy a világgazdasági össztermék (GDP) - piaci árfolyamon számolva - az egész évben 2,6 százalékkal csökken az idén, jövőre azonban már 2,3 százalékkal, 2011-ben pedig 2,9 százalékkal növekszik. A statisztikák szerint a brit gazdaság még recesszióban volt az idei harmadik negyedévben, de a kedden közzétett végleges, harmadik GDP becslés az előzetes kimutatásoknál valamivel kisebb mértékű visszaesést jelzett. A brit statisztikai hivatal felülvizsgált számításai szerint 0,2 százalékkal csökkent a június-szeptemberi időszakban az előző három hónappal összevetve a hazai össztermék (GDP), míg az éves összehasonlításban számolt visszaesés változatlanul 5,1 százalékos volt. Ezzel szemben Horvátországban még folytatódik a gazdasági visszaesés: 8,6 százalékkal csökkent az ipari termelés novemberben éves szinten. Magyarországon kedden a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe, a BUX, kis mértékben emelkedni tudott, így 0,82 százalékos pluszban, 20.735,18 ponton zárt kedden, míg a forint árfolyama gyakorlatilag nem változott a hétfő délutáni 274,65 forintos euróárfolyamhoz képest. Pozitív hír lehet, hogy az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös felmérése szerint az idei 70 ezres csökkenés után jövőre már 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma Magyarországon. A Magyar Államvasutak (MÁV) csoport arról számolt be, hogy a tervezett 64 milliárd forint helyett várhatóan 40 milliárd forintot meghaladó veszteséggel zárja az idei évet. Felmérések szerint a gazdasági válság legnagyobb vesztesei a légitársaságok voltak, az Aeroflot orosz légitársaság idei első háromnegyedévi adózott eredménye 20,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami már mindenképp azt igazolhatja, hogy megkezdődött a kilábalás a válságból.
Oszd meg a(z) Gazdasági válság - Biztató jelek című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
gazdaság, válság
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, ADÓKONFERENCIA - Adó és járuléktörvények 2010
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|