Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Mégis dolgozhatnak a nyugdíjasok

Mégis dolgozhatnak a nyugdíjasok

2009.10.29 Forrás: HRPortál
Szerző: HRPortál Hírek
Hírkategória: bérszámfejtés, tb.

Akár már jövő héten eltörölhetik a korhatár alatti nyugdíj mellett végzett munka keresetkorlátját.

Eltörölné a korhatár alatti nyugdíj mellett végzett munka keresetkorlátját Vidorné Szabó Györgyi és Kökény Mihály szocialista politikus, mivel szerintük a hatályos törvény súlyos munkaerőhiányt okozhat az egészségügyben és az oktatásban.

A szocialista képviselők törvénymódosító javaslatát tegnap tárgyalta a parlament, és a tervek szerint jövő héten szavaznak róla a képviselők. Vidorné a Népszavának elmondta, a korlátot korábban azért vezették be, hogy 58 évről a nyugdíjkorhatár szintjére, 62 évre emelkedjen az öregségi nyugdíjba vonulók átlagos életkora. Az érintett korosztályok 94 százaléka ugyanis élt a különböző korai nyugdíjazás kedvező lehetőségeivel. Tavaly lépett életbe, hogy akik igénybe veszik az előnyugdíjat, a nyugdíjkorhatár eléréséig csak a havi minimálbérnek megfelelő összeget - ez idén 71 500 forint - kereshetik meg. Annak, aki ennél több pénzt kap, fel kell függesztenie a nyugdíjas- státusát, vagyis a fizetését továbbra is fölveheti, ellátásra azonban annak az évnek a végéig nem jogosult. Időközben kiderült, a megszorítást sokan kijátsszák, a fekete- és a szürkegazdaságot választják. Ez az adatokból is világosan látszik, tavaly mindössze 175-en, idén pedig 211-en érték el a keresethatárt, miközben a becslések szerint lényegesen több előnyugdíjast foglalkoztattak a minimálbérnél magasabb fizetéssel. Vagyis a korlátozás nem vezetett a nyugdíjkiadások érdemi csökkenéséhez - emeli ki a lap.

A szocialista képviselők javaslata szerint azok, akik 2008. január 1-je előtt vették igénybe az előre- hozott nyugdíjat, a jövőben korlát nélkül vállalhatnak munkát, azoknak pedig, akik ezt követően éltek a lehetőséggel, nem a minimálbér, hanem annak a másfélszerese lenne a havi kereseti limit - olvasható a Népszavában.



Oszd meg a(z) Mégis dolgozhatnak a nyugdíjasok című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: nyugdíj  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>