Hol vagyok:RODIN főoldal ► Hírek ► Szerencsejáték Szövetség: milliárdokkal nőhetne az adóbevétel
|
Szerencsejáték Szövetség: milliárdokkal nőhetne az adóbevétel
2010.09.16
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Budapest, 2010. szeptember 15., szerda (MTI) - Előzetes kalkulációk szerint évente mintegy 35,5 milliárd forint többlet játékadó-bevételhez jutna az állam, és mintegy 16 ezer új munkahely is létesülhetne azoknak a javaslatoknak az elfogadása nyomán, amelyet szerdán egy szakmai tanácskozáson ismertetett Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke. A javaslatokról az MSZSZ elnöke Budapesten a SYMA-csarnokban zajló Gamexpó nemzetközi Játék és Nyerőgép Szakkiállításon, a tanácskozást megelőzően beszélt az MTI-nek. Elmondta: a javaslatok lényege, hogy mind az állam több játékadó-bevételhez, mind pedig a nyerőgépeket üzemeltető vállalkozók több árbevételhez jussanak a jelenleginél. Erre azért van szükség, mivel a gazdasági válság miatt csökkent a fizetőképes kereslet, így a vállalkozók jövedelme, sőt az állami játékadó-bevétel is jelentősen kevesebb. Ezért a Magyar Szerencsejáték Szövetség javasolja, hogy szabályozzák az internetes játékpiacot, továbbá gondolják újra a nyerőgépek üzemeltetésére, valamint a pókerjátékra vonatkozó szabályokat is. Az elnök úgy vélte: az internetes szerencsejáték szabályozása révén az állam minimálisan mintegy 15 milliárd forint többlet játékadó-bevételhez jutna évente. Továbbá az egyéb területek újra szabályozásával további mintegy 17 milliárd forint többlet játékadó-bevétel is jelentkezne. A játékgépek üzemeltetői is legalább 10 százalékos árbevétel-növekedést érhetnének el. Ezzel visszaállítható volna a nyerőgépek országos összárbevétele a néhány évvel ezelőtti 90 milliárdot meghaladó szintre. Hozzátette: a múlt évben a játékgépek árbevétele valamivel haladta csak meg a 81 milliárd forintot. Schreiber István szerint az új szabályokat úgy kellene megalkotni, hogy az internetes játékokat, ha azokat külföldiek üzemeltetik, csak magyar terjesztőn keresztül árusíthatnák. Továbbá a magyar üzemeltetők kedvezőbb működtetési feltételeket kapnának, mint a külföldiek. Ez egy patrióta szabályozás lenne, ami nem szokatlan az unióban, van ilyen példa Franciaországban és Belgiumban is. Emellett a játékgépek jelenlegi két kategóriája mellett, egy harmadik kategóriát is bevezetnének. Ez vagy interneten keresztüli játékot jelente, vagy hálózatba kötött nyerőgépek működtetését. Az eddigi játékadót - amely most havonta és gépenként 100 ezer forint - pedig átalakítanák a bevételhez igazodó százalékos mértékű játékadóvá. Azaz az árbevétel bizonyos százalékát kellene játékadóként az üzemeltetőnek befizetnie. A póker szabályait is változtatnák, mivel a szakember szerint most az nem a tényleges szabályokhoz, hanem egy elképzelt környezethez igazodik. Így a játékosok játéklehetőségeit korlátozza és nem teszi vonzóvá a legális pókerszervezést. Schreiber István szerint az új szabályozással munkahelyeket is lehetne teremteni, mivel a gazdasági válság miatt az utóbbi években mintegy 5.800 játékhely szűnt meg Magyarországon, ami mintegy 10-15 ezer munkahely megszüntetését is jelentette. Emellett a harmadik kategóriás játékgépek, lehetőség bevezetésével a nyerőgépeket üzemeltető vállalkozások árbevétel-növekedéshez juthatnának. A Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke úgy vélte: az új szabályozásról még hónapokig kell egyeztetni majd az állami illetékesekkel, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyi részlegével, az APEH-hel, valamint az állami szerencsejáték-szervező céggel is.
Oszd meg a(z) Szerencsejáték Szövetség: milliárdokkal nőhetne az adóbevétel című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
adózás
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|