Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Magatartási kódex szabályozza majd a pénztári tagszervezést is

Magatartási kódex szabályozza majd a pénztári tagszervezést is

2010.09.16 Forrás: MTI
Szerző: MTI Hírek
Hírkategória: gazdálkodás, adózás

Budapest, 2010. szeptember 15., szerda (MTI) - Év végéig elkészül a Stabilitás Pénztárszövetség Magatartási kódexe, amely többek között a nyugdíjpénztári be- illetve átléptetések körüli esetleges anomáliák visszaszorítására is választ jelenthet - közölte a szervezet a PSZÁF e héten kiadott vezetői körlevelére reagálva.

A szövetség közleménye szerint a magatartási kódexben lefekteti a pénztárak számára az üzletszerzési, valamint az ügyfeleikkel szemben elvárt magatartási szabályokat.

A körlevél szerint felügyelet elvárja, hogy a pénztárak kommunikációikban, és marketingtevékenységük során - a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tilalmáról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően - érdemi tájékoztatást nyújtsanak a tagoknak. A felügyelet által kiadott vezetői körlevélben foglaltakat is figyelembe veszik majd a kódex megfogalmazása során - közölte Juhász Istvánné, a Stabilitás Pénztárszövetség főtitkára.

A korrekt, átfogó, az előnyökre és hátrányokra egyaránt kitérő tájékoztatás a felügyelet szerint ellentétes lehet a marketingakciók keretében megvalósuló tájékoztatással, mivel utóbbiak lényege, hogy egy-egy szolgáltató, vagy szolgáltatás előnyeit egyoldalúan kiemeljék.

A felügyelet szerint több, az utóbbi időben lezajlott marketingakció esetében megkérdőjelezhető a tájékoztatás korrektsége.

A PSZÁF nem tartja elfogadhatónak, ha a pénztárak rövid távú előnyök kilátásba helyezésével (pénzjutalommal, tárgyjutalommal, nyereménysorsoláson való részvétellel, a csoporttag által nyújtott kedvezményekkel, kapcsolódó kedvezményes szolgáltatásokkal) arra ösztönzik a (potenciális) tagokat, hogy hosszú távú érdekeiket nem kellően figyelembe véve, vagy egyenesen azzal ellentétesen cselekedjenek - áll a körlevélben.

A pénztáraknak a tagszervezés során, és a tagokkal való folyamatos kommunikációban is a teljes körű tájékoztatásra kell törekedniük, ne tárgyjutalom, vagy anyagi előnyök ígéretével bírják rá őket a pénztárba történő belépésre/átlépésre, pénztári befizetésre, a szolgáltatás igénybevételére - szögezi le a felügyelet.

A tagok tudatos pénztárválasztása alapvetően pozitív és értékes eleme a pénztári rendszernek - emelte ki a Stabilitás Pénztárszövetség közleménye. Az átlépés lehetősége azonban a tagok pénztárak közötti gyors fluktuációjában érdekelt közvetítői rendszer kialakulását is elindította, amely a pénztártagokat esetenként a tudatos fogyasztói döntésekkel ellentétes irányba befolyásolja.

A pénztárak tevékenységét önkorlátozó módon szabályozó Magatartási kódex kidolgozása során a szövetség a tagszervező ügynökökkel szemben elvárt magatartási szabályokat is megfogalmaz majd, bízva abban, hogy ezzel megelőzhető lesz, hogy a tagszervező, a jutalék érdekében indokolatlanul átlépésre bíztassa a tagokat.

A Stabilitás Pénztárszövetség júniusban maga is figyelmeztetést adott ki, miután a magánnyugdíjpénztárak közötti átlépések száma az elmúlt években folyamatosan emelkedett, és 2009-ben már meghaladta a 200 ezer főt. Elveszíthető a hozamgarancia, ha a pénztártag öt éven belül egynél többször pénztárt, illetve a pénztáron belül portfóliót vált - hívta fel a figyelmet a Stabilitás.

A szövetség az indokolatlan és esetenként etikátlan átléptetések visszaszorítása érdekében azt javasolja, hogy a jogszabályokba kerüljön be a pénztári átlépésekkel kapcsolatos pénzügyi ösztönzőket tiltó szabályozás, hogy az átlépések után jutalék kifizetésére ne kerülhessen sor - jelentette be múlt hónapban a szervezet.

Az átlépésekkel kapcsolatban jelentős számú fogyasztóvédelmi panasz érkezett a felügyelethez, a pénztártagok főként az ügynökök tájékoztatását kifogásolták. Az átléptetési verseny ugyanakkor nem kevés pénzükbe kerül a pénztártagoknak: a nyugdíjpénztáraknál a közvetítői jutalék tavalyi információk szerint 10-15 ezer forint volt attól függően, hogy a pénztártaggal mennyi vagyon "ment át", de már 20 ezer forint feletti összegekről is hallani lehetett.

A tagszervezéssel kapcsolatos ügynöki költségek a PSZÁF honlapján közzétett adatok szerint tavaly megközelítették a 3,2 milliárd forintot, az idei első negyedévben pedig közel 1,1 milliárd forintot tettek ki, miközben a magánnyugdíjpénztári szektor szokásos működési tevékenységének vesztesége az előzetes adatok szerint tavaly 2,56 milliárd forint, az idei első negyedévben pedig 457 millió forint volt.



Oszd meg a(z) Magatartási kódex szabályozza majd a pénztári tagszervezést is című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: pénz  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>