Kevesebb céget számoltak fel januárban
2010.02.03
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Budapest, 2010. február 3., szerda (MTI) - Csökkent a cégfelszámolások száma januárban, de a tönkrement cégek száma, így is messze meghaladja a fellendülés éveiben tapasztalt mértéket - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből. A közlemény szerint januárban 1.296 cég került felszámolás alá, ami 7,1 százalékkal kevesebb a tavalyi azonos időszakban tapasztaltnál. A közlemény idézi Csorbai Hajnalkát, az Opten stratégiai igazgatóját, aki szerint a felszámolások száma magas maradt, a csökkenés pedig akár annak is betudható, hogy januárban kevesebb volt a munkanap. Az Opten szerint az adatokkal kapcsolatban nem lehet végkövetkeztetést levonni, mindenestre a céginformációs szolgáltató arra számít, hogy a válság Magyarországon tovább tart majd, mint Európa más országaiban. Januárban csökkent a végelszámolások száma is. Míg egy évvel ezelőtt 975 cég bezárását határozták el a tulajdonosok az első hónapban, addig idén csak 886-ét. Csorbai Hajnalka szerint itt már inkább egyértelmű, hogy egyszeri jelenségről van szó, hiszen tavaly az utolsó negyedévben lendületesen nőtt a végelszámolások száma. Szintén mélypontra zuhant a cégalapítási kedv: a cégbíróságok 2.756 új társaságot jegyeztek be januárban. Ilyen alacsony számot utoljára 2007 nyarán regisztrált az Opten, az akkori mélypont oka a kormányzat megszorításai, többek közt az adóemelés voltak - áll a közleményben.
Oszd meg a(z) Kevesebb céget számoltak fel januárban című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
gazdaság
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|