Hol vagyok:RODIN főoldal ► Hírek ► Pontosítják a vezetői javadalmazások közzétételének szabályait
|
Pontosítják a vezetői javadalmazások közzétételének szabályait
2009.09.22
Forrás: HRPortál
Szerző:
HRPortál Hírek Hírkategória:
munkaügy
A kormány idén ősszel törvényben rögzíti, vagy jövő tavasszal pontosítja a vezetői javadalmazások közzétételéről szóló kormányrendeletet - közölte a kormányszóvivő hétfőn, miután Jóri András adatvédelmi biztos és Tordai Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára egyeztettek.Szollár Domokos tájékoztatása szerint az adatvédelmi biztos a rendelet céljával és irányával egyetértett, így nem politikai, hanem jogász-szakmai kérdésekről zajlott az egyeztetés. Mint mondta, Jóri András azt kifogásolta, hogy a rendelet nem határozza meg pontosan, hogy milyen körre vonatkozik a közzétételi kötelezettség. A kormányszóvivő hangsúlyozta: szeretnék egyértelművé tenni, hogy ez a felsővezetőkre és bizonyos vállalatoknál a meghatározó középvezetőkre vonatkozik. Közölte: a pontosítást vagy a várhatóan az idén ősszel a parlament elé kerülő, a többségi tulajdonú állami, önkormányzati cégeknél, közmédiumoknál dolgozók fizetésének maximalizálásáról szóló törvényjavaslatba építik bele vagy jövő tavasszal - a következő közzétételi határidő előtt - módosítják az eredeti kormányrendeletet. A kormány augusztus végén fogadta el a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről szóló kormányrendeletet, amely szerint szeptember 15-étől bárki számára hozzáférhető módon, az interneten kell közzétenni az érintettek pénzbeli juttatásait. Ez vonatkozik azokra a vezető tisztségviselőkre, felügyelőbizottsági tagokra, vezető állású munkavállalókra, a tartósan egyes munkavállalók tevékenységét irányító munkavállalókra, akik olyan állami, önkormányzati gazdasági társaságnál, költségvetési szervnél, közalapítványnál dolgoznak, amelynél külön-külön vagy együttesen számítva is többségi befolyással bír az állam. A szabályok szerint nyilvánosságra kell hozni a vezető nevét, tisztségét, munkakörét, illetve a munkaviszonyban álló személy esetében a munkaviszonya alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli juttatásokat. Ezen belül külön fel kell tüntetni a személyi alapbért, az egyéb időbért, a teljesítménybért, az időbért megalapozó időtartamot, illetve a teljesítménybért megalapozó követelményeket. A nyilvánosság megismerheti a végkielégítés mértékét és a felmondási idő tartamát is. A vezető tisztségviselőknél, felügyelőbizottsági tagoknál felkerül az internetre a megbízási díj, a megbízási díjon felüli egyéb járandóság, a jogviszony megszűnése esetén járó pénzbeli juttatások összege is. A közzétett adatok a közzétételt követő két évig nem távolíthatók el. Ha az érintett cégek elmulasztják a közzétételt, illetve ha az nem teljes vagy nem időszerű, akkor a törvényességi felügyelet gyakorlására jogosult szerv eljárása kezdeményezhető.
Oszd meg a(z) Pontosítják a vezetői javadalmazások közzétételének szabályait című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
bér
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|