Indokolt volt a Széchenyi Kártya Program kibővítése
2010.12.13
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
munkaügy
| Budapest, 2010. december 12., vasárnap (MTI) -
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy indokolt volt a Széchenyi
Kártya Program kibővítése beruházási és forgóeszközhitellel - mondta
Krisán László, a Ka-Vosz Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek. |
|
|
Emlékeztetett arra, hogy a Széchenyi
Kártya kibocsátása folyószámlahitellel indult 2002-ben, az idén
augusztusban a kormány forgóeszközhitellel, szeptemberben beruházási
hitellel bővítette a portfóliót, és a tervek szerint januárban indul az
uniós források felhasználásához szükséges önerő egy részét fedező
úgynevezett önerő hitel.
Krisán László elmondta: a
Széchenyi Kártya forgóeszközhitelt eddig több mint 300-an igényelték,
ami azt jelzi, hogy a vállalkozók már tudatosan válogatnak a termékek
között. Beruházási hitelre több mint 40 vállalkozó nyújtott be igényét.
Ez a konstrukció ugyan némiképpen lassabban indult, mint a korábbi
termékek, hiszen szem előtt kell tartani, hogy tíz éves futamidőre
vonatkozik a kötelezettségvállalás, valamint a válság hatására a
vállalkozások piacai beszűkültek, ami visszavetette fejlesztési
kedvüket.
A januárban induló Széchenyi Kártya
Önerőhitel beindítása jelentős segítséget ad majd a vállalkozásoknak
fejlesztési források megszerzéséhez - mondta Krisán László. Hozzátette: a
Széchenyi Kártya Önerőhitel konstrukció elkészült, de a részletekről
még egyeztetni kell az Európai Unióval, mivel ez is támogatott
konstrukció, ami hozzáadódik a pályázati támogatáshoz.
A
Ka-Vosz vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a Széchenyi Kártya termék a
bankok számára is fontos, reális alternatíva a kkv-k hitelezésében. A
bankok köre jövőre bővülni fog, jelenleg folyamatban van a pénzintézetek
pályáztatása, sok a jelentkező, de csak olyan bankokkal szerződik a
Ka-Vosz, amelyek a kkv-k finanszírozásában stratégiailag érdekeltek.
A
Ka-Vosz dolgozik az Agrár Széchenyi Kártya kidolgozásán, várhatóan
jövő év első felében ezt a terméket is meghirdetik - közölte Krisán
László. Utalt arra, hogy az agráriumnak szóló Széchenyi Kártya terméknél
figyelembe kell venni a mezőgazdasági támogatás uniós szabályozását,
amely lényegesen kevesebb mozgásteret ad, mint más szektorok.
A
Ka-Vosz adatai szerint a Széchenyi Kártya indulása óta 850 milliárd
forint hitelt helyeztek ki, 187 ezer vállalkozó igényelt, és mintegy 140
ezer kapta meg a kártyát. Az idén 130 milliárd forint hitel került ki a
Széchenyi Kártya termékeivel, köztük az új konstrukciókkal is, és van
köztük olyan vállalkozás is, amely mind a három meglévő Széchenyi Kártya
konstrukciót igénybe veszi. |
Oszd meg a(z) Indokolt volt a Széchenyi Kártya Program kibővítése című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
munkaerő-kölcsönzés, munkajog, munkajogi szakokleveles, munkakör, munkaügy
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|