Hol vagyok:RODIN főoldal ► Hírek ► Új Magyarország Kishitel a mikro- és kisvállalkozásoknak
|
Új Magyarország Kishitel a mikro- és kisvállalkozásoknak
2010.04.28
Forrás: MTI
Szerző:
MTI Hírek Hírkategória:
gazdálkodás, adózás
Budapest, 2010. április 27., kedd (MTI) - Új Magyarország Kishitel néven a válsággal sújtott mikro- és kisvállalkozások számára hitelintézeteken keresztül igény bevehető konstrukciót dolgozott ki a Magyar Vállalkozásfinanszírozási (MV) Zrt. - jelentette be Benke Ákos, a MV Zrt. vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Benke Ákos hangsúlyozta, hogy az Új Magyarország Mikrohitel Programban a hitelintézetek által közvetített konstrukciót tették kedvezőbbé a vállalkozások számára, és így jött létre az Új Magyarország Kishitel, amely a szerződött bankoknál, takarékszövetkezeteknél már igényelhető. Elhangzott: az Új Magyarország Kishitel programban 56 milliárd forint forrás kihelyezésére van lehetőség 2015 végéig. Bátora László, a MV Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy számításuk szerint vonzó lesz az új konstrukció, mert a maximum 50 millió forint hitel már eléri a kisvállalkozások "ingerküszöbét". A feltételeket ismertetve Bátora László elmondta, hogy az Új Magyarország Kishitel keretében maximum 50 millió forint hitel vehető fel egyéb meglévő hitelek mellett is forgóeszköz finanszírozásra, illetve beruházásra. Forgóeszköz hitel esetén nem kérnek önerőt, a beruházási hitelnél a projekt teljes költségének 20 százalékát kell finanszíroznia a vállalkozónak. Elhangzott: a türelmi idő forgóeszköz hitelnél 2 hónap a beruházásinál 24 hónap. A kamat buborhoz kötött, jelenleg maximum 7,65 százalékkal kínálhatják a közreműködő bankok a futamidő forgóeszköznél maximum 36 hónap, beruházási hitelnél 120 hónap. Az Új Magyarország Kishitel esetében is lehet élni az Új Magyarország Hitelgarancia program lehetőségével. Benke Ákos a sajtótájékoztatón ismertette az Uniós Vállalkozói Hitelek (Jeremie-program) eddigi eredményeit. Az Új Magyarország Mikrohitel programban 18 mikrofinanaszírozó szervezet több mint 12 milliárd forint mikro hitelt helyezett ki az 56 milliárd forint keretből. Az Új Magyarország Mikrohitel programban a 35 hitelintézetek 385 millió forintot juttatott el a vállalkozásokhoz, ez a konstrukció alakult át Új Magyarország Kishitel programmá. Az Új Magyarország Kis- és Középvállalkozói Hitel programban 4,7 milliárd forintot, az Új Magyarország Forgóeszköz Hitel programban 3,6 milliárd forintot helyeztek ki a bankok a vállalkozásokhoz. Az Új Magyarország Hitelgarancia programban mintegy 1,9 milliárd forintot kötöttel le. Megkezdődött a kihelyezés az Új Magyarország Kockázati Tőke programban is. Kérdésre válaszolva Benke Ákos elmondta, hogy Jeremie programban a jelenleg érvényben lévő hitelezés politika szerint szabad-felhasználású hitelt nem lehet nyújtani, ha ez a szabály megváltozik, akkor a Széchenyi Kártya mögé is lehet tenni uniós forrást. Megjegyezte: a KA-VOSZ Garantiqua Zrt. az idén februárban csatlakozott a Jeremie-program résztvevői közé, így akár már folyósíthatna Új Magyarország Mikrohitelt.
Oszd meg a(z) Új Magyarország Kishitel a mikro- és kisvállalkozásoknak című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
gazdaság
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|