Hol vagyok:RODIN főoldal ► Hírek ► Nehezebb ma munkanélkülinek lenni, mint a rendszerváltáskor
|
Nehezebb ma munkanélkülinek lenni, mint a rendszerváltáskor
2010.03.18
Forrás: HRPortál
Szerző:
HRPortál Hírek Hírkategória:
munkaügy
Lassul a munkanélküliség növekedése a Közép-dunántúli régióban, de a regisztrált álláskeresők még mindig csaknem annyian vannak, mint az 1990-es évek elején voltak - mondta el Zimmermann József, a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója az MTI-nek.A régióhoz tartozó Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében február végén mintegy 69.500 regisztrált álláskeresőt tartottak számon. A munkanélküliségi ráta 13,8 százalék, s régiós szinten egy év alatt 3,1 százalékkal nőtt - tette hozzá Zimmermann József. Tájékoztatása szerint a munkanélküliség növekedésének lassulását jelzi, hogy nagyságrendekkel csökkent a csoportos leépítéssel elbocsátottak száma. Míg 2008 októberétől, ez év elejéig csaknem 12 ezer ember került utcára csoportos leépítés keretében, az év elejétől február végéig ebben a formában csak 260 dolgozó elbocsátásának szándékát jelezték együttesen a három megyében. Veszprém megyében nincs csoportos létszámleépítési szándék, Komárom-Esztergom megyében 60, Fejérben 200 dolgozó elküldését tervezik. Az 1990-es évekhez képest változatlan a hátrányos helyzetű kistérségek száma. Akárcsak akkor, ma is az ajkai, a pápai, a sümegi, a várpalotai, a sárbogárdi, az enyingi és a dorogi van foglalkoztatás szempontjából a legrosszabb helyzetben a régióban. Változás viszont, hogy míg az 1990-es évek elején a szocialista nagyvállalatok átalakulása, összedőlése okozta a létszámleépítések többségét, 2008 végétől az év elejéig 14-15 ezer, a csoportos leépítésben nem szereplő, zömében a kisebb cégektől elbocsátott került be a munkaügyi központok regisztrációjába. Ezt az úgynevezett "terülő" munkanélküliséget pedig nehezebb kezelni, mivel ellentétben az akkori "pontszerű" leépítésekkel, a munkaügyi szervezet nem tud rá előre felkészülni - mondta Zimmermann József. Más a mostani helyzet azért is, mert míg másfél évtizede az akkor megjelenő multinacionális cégek szinte "szívták magukba" a képzetlen munkaerőt, az időközben megkezdődött lassú munkastruktúra-váltás miatt az összes álláskereső 40 százalékát kitevő réteg már egyre nehezebben talál munkát. Kiemelt feladat a képzésük. A régió több mint 2,2 milliárd forintos decentralizált alapjának 35 százalékát az idén képzésre, továbbképzésre szánják.
Oszd meg a(z) Nehezebb ma munkanélkülinek lenni, mint a rendszerváltáskor című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
munkaerő-kölcsönzés, munkajog, munkajogi szakokleveles, munkakör, munkaügy
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, A munkaviszony megszűnése, szabályos megszüntetése
|
|
Címkék
cafetéria(51), befektetés(7), munkaügy(313), foglalkoztatás(60), szja(30), adózás(265), saját rendezvény(18), áfa(23), számlázás(9), eva(25), adókedvezmény(18), egészségpénztár(1), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(145), juttatás(13), járulék(23), munkajog(125), letöltés(2), gazdaság(396), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(55), ÁJK(3), adószakértő(21), adótanácsadó(16), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(29), apeh(108), HR(23), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(17), bér(47), oktatás(48), családi pótlék(4), törvény(42), munkakör(75), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(5), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(9), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(34), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(13), nőnap(0), beszámoló(1), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(97), számvitel(1), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(24), támogatás(5), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(15), önkormányzat(11), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(23), tao(4), társasági adó(4), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(15), válságadó(26), adótörvény(46), adótörvények(50), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(8), kormányzat(17), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(17), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(5), infokommunikáció(1), parlament(6), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(12), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(22), pénzügy(12), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(1), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(37), új munkatörvénykönyve(5), máv(1), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(2), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(1)
|