Gazdasági válság: túl a mélyponton
2009.12.04
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Budapest, 2009. december 3., csütörtök (MTI) - Egyre több hír alapján lehet arra következtetni, hogy a világ túljutott a gazdasági válság mélypontján, Amerikából és a régióból azonban még számos pesszimista hír érkezett csütörtökön. A pozitív hírek közé tartozik az Eurostat csütörtöki publikációja, amelyben az Európai Unió gazdaságának harmadik negyedéves GDP-növekedési adatait tették közzé. Eszerint 2008 első negyedéve után ismét növekedett az EU 27 tagállamának összesített GDP-je július és szeptember között 0,3 százalékkal. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki nyilatkozata szerint a világ és Oroszország is túljutott a gazdasági válság mélypontján, de a turbulenciák még egy ideig eltartanak. Úgy vélte, Oroszországban a mezőgazdasági termelés az idén 0,5 százalékkal nőhet, a gazdaság teljesítménye az utóbbi hónapokban havi fél százalékkal növekszik, de a folyamat jövőre várhatóan felgyorsul, így a GDP idén várhatóan 8,5-8,7 százalékkal esik vissza. Pozitív nyilatkozatott tett Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke is azt követően, hogy a bank változatlan szinten, 1 százalékon hagyta az irányadó kamatot az elemzők várakozásának megfelelően. Az EKB elnöke kijelentette: az európai pénzpiacokon olyannyira javult a helyzet az utóbbi időben, hogy nincs már szükség annyi likviditásbővítő intézkedésre, mint korábban. Az Egyesült Államokból azonban negatív hírek érkeztek, miután csökkent az amerikai szolgáltatási szektor teljesítménye, és a termelékenységi adatok is elmaradtak a várttól. A szakértők 8,5 százalékos növekedésről szóló végleges amerikai termelékenységi adatot vártak, azonban a végleges adat 8,1 százalékos növekedést mutatott, az előzetesen közölt 9,5 százalékkal szemben. Hasonlóan gyenge lett az amerikai szolgáltatási szektor teljesítménye is, amely a várt növekedés helyett július óta a legalacsonyabb szintre esett. Magyarországi pénzpiaci szakértők felvetik, hogy az amerikai szolgáltatási szektor teljesítményének csökkenéséről szóló hírek egy következő nagy visszaesést vetítenek előre. A piacok és a média hosszú idő óta egy "újabb lufit fúj" - hívják fel a figyelmet. A kelet-közép-európai régióban szintén inkább a negatív hírek voltak túlsúlyban csütörtökön, mivel Szlovákiában éves szinten tovább nőtt a munkanélküliség, míg Románia GDP-je 0,6 százalékkal csökkent az idei harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest. Kedvező lehet azonban, hogy az elemzők 0,7 százalékos román GDP-visszaesést vártak. A Fitch Ratings Londonban kiadott átfogó elemzése arra hívja fel a figyelmet, hogy továbbra is szerkezeti gondokkal küszködnek a tágabb értelemben vett Kelet-Európa bankrendszerei. A legnagyobb európai hitelminősítő helyzetértékelésben a bankrendszerek egészségét fenyegető tényezők közül kiemeli a nem teljesítővé váló kihelyezett kölcsönállomány jelentős növekedését. A tanulmány szerint Magyarország a nem teljesítő kinnlevőségek arányát tekintve jól áll a térségen belül. A magyar lakosság és a vállalkozások ugyanakkor borúlátóbbak lettek az enyhe ősz folyamán, az Ecostat összevont konjunktúra-indexe 5 százalékponttal 72,6 százalékra csökkent novemberben az előző hónaphoz képest. Nem sok minden történt ugyanakkor a piacokon, a tőzsde minimális emelkedéssel zárta a napot, míg a forint árfolyama gyakorlatilag változatlan maradt a szerda esti értékhez képest. Jó kereslet volt azonban az Államadósság Kezelő Központ(ÁKK) kötvényeire, miután az ÁKK 55 milliárd forint összegben értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú kötvényeket a csütörtöki aukción, míg az 5 éves kötvényből az eredetileg felkínáltnál 5 milliárd forinttal többet adott el.
Oszd meg a(z) Gazdasági válság: túl a mélyponton című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
válság
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, ADÓKONFERENCIA - Adó és járuléktörvények 2010 2, Adókonferencia 2010. - I.nap - Art - Tao - Áfa 3, Adókonferencia 2010. - II. nap - Járulék és SZJA
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|