Megjelentek az Erzsébet-utalvány részletszabályai
2012.01.02
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
bérszámfejtés, tb.
A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza az a közigazgatási s igazságügyi miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A január első napjától hatályos, módosított személyi jövedelemadó (szja) törvény vezette be az Erzsébet utalványt, amelyik fogyasztásra kész étel vásárlására jogosít, de jövő év végéig melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlásra is
felhasználható.
Az utalvány kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, akinek a munkaadója ilyet juttat a kafetéria rendszer keretében, az az utalványos, az elfogadóhelyek jegyzékét a kibocsátó a honlapján teszi közzé.
Egy utalványos - egy év alatt - több munkaadótól is kaphat utalványt, amelynek a felhasználási ideje a következő év utolsó napja. A papír alapú utalványra - egyebek mellett - rá kell nyomtatni a beváltási értéket, a felhasználhatóság körét, és a lejárat időpontját is.
Az elektronikus utalványt az elfogadóhely vagy terminálon, vagy a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen keresztül váltja be. Az utalványos telefonon lekérdezheti aktuális egyenlegét.
Horváth Endre, az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta, hogy januártól állami monopólium lesz az étkezési jegy kibocsátása, amely Erzsébet-utalvány néven funkcionál. Ennek pénzügyi eredményéből indul a szociális és gyermek étkezési program, Erzsébet program néven. A havi 5 ezer forintos Erzsébet-utalvány a munkaadónak több mint 30 százalékkal kedvezőbb annál, mintha munkabért adna az alkalmazottjának.
Az idei adótörvényekben szerepel egy másik, 12.500 forintos béren kívüli étkezési juttatás is, amely a meleg étteremmel rendelkező munkaadók adhatnak alkalmazottaiknak.
Oszd meg a(z) Megjelentek az Erzsébet-utalvány részletszabályai című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
cafetéria
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, Hogyan alakul át a cafeteria rendszer 2012-ben?
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|