Napi Gazdaság: Fél a szuperbruttótól az adóhatóság
2011.01.28
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Az szja-bevallásban be kell iktatni egy plusz oszlopot, másfajta jövedelmeknél más az adóalap is, ez pedig sok gondot fog okozni az adóhatóság, a NAV várakozásai szerint. Már most látják, hogy nagyon sok személy hibázni fog a bevallás kitöltésénél.
Némi aggodalommal várja az idén az adóhatóság a személyijövedelemadó-bevallásokat, mert hiába lett egyszerűbb az idei bevallási csomag, a kétkulcsos rendszer bonyolult módon búcsúzik - írja a Napi Gazdaság.
Az elektronikus bevallók esetében figyelmeztet a program, a nem túl gyakorlottaknak azonban okozhat fejtörést, akiknek az is hibalehetőség, hogy a szuperbruttóval egyáltalán törődniük kell. Ennek alkalmazása okozhat leginkább gondot. A bevallásban ugyanis ez egy plusz oszlop közbeiktatásával oldható csak meg, a jövedelem mellett fel kell tüntetni az adóalapot is. Az esetek többségében az adóalapot úgy kell kiszámolni, hogy a jövedelmet felszorozzuk 1,27-dal, ám bizonyos esetekben másképp kell eljárni. Ha ugyanis a magánszemély maga után fizet járulékot, adót csak a jövedelem 78 százaléka után kell fizetnie, így a szuperbruttót is a jövedelem 78 százaléka után kell kiszámolni. Mivel a program automatikusan nem tudja megállapítani, mely jövedelem esetében kell más adóalapot alkalmazni, azt a magánszemélynek magának kell kalkulálnia.
Nyomtatott bevallást készítők számára nincs semmilyen program, amely figyelmeztetni tudna a hibákra. Ezért arra lehet számítani, hogy nagyon sok adózót hívnak majd vissza az ügyfélszolgálatokra korrigálni a felmerülő problémákat.
Az idén könnyebbséget jelent, hogy a korábban megszokott alapcsomag helyett a magánszemélyek többsége egy egyszerűbb, 12 oldalas csomagot kap - ebben nincsenek benne az egyéni vállalkozókra vonatkozó lapok, de az árfolyamnyereség-adóval összefüggő oldalak sem. A hatóság a korábbi évek bevallásait figyelembe véve választotta ki azokat, akiknek szükségtelen a teljes csomagot kiküldenie.
Oszd meg a(z) Napi Gazdaság: Fél a szuperbruttótól az adóhatóság című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
szja
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, Szja törvény gyakorlati alkalmazása, juttatások, költségek elszámolása
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|