Novemberben nyugdíjkiegészítést kapnak a nyugdíjasok
2010.10.07
Forrás: HRPortál
Szerző:
HRPortál Hírek Hírkategória:
munkaügy
A novemberi nyugdíjjal együtt, egy összegben kapják meg a nyugdíjasok az idei nyugdíjkiegészítést: ez átalagosan havi 500 forint, így a tizenkét hónapra járó összeg egy átlag nyugdíjas esetében összesen, átlagosan 6 ezer forint lesz - közölte szerdán a kormányszóvivő.
Nagy Anna a kabinet szerdai ülése után bejelentette, hogy a kormány döntött a nyugdíjak és a baleseti járadék 2010. évi egyösszegű kiegészítéséről; a cél az, hogy a nyugdíjak megőrizzék a vásárlóértéküket.
Elmondta: a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény írja elő a nyudíjkiegészítést az éves várható infláció mértékéig. Jelezte, hogy korábban 2010-re 4,1 százalékos pénzromlást prognosztizáltak, de az idén várható fogyasztói árindex 4,7 százalékra módosult, a nyugdíjasokra pedig 4,4 százalékos árindex vonatkozik.
A kormány a nyugdíjkorrekciónál a 4,7 százalékos inflációt veszi alapul - húzta alá a szóvivő, rámutatva, hogy ez 0,6 százalékos különbözetet jelent a januárban tervezetthez képest. Az ennek megfelelő összeget januártól visszamenőlegesen, illetve decemberben előre kapják meg egy összegben a nyugdíjasok - emelte ki Nagy Anna.
Közölte: az intézkedés 2 millió 730 ezer ember érint, ennyien kapnak egy összegben nyudíjkiegészítést novemberben a rendes nyugdíjuk mellett.
Oszd meg a(z) Novemberben nyugdíjkiegészítést kapnak a nyugdíjasok című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
nyugdíj
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(344), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(297), saját rendezvény(18), áfa(25), számlázás(9), eva(28), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(4), tb(10), nyugdíj(156), juttatás(14), járulék(23), munkajog(148), letöltés(2), gazdaság(416), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(55), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(5), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(101), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(26), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(56), adótörvények(54), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(12), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(18), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(30), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(44), új munkatörvénykönyve(11), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(2), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|