Járások - Péntekig a Ház elé kerülnek a javaslatok
2012.02.07
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
sajtószoba
A tervek szerint péntekig az Országgyűlés elé kerül a 2013. január 1-jén létrejövő járások kialakításával összefüggő első törvényjavaslat-csomag, amely várhatóan több mint nyolcvan jogszabály módosítását tartalmazza majd - közölte a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár egy keddi sajtóbeszélgetésen.
Szabó Erika felidézte, hogy a járások - vagyis az állam legkisebb területi államigazgatási egységeinek - kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során több mint 750 javaslat érkezett, amelyek feldolgozása megkezdődött: az észrevételeket szétválogatták megyékre, és megküldték véleményezésre a kormánymegbízottaknak.
A 175 járás - 168 járás plusz hét körzet a fővárosban - pontos beosztásáról, székhelyéről nem törvényi, hanem kormányszintű szabályozás születik majd, erről azonban csak később lesz döntés - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy egyelőre még nincs döntés a budapesti körzetközpontokról és a járási hivatalvezető jogállásáról sem.
Szabó Erika hangsúlyozta, a járások kialakításának legfőbb célja, hogy az állam maga végezze el az államigazgatási feladatokat, ne pedig a polgármesteri hivatalok, amelyek a helyi közügyek intézésével kapcsolatos adminisztrációt biztosítják majd. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy az államigazgatási szolgáltatások ezután is elérhetők lesznek a járási székhelyeken kívüli településeken is: a járási hivatal ugyanis ügysegédet küld majd ki a korábban a polgármesteri hivatalban biztosított ügyek intézésére.
Kitért arra is, hogy a tervek szerint a járási székhelyeken és az okmányirodát működtető településeken is lesz kormányablak.
A teljes rendszer 2013 végére épül ki - zárta szavait Szabó Erika.
Oszd meg a(z) Járások - Péntekig a Ház elé kerülnek a javaslatok című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
közigazgatás
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|