JOGERŐ UTÁN...
2010.11.04
Forrás: saját forrás
Szerző:
RODIN Management Service Kft. Hírkategória:
munkaügy
A szervezők szándékai szerint a "Jogerő után..." című program a jövőben rendszeresen jelentkezik. Amint arra a tervezett sorozat címe is utal, annak - talán kissé szokatlannak tűnő - célkitűzése az, hogy hazai bíróságok előtt folyamatban volt, már jogerős ítélettel lezárt munkaügyi vitákat elemezzen és ezeken keresztül mutassa be az érdeklődőknek napjaink munkajogának legaktuálisabb problémáit, illetve rámutasson arra, hogy az egyes tényállások mögött milyen jogalkalmazási dilemmák húzódnak-húzódhatnak meg és ezeket a különböző bíróságok miként igyekeztek feloldani.
Ez érdekel, megnézem a programot >>>A szervezők olyan lezárt ügyeket igyekeznek kiválasztani, amelyek a munkaügyi gyakorlatban felvetődő munkajogi kérdésekben is eligazítást adhatnak az érintetteknek. Az egyes ügyek megvitatásában a munkajogász szakma ismert képviselői (ügyvédek, bírák, egyetemi oktatók) vesznek részt, természetesen lehetőséget adva az érdeklődő közönség véleményének kifejtésére is.
Az egyes ügyek feldolgozása oly módon zajlik, hogy az adott ügyet megelőzően annak előadója röviden ismerteti a kapcsolódó munkajogi szabályozást és a korábban kialakult joggyakorlatot. Ezt követően a felkért munkajogász szakemberek fejtik ki az ügyben - esetleg a bírósági ítélettől/ítéletektől eltérő - álláspontjukat, majd lehetőség nyílik az ügyeknek az érdeklődőkkel való megvitatására és a kapcsolódó kérdések megválaszolására.
November 17-én prof. Dr. Kiss György, Dr. Berke Gyula, és dr Lőrinc György elemez. Ez érdekel, jelentkezem >>>  A sorozat első rendezvénye alkalmából munkajogi peres gyakorlatunk tipikusnak mondható ügyei közül válogattunk. Az érdeklődőknek elektronikus úton előzetesen megküldjük a megtárgyalni tervezett ügyekben született bírósági ítéleteket. Valamennyi ügyben 2010-ben született ítélet a Legfelsőbb Bíróságon. Ez érdekel, megnézem a jogesetek listáját >>>A munkaügyi jogviták túlnyomó része - immár évek óta - a munkajogviszony megszüntetésével kapcsolatos. Ebből az ügykörből ez alkalommal a munkáltatói és a munkavállalói rendkívüli felmondással kapcsolatos ügyeket választottunk, amelyek természetesen alkalmat kínálnak a munkajogviszony-megszüntetés egyéb vonatkozásainak megtárgyalására is. Ugyancsak jellegzetesnek tekinthető a bírósági jogalkalmazásban a kártérítési felelősséghez kapcsolódó ügycsoport. Ebben a körben különösen figyelemre méltó a munkáltató működési köre fogalmának értelmezése, illetve a keletkezett kárnak a munkaviszonnyal való összefüggése. A kártérítési felelősség sajátos vonatkozását érinti az az eset, amely a munkáltatói jogutódlás nyomán a jogelőd és a jogutód együttes (egyetemleges) felelősségét érinti. Megtalálható a tárgyalásra kiválasztott esetek között egy elmaradt munkabér megfizetésére irányuló munkaügyi per is, amely egyúttal a munkavállalói teljesítés egy különös fajtájának, az ún. készenlétnek a minősítéséhez és díjazásához kapcsolódik. Ez érdekel, megnézem a konkrét tárgyalandó jogeseteket >>>
Oszd meg a(z) JOGERŐ UTÁN... című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
munkaügy, munkakör, munkajogi szakokleveles, munkajog
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, Jogerő után... - munkaügyi jogesetek
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|