Kiskapuk 2010-ben: Ingatlan bérbeadása és a vagyonadó
2009.11.25
Forrás: Adózóna
Szerző:
Adózóna Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
A gazdasági válság következtében nagyon sok családnak csökkent a bevétele. A kieső bevételek pótlásának egyik kézenfekvő módja, hogy a család bérbe adja a második, harmadik ingatlanát. Hogyan változnak a szabályok 2010-től és mire célszerű ügyelni a bérbeadás utáni adózásnál? A 2010-től hatályos vagyonadó ingatlanadóra vonatkozó része a 30 milliós értékhatár mellett még két másik feltételt is tartalmaz a mentesség igénybevételéhez: lakcímnyilvántartás szerinti bejelentkezést és életvitelszerű bentlakást. Ezért a fenti példából kiindulva a nagymama, feleség állandó lakcíme maradjon a 30 millió alatti, bérbe adott ingatlan. A vagyonadó szempontjából kifejezetten hátrányos, ha valaki ingatlan tulajdonnal rendelkezik, de állandó lakcíme mégis olyan ingatlan, amelyik nem a saját tulajdonában áll. Ezt még az év végéig rendezni lehet. Ez utóbbira példa, ha a fiatal önálló lakást szerez, de lustaságból állandó lakcíme a szülői ház marad, hogy ne kelljen az okmányirodában új lakcím kártyát, forgalmi engedélyt kérni. Az ingatlan bérbeadásánál további probléma lehet, az életvitelszerű bentlakás feltétele. Ha valaki a tulajdonában álló ingatlant teljes egészében bérbe adja, akkor eredményesen nem tudja bizonyítani, hogy életvitelszerűen a bérbe adott ingatlanban lakik, ezért ez az ingatlan összeghatártól függetlenül (!) adóköteles lesz. Ezt a helyzetet úgy tudjuk elkerülni, ha legalább egy szobát nem adunk ki bérbe az ingatlanból. Ez esetben már eredményesen hivatkozhat a bérbeadó arra, hogy életvitelszerűen lakja a bérbe adott ingatlan egy szobáját. A mentesség alátámasztó okirata az ingatlan-bérleti szerződés lesz. Ha semmiképpen nem tudjuk elkerülni a vagyonadó megfizetését, akkor igénybevehetjük a jogalkotó által a bérbe adott ingatlan adóalapjára lehetővé tett kedvezményt. A személyi jövedelemadó törvény módosult a vagyonadó törvény miatt: ?Az ingatlan bérbeadásából származó bevételből levonható az ugyanazon ingatlan után a vagyonadóról szóló törvény szerint az adóévben az előírt határidőig megfizetett adó.? Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a megfizetett ingatlanadó 25 százaléka visszajár a bérbeadási tevékenység után fizetendő adóból. Ebből a példából is jól látható, hogy egy adóalap korrekciónak mindig konkrét tartalma van. Ezért is értelmezhető nehezen az Alkotmánybíróság döntése az adóalap-kiegészítéséről, miszerint adóalap korrekció egy konkrét adóügyi tartalom nélküli százalékos szorzó is lehet. Az eddigiekből látható, hogy az ingatlan tulajdonosoknak még számos feladatuk lehet az év végéig, még a vagyonadó hatályba lépése előtt. A vagyonadó fizetése szempontjából ugyanis a 2010. január 1-i állapot lesz a meghatározó. Számos lehetőségünk van az év végéig a vagyonadó legális elkerülésére, kiskapuk igénybevételére. Mint jelent a kiskapu az adózásban? A "kiskapu" fogalomnak negatív a kicsengése, ugyanakkor legális adóelkerülési lehetőséget jelent.Célszerű ezekre most időt szakítani, jövőre ugyanis már késő lesz: ? jelentkezzünk be saját tulajdonú 30 millió alatti ingatlanunkba, ? töröltessük ingyenes haszonélvezeti jogunkat második, harmadik ingatlanunkról, ? szükség esetén módosítsuk ingatlanbérleti szerződésünket, hogy az életvitelszerű bentlakást ?papíron? igazolni tudjuk. Van még egy legális adóelkerülési mód: reményeim szerint az Alkotmánybíróság meg fogja semmisíteni a vagyonadó törvény ingatlan adóra vonatkozó rendelkezéseket. Az erre vonatkozó indítványomat már júliusban beadtam. Erről és a többi indítványról az Alkotmánybíróság ? tájékoztatásuk szerint - február közepéig dönt.
Oszd meg a(z) Kiskapuk 2010-ben: Ingatlan bérbeadása és a vagyonadó című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
vagyonadó, válság
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|