Nem ingatta meg a kiskereskedelmet a válság
2009.12.23
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Budapest, 2009. december 22., kedd (MTI) - Az idei első félévben még 41 százalékkal több kiskereskedelmi céget számoltak föl, mint egy évvel korábban, a másodikban viszont már kevesebbet, mint 2008 hasonló időszakában - közölte az Opten Kft. céginformációs szolgáltató az MTI-vel kedden. Az Opten adatai szerint az első félévben 1.219 kiskereskedelmi vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás Magyarországon. Ezzel szemben 2009 második felében 827 cég ellen indítottak fizetésképtelenségi eljárást a hitelezők, ami 14 százalékkal kevesebb mint az előző év hasonló időszakában. Az Opten kiemelte, hogy a kiskereskedelemben évek óta viszonylag magas a felszámolások aránya, de hasonlóképpen számottevő az új cégalapítások száma is, vagyis általában véve is magas a fluktuáció. Ebben az évben azonban a tömeges felszámolások mellett már az első félévben is jóval kevesebb új cég alakult, mint korábban. Az első és a második féléves adatok a társaság szerint azt mutatják, hogy a kiskereskedelmet előbb érte el a válság, mint bármely más területet az építőipar kivételével, és előbb is kerül ki a gödörből, mint más ágazatok. Míg 2008-ban még úgy is több mint 5.500 új céget jegyeztek be az ágazatban, hogy az utolsó negyedévben már visszaesett a cégalapítás kedv, addig idén csak 5.000 új céget jegyeztek be a cégbíróságok, vagyis a kereskedők kilátásai semmiképpen sem pozitívak a közeljövőt illetően. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábbi adatai szerint az idei első félév végén 56.720 kiskereskedelmi üzlet volt Magyarországon, 3 százalékkal kevesebb, mint tavaly év végén, és 6,1 százalékkal kevesebb, mint 2009 június végén.
Oszd meg a(z) Nem ingatta meg a kiskereskedelmet a válság című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
válság
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|