Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► Minden eddigi rekordot megdöntött a foglalkoztatás

Minden eddigi rekordot megdöntött a foglalkoztatás

2011.01.04 Forrás: HRPortál
Szerző: HRPortál Hírek
Hírkategória: munkaügy


Kapcsolódó rendezvények:

1, VIII. Magyar Munkajogi Konferencia Visegrádon  

A statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint tavaly 40,48 millióan voltak állásban Németországban, 212 ezerrel, azaz 0,5 százalékkal többen, mint a válságos 2009-es évben.

Elemzők arra számítanak, hogy a kedvező tendencia az idén folytatódik, és a foglalkoztatottak száma elérheti a 40,8 milliót, elsősorban a szolgáltatási szektorban lesz több állás a várakozások szerint. Idén ebben a szektorban 1,1 százalékkal 29,74 millióra nőtt a foglalkoztatottak száma, ami azt jelenti, hogy az összes állásban lévő 73,5 százaléka dolgozik a szolgáltatásban - húsz éve 59,5 százalék volt ez az arány. 

Az ipar azonban tavaly még nem tért teljesen magához a 2009-es válságból: 136 ezer munkahely szűnt meg 2010-ben, miután a válság miatt 2009-ban már eleve 230 ezer állást kellett felszámolni. 

Bár az exportra termelő iparvállalatokat tavaly erőteljes növekedés jellemezte, a kapacitások kihasználtsága sok területen még nem érte el a válság előtti szintet. Az idén azonban fordulat várható, és 70 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma az iparban.




Oszd meg a(z) Minden eddigi rekordot megdöntött a foglalkoztatás című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: HR,  munkaügy  



Kapcsolódó rendezvények:

1, VIII. Magyar Munkajogi Konferencia Visegrádon  


Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>