Még az idén forgalomba hozzák a rábaközi tallért
2011.01.26
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
sajtószoba
Nyár végén, ősz elején forgalomba kívánják hozni a Rábaköz saját ?pénzét?, a tallért ? közölte Huttlesz Mihály, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület elnökhelyettese az MTI érdeklődésére.
A hatvanezernél is több lakosú térség saját pénzhelyettesítő utalványának kibocsátója az első ilyen hazai rendszert, a soproni kékfrankot megszervező Ha-Mi Összefogunk Európai Szövetkezet lesz, a két fizetőeszközt pedig egymás működési területén is elfogadják ? közölte.
Tájékoztatása szerint a rábaközi tallér kibocsátásával a helyi pénzforgalom felgyorsítása, a tőke helyben tartása a céljuk, de arra számítanak, hogy a rábaközi fizetőeszköz egyfajta turisztikai attrakcióvá is válik. Hozzátette: korábban önálló kibocsátásban gondolkoztak, de a soproni partnerrel egyeztetve felismerték, hogy az együttműködés mindkét fél számára jelentős előnyöket hordoz.
Múlt év augusztusában írt alá együttműködési megállapodást a rendszer megteremtéséről Perkovátz Tamás, a soproni fizetőeszköz mögött álló szervezet vezetője és Hámori György, Kapuvár polgármestere, a Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület elnöke.
Oszd meg a(z) Még az idén forgalomba hozzák a rábaközi tallért című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
pénz
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|