K and H: idén több kkv ad cafeteriát dolgozóinak
2011.01.20
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Bár még nem zárult le minden cégnél a cafeteria-nyilatkozatok leadási határideje, azonban a legtöbb alkalmazottat foglalkoztató kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban a béren kívüli juttatások kis mértékű növekedésére lehet számítani - közölte a K and H csoport saját, tavaly decemberi felmérésére hivatkozva csütörtökön az MTI-vel.
A K and H 2010 december elején 700 kkv vezetőt kérdezett meg arról, a következő egy évben hogyan alakulnak a cégnél a béren kívüli juttatások. A válaszokból kiderül, hogy az idén növekedhet a béren kívüli juttatások nagysága, a tavaly év eleji 54 százalékos mélypontról 63 százalékra nőtt azon cégek aránya, amelyek valamilyen juttatást nyújtanak majd ebben az évben a munkavállalóknak - idézi a közlemény Németh Lászlót, a K and H kkv marketing főosztályának vezetőjét.
A béren kívüli juttatásokon belül egyértelműen az étkezési hozzájárulás a legfontosabb elem: a megkérdezett vezetők válaszai alapján a kkv-k 45 százaléka adja majd a dolgozóknak ezt a juttatási formát, az ipari, építőipari cégeken belül pedig még magasabb, 56 százalékos ez az arány.
Közlekedési költségtérítést - amely a második legnépszerűbb cafeteria juttatási forma - idén a kkv-k 31 százaléka tervez nyújtani dolgozóinak. Ennél az elemnél a középvállalatok aránya kiugró, közülük durván minden második cég számol ezzel a juttatási formával. Minimális csökkenéssel ugyan, de 17 százalékkal őrzi harmadik helyét az üdülési csekk, illetve felzárkózott hozzá a pénzbeli jutalom is, amelyet ugyanilyen arányban terveznek adni a cégek a munkavállalóknak.
"A magánnyugdíjpénztárakat érintő változások rányomták bélyegüket a cafeteria-rendszer keretében nyújtható nyugdíjpénztári befizetésekre is, hiszen az elmúlt időszakhoz képest itt történt a legnagyobb csökkenés: 19-ről 11 százalékra csökkent az önkéntes nyugdíjpénztári befizetést nyújtani tervező vállalkozások aránya" - közölte Németh László a közleményben.
Hozzátette: az idei cafeteria-rendszer újdonsága, a Széchenyi Pihenő kártya ezzel szemben egyelőre nem váltott ki túl nagy reakciót a kkv-k körében, hiszen csupán 1 százalékuk jelölte meg választott juttatási formaként. Ez azonban összefügg azzal, hogy a felmérés idején még nagyon kevés információ állt rendelkezésre erről a cafeteria-elemről, és jelenleg is csak annyit tudni, hogy a második félévben vezetik majd be.
Oszd meg a(z) K and H: idén több kkv ad cafeteriát dolgozóinak című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
cafetéria
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|