Rodin Felnottképzési Üzletág
Rodin Felnőttképzési Üzletág
szakmai rendezvények - képzések - felnőttoktatás
 
Hol vagyok:RODIN főoldal Hírek ► RangAdó csaknem félezer csapattal

RangAdó csaknem félezer csapattal

2009.11.18 Forrás: APEH.hu
Szerző: APEH Hírek
Hírkategória: gazdálkodás, adózás

Csaknem félezer csapat jelentkezett az adóhatóság második alkalommal meghirdetett versenyére, a RangAdóra. A rövid jelentkezési határidőt az érdeklődésre való tekintettel meg is hosszabbította az APEH; november 6 helyett november 11-e, szerda éjfélig várta a nevezéseket.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal másodszor hirdette meg a fiatalok adótudatosságra nevelését segítő vetélkedőjét, a RangAdót. 250 iskolából 448 csapat jelentkezett a megmérettetésre. November végén pedig már az első internetes forduló kezdődik.

Az adótudat formálása az állami adóhatóság egyik kiemelt célja, ezért is hirdette meg tavaly első alkalommal vetélkedőjét középiskolásoknak. A nagy sikert aratott verseny a múlt évihez hasonló formában újra indul.

A legnagyobb érdeklődés a vetélkedőre a Közép-magyarországi és az Észak-alföldi régióból mutatkozott. Előbbiből 87, a másikból 81 öt fős csapat regisztráltatta magát. Az oktatási intézmények közül a budapesti Károlyi Mihály Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola a listavezető. 14 csapatuk valamelyike próbálja megismételni az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium tavalyi sikerét.

A verseny hamarosan "élesbe" fordul, hiszen november végén már a világhálón zajlik a vetélkedés, majd jövő tavasszal a regionális döntők után ezek győztesei mérhetik össze tudásukat a fiatalok adótudatosságra nevelését szolgáló játékos tudáspróbán.



Oszd meg a(z) RangAdó csaknem félezer csapattal című cikket a Facebook-on, kattints >>>


Cikkhez kapcsolódó címkék: apeh  

Szakmai hírlevél
Iratkozzon fel bármely szakmai hírlevelünkre és cserében INGYENESEN elküldjük Önnek:

- Art, Szja, Áfa 2012
e-kiadvány gyűjtemény

- Új Mt., munkajogvi-
-szony
e-dok csomag

- Nyugdíj, Tb, Szja
e-dokumentumok

Érdekelnek az ingyenes kiadványok, kattintok >>>
 
Címkék

cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)

Mostanában történt
RODIN állásportál
  Összes álláshirdetés >>>