Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Gyorsabb, egyszerűsített eljárások, a munkáltatói jogok erősítése!

Gyorsabb, egyszerűsített eljárások, a munkáltatói jogok erősítése!

2010.08.30 Forrás: Kecskeméti Tv
Szerző: Kecskeméti Tv
Hírkategória: gazdálkodás, adózás

Többek között ezek a javaslatok merültek fel a Kecskeméti Nyári Jogakadémián. A minden évben megrendezésre kerülő diskurzuson dr. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és dr. Berke Gyula egyetemi docens tartott előadást.

Pénteken tartották a Megyei Bíróság dísztermében a 15. Kecskeméti Nyári Jogakadémiát. A már évek óta hagyományos módon augusztus utolsó péntekén megtartott diskurzuson az új munkatörvénykönyvhöz és a bírói szervezet reformkoncepciójához hangoztak el ötletek.

"A bíróságok helyzetét illetően itt az ideje, hogy változtatás történjen. A közvélemény sem elégedett már maradéktalanul a bíróságok munkájával és a bíróságok is érzik azt, hogy időnként elhúzódnak az ügyek, ami időnként indokolt, időnként nem. Úgy érezzük, hogy ahhoz, hogy időszerű ítélkezésről beszélhessünk komoly jogszabály módosításokra van szükség és mi összefoglaltuk ezen változtatások lényegét. Ezt a kormányzat elé terjesztjük és bízunk benne, hogy megértő fülekre találunk, egyetértésre. Mi szerettük volna ötletekkel szolgálni arra vonatkozólag, hogy mivel tudnák javítani a bíróságok és az ítélkezés helyzetét" ? fogalmazott dr. Bicskei Ferenc a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke.

Mert az ügyek többsége fél éven belül befejeződik, azonban vannak olyan esetek is, amikor ez elhúzódhat akár öt évig is. A megoldást az eljárási jog egyszerűsítésében látnák megtartva az eljárás tisztaságát és pártatlanságát.

Dr. Berke Gyula egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának dékánja társaival együtt készített egy koncepciót a munkatörvénykönyv módosítására.

"Én úgy fogalmaznám meg, hogy inkább a munkáltatói jogok erősítésének irányába mozdulna el ez a koncepció. Ezt a szakszervezetek nem nagyon támogatják. A munkáltatók érdekképviseleti szervei viszont kifejezetten és meggyőződésem, hogy egyes elemeiben igenis változtatni kell és a munkáltatók érdekeit is figyelembe kell venni!" - fogalmazott dr. Bicskei Ferenc a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke.

A Nyári Jogakadémia célja a gondolatébresztés volt, melynek során elhangoztak olyan koncepciók, amiken a későbbiekben még lehet vitatkozni és tapasztalatokat átadni egymásnak.



Oszd meg a(z) Gyorsabb, egyszerűsített eljárások, a munkáltatói jogok erősítése! című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: pte  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>