Hol vagyok:RODIN főoldal ► Hírek ► Megnyitották az európai kis-és középvállalkozások hetét
|
Megnyitották az európai kis-és középvállalkozások hetét
2010.05.26
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Székesfehérvár, 2010. május 25., kedd (MTI) - Az európai gazdaság meghatározó része a kis- és középvállalkozói szektor; Magyarországon oda tartozik a vállalkozások több mint 90 százaléka, s ott dolgozik az üzleti szférában alkalmazottak mintegy 70 százaléka - hangzott el kedden az Európai Kis- és Középvállalkozások Hete országos rendezvénysorozat székesfehérvári megnyitóján. Mint a "Kihívások és lehetőségek" című nyitókonferenciát megelőző sajtótájékoztatón a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta, a kis-és középvállalkozások szerepére jellemző, hogy a gazdaság árbevételének több mint 60 százaléka ebben a szektorban keletkezik, s onnan származik a befizetett adók mintegy 60 százaléka. Radetzky Jenő rámutatott: a szektor fejlődése nem valósulhat meg az exportképes termékstruktúra fejlesztése nélkül, mivel a belső fogyasztásnál csak lassú növekedésre lehet számítani. A kis-és középvállalkozások számára nagy esélyt kínál az 500 millió európai piac. A tagországok piacáralépés lehetőségével azonban kevesen élnek csak - hívta fel a figyelmet a konferencián és a sajtótájékoztatón is részt vevő Herczog Edit, európai parlamenti képviselő. A konferenciát követően "Hamis ígéretek - valódi veszélyek" címmel kiállítást nyitottak. A vám - és Pénzügyőrség(VOPO), valamint a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület által rendezett tárlat azokból a hamisított termékekből ad ízelítőt, amelyekkel a mindennapokban találkozhatunk. Megnyitását követően Herczog Edit az MTI-nek elmondta: a hamisított termékek forgalmazása legalább 30 százalékos árbevétel kiesést okoz az európai vállalkozásoknak. Amellett, hogy a termékek gyenge minőségűek, megvásárlásukkal a fogyasztók hazai munkahelyek megszüntetéséhez is hozzájárulnak. A hamisítások ellen mindenütt nagyon nehéz fellépni. Minél kisebb egy vállalkozás, annál körülményesebben tudja csak megtalálni azokat a termékeket, amelyeket a nevében, hírnevével, s tudta nélkül forgalmaznak. Ezért nagyon fontos, hogy a vállalkozások levédessék a termékeiket.
A hamisítások visszaszorítására az európai parlament "komoly törvényhozási munkába kezdett," aminek első lépéseként felállították az európai csalás, hamisítás elleni hivatalt, amely júniusban az Európai parlamenttel közösen, kétnapos kiállítást rendez a hamisított termékek bemutatására, "sok, köztük magyar meglepetéssel" - tájékoztatott Herczog Edit. Az Európai Kis-és Középvállalkozói Hét keretében 37 európai országban ezernél több programot szerveznek, amelyből ötvennél többet Magyarországon rendeznek meg. Most második alkalommal rendezi meg az Európai Bizottság, vállalkozói létformát népszerűsítő rendezvénysorozatát. A kedden indult nemzetközi program fő célja, hogy a kis- és közepes vállalkozásokat releváns gazdasági információkkal vértezze fel - közölte a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) hétfőn az MTI-vel. Az NFGM kiemeli, hogy az eseménysorozat a vállalkozások jövőjét meghatározó makro- és mikrokörnyezet változásai mellett hasznos információkat nyújt a piacra jutás, a munkahelyteremtés, a források, továbbá a lánctartozás gyakorlati kérdései mellett, a magyar és nemzetközi kkv-politika gyakorlatairól. A magyarországi rendezvénysorozat koordinátorai a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium és az ITD Hungary Zrt. Enterprise Europe Network Irodája, a szervezők között megtalálhatók regionális kereskedelmi és iparkamarák, szakmai szövetségek, egyesületek, érdekképviseleti szervezetek, vállalkozásfejlesztési intézmények és tanácsadó cégek. A magyarországi programsorozat indítóeseménye a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara konferenciája, a hetet 2010. június 2-án a Kis-, Közép- és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesületének szimpóziuma zárja.
Oszd meg a(z) Megnyitották az európai kis-és középvállalkozások hetét című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
cég, gazdaság
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|