Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Jelentkezzen gyorsan a Mercedeshez

Jelentkezzen gyorsan a Mercedeshez

2010.02.18 Forrás: Élelmiszer - az FMCG kereskedelmi szaklapja
Szerző: Élelmiszer Szaklap
Hírkategória: munkaügy

Eddig több mint 70 magyar dolgozót vett fel különböző területekre a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft., a technikai hátterű szakemberek toborzását felgyorsítja a társaság.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft. szerdán információs rendezvényt tartott főiskolai és egyetemi tanárok, felnőttképző intézmények, valamint munkaközvetítő cégek képviselői számára Kecskeméten azzal a céllal, hogy bemutassák a keresett technikai hátterű szakmákat, valamint a gazdasági társaság saját képzőintézményének működését.

Sztipichné Kozári Edina elmondta: tavaly megteremtették a magyar dolgozók felvételének és képzésének alapjait. Azok a szakemberek, akiket az idén vesznek fel, fontos funkciót töltenek majd be a gyártásban részt vevő dolgozók képzésében és irányításában.

Az MBMH dolgozóit a magyarországi alapképzés után a német gyárakban, valamint a kecskeméti képzőközpontban készítik fel a későbbi feladatokra.

A Mercedes-Benz a jövőben az eddigi kettővel szemben négy típussal fog megjelenni a kompakt gépkocsik szegmensében. Az ezzel járó magasabb termelési kapacitást a rastatti (Németország) üzem már nem képes biztosítani, ezért van szükség kiegészítő kapacitások kiépítésére.

Az MBMH feladata a kecskeméti új Mercedes-Benz gyár felépítése és működtetése, amely 2012-től a rastatti gyárral együttműködve fog termelni. Itt a jelenlegi A- és B-osztály utódainak 2 modelljét gyártják majd. A Daimler AG itteni beruházásának teljes összege mintegy 800 millió euró, a gyár 2500 új munkahelyet teremt a teljes kiépítettség elérésekor, a gyártási kapacitás 100.000 gépkocsi felett lesz.



Oszd meg a(z) Jelentkezzen gyorsan a Mercedeshez című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: foglalkoztatás  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>