Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Magyar Nemzet: az APEH-ban az elnök a csontváz

Magyar Nemzet: az APEH-ban az elnök a csontváz

2010.06.17 Forrás: MTI
Szerző: MTI Hírek
Hírkategória: gazdálkodás, adózás

Budapest, 2010. június 17., csütörtök (MTI) - Két évvel ezelőtt jogsértő módon akadályozta meg az adóhivatal elnöke a Malév köztartozásának behajtását - állítja csütörtöki számában a Magyar Nemzet pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva.

A Magyar Nemzet azt írja: megtudták, a légitársaság 1,17 milliárd forint járulékkal tartozott az államnak, ezt az összeget 2008. október 13-ig kellett volna kifizetnie. Mivel a több mint egymilliárd forint nem érkezett meg az adóhivatalhoz addig az időpontig, így a szervezet három nappal később, október 16-án megindította a végrehajtást. Ennek keretében a Malév valamennyi, összesen hét banknál vezetett számlájára inkasszót bocsátottak ki.

A lap pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülése szerint a tetemes összeg azért nem kerülhetett végül az államkasszába, mert Szikora János, az APEH most is pozícióban levő vezetője megakasztotta a folyamatot. Szikora a lap szerint október 18-án elnöki levélben arra adott utasítást, hogy további intézkedésig vonják vissza a Malévval szemben kiadott inkasszókat.

Vámosi-Nagy Szabolcs, az adóhivatal korábbi elnökhelyettese szerint a köztartozások behajtását csak hivatalos döntéssel lehet felfüggeszteni, egyszerű levéllel nem.



Oszd meg a(z) Magyar Nemzet: az APEH-ban az elnök a csontváz című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: apeh  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>