Munkaügyi bírósághoz fordul Keveházi Gábor
2011.02.11
Forrás: HRPortál
Szerző:
HRPortál Hírek Hírkategória:
munkaügy
Munkaügyi bírósághoz fordul a Magyar Nemzeti Balett igazgatói posztjáról történt felmentése miatt Keveházi Gábor. A táncművész ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte, amelyen elmozdítása részleteiről is beszélt.
Keveházi Gábor emlékeztetett arra, hogy kinevezése, amelyet pályázattal nyert el, 2015. június 30-ig szólt. Tavaly augusztus óta azonban különböző oldalakról támadások érték, ezért úgy határozott, felajánlja a dalszínház miniszteri biztosának, Horváth Ádámnak, hogy visszalép és művészeti vezetőként dolgozik tovább Hágai Katalinnal együtt. Utódjául Cserta József elismert táncművészt javasolta.
Keveházi Gábor elmondása szerint végül a miniszteri biztos ezt úgy módosította, hogy Hágai Katalin legyen az igazgató és Cserta - ahogy eddig - irányítsa a művészeti tanácsot. Ezt a társulattal is közölték. Egy nappal később azonban Horváth Ádám a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal egyetértésben Eldar Alijevet - akit Keveházi szerződtetett próbavezető balettmesternek - nevezte ki igazgatóvá.
Keveházi Gábor szerint az intézkedést a balettegyüttes nem támogatta egyöntetűen, és annak hatására Hágai Katalin is lemondott. A volt igazgató hangsúlyozta, hogy saját felmentését nem tekinti jogszerűnek, és munkaügyi bírósághoz fordul. Arról, hogy őt milyen indokkal mentették fel, vagy egyáltalán megindokolták-e felmentését, a bírósági ügy miatt nem akart beszélni. Ugyanakkor a sajtóban megjelentekkel kapcsolatban, miszerint a balettmesteri pótlékot jogtalanul vette volna föl, a Las Palmas-i turné pénzét nem jól számolták el, azt válaszolta, hogy a "vád" nem helytálló, Las Palmas-ban nem is volt ott.
Keveházi Gábor az elmúlt években végzett munkájáról szólva hangsúlyozta, hogy erősítette a magyar repertoárt például Seregi László meghatározó balettjeivel, fiatal tehetségeket hozott a Magyar Táncművészeti Főiskoláról, a nyári nemzetközi kurzusokkal kiterjesztette a nemzetközi kapcsolatokat, és lehetőséget adott az új magyar koreográfus nemzedéknek. Mint fogalmazott, most attól tart, hogy az eredmények veszendőbe mennek, különösen, ha a 110 tagú együttes létszámát valóban 80-ra csökkentik, s így bizonyos művek előadhatatlanok lesznek.
A szerdai sajtótájékoztatón ott volt a Keveházi Gábort támogató Markó Iván. Hivatalos lett volna az eseményre Hágai Katalin és Seregi László is, ők azonban betegség miatt nem tudtak megjelenni.
Oszd meg a(z) Munkaügyi bírósághoz fordul Keveházi Gábor című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
munkajog, munkaügy
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, Munkaidő, pihenőidő - Munkajogi szakokleveles nyílt nap
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|