Már az adóbevételekben is érezni a recessziót
2009.08.10
Forrás: Adózóna
Szerző:
Adózóna Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
A gazdasági recesszió következtében, amint arra számítottak is a szakemberek, az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának 2009 első félévi bruttó bevételei 3,2 százalékkal elmaradtak el az előző év azonos időszakának adataitól - tájékoztatta a regionális igazgatóság.
A kiemelt adó- és járuléknemekre az első hat hónapban 263,5 milliárd forint befizetést teljesítettek az adózók, az összesen 54,2 milliárd forintnyi kiutalást követően így a régióban székhellyel rendelkező adófizetők 209,3 milliárd forinttal járultak hozzá a költségvetés nettó bevételéhez - közölte Németh Gabriella sajtóreferens. Személyi jövedelemadóból az év első felében nettó 50,9 milliárd forint bevétel teljesült, ami 8,7 százalékkal kevesebb, mint tavaly ilyenkor.
Általános forgalmi adóból az első félévben 25,9 milliárd forint nettó bevétel származott, amely 1,3 százalékkal, 329 millió forinttal kevesebb a múlt év azonos időszakánál. A nettó társasági adó bevétel 10,4 milliárd forintot tett ki, amely 850 millió forinttal kevesebb a tavaly első félévi teljesítésnél. Az egyszerűsített vállalkozói adóból származó nettó bevétel 3,6 milliárd forint volt, amely 2,1 százalékkal magasabb a 2008 első félévi adatnál. A gazdálkodási tevékenységet folytató adóalanyok száma a régióban 230.500 volt. Bár a régióban az egyéni vállalkozók száma 3,8 százalékkal csökkent, de 3,4 százalékkal több társas vállalkozás működik és 4,2 százalékkal több adószámos magánszemély folytat tevékenységet, mint 2008 első félévének végén.
Az igazgatóság által elvégzett 15 ezer ellenőrzés eredményeként 15,1 milliárd forint nettó adókülönbözetet tártak föl, és 8,7 milliárd forint késedelmi pótlékot, valamint adó- és mulasztási bírságot szabtak ki az első félévben. Az ellenőrzési tevékenységhez kapcsolódóan 72 bűncselekményt derítettek föl az adóhatóság munkatársai a régióban, s 61 esetben büntető eljárást is kezdeményeztek. A bűncselekmények elkövetési értéke 2,9 milliárd forintot tett ki, azaz az adó- és tb csalások elkövetési összegének a nagysága az előző év hasonló időszakához képest megháromszorozódott.
Oszd meg a(z) Már az adóbevételekben is érezni a recessziót című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
adózás
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|