Vakáció! A rendes szabadság kiadása
2012.01.20
Forrás: Az Új MT. blog
Szerző:
Dr. Kártyás Gábor
Hírkategória:
munkaügy
A rendes szabadságnál nem csak a mennyiség fontos. Azt is tudni kell, hogyan lehet hozzájutni a szabadsághoz, azaz milyen szabályok alapján lehet azt kiadni-kivenni. Az új Munka Törvénykönyve (Mt.) e tekintetben is hoz fontos változásokat.
Az új Mt. is megőrzi azt a sajátosságot, hogy a köznyelvi fordulattal szemben a szabadságot nem a munkavállaló veszi ki, hanem a munkáltató adja ki. A szabadsággal tehát elsősorban a munkáltató rendelkezik, és ? a munkavállaló véleményének meghallgatása után ? maga dönti el, hogyan ütemezi a szabadságot. Évente 7 munkanap szabadságot azonban a munkavállaló kérése szerint kell kiadni, legfeljebb két részletben. Ez a fiatalabb munkavállalók (43 év alatt) számára kedvezőbb változás a hatályos szabályokhoz (5 munkanappal rendelkezik a munkavállaló) képest.
Akár a munkáltató adja ki a szabadságot, akár a munkavállaló kívánja igénybe venni, a másik felet 15 nappal előre értesíteniük kell erről a szándékukról. A mai Mt. szerint három nap erejéig a munkavállaló akár előzetes bejelentés nélkül, azonnal is kérhet szabadságot, ha ezt valamilyen rendkívüli körülmény indokolja. Ezt a lehetőséget az új törvény elhagyja. Viszont átveszi azt a 2012. január 1-jétől hatályos szabályt, hogy különös méltánylást érdemlő személyi, családi körülmény esetén a munkavállalót menetesíteni kell a munkavégzési kötelezettség alól (pl. közeli hozzátartozó hirtelen megbetegedése). Tehát, adott esetben akár évente 3 napnál többször is távol maradhat a munkától a munkavállaló, ha ezt valamilyen különleges ok indokolja. Erre a távollétre azonban díjazás nem jár majd neki.
Továbbra is az marad az alapelv, hogy a rendes szabadságot az esedékesség évében kell kiadni. Például, ha valakinek 25 nap jár 2012-re, úgy azt még ebben az évben meg is kell kapnia. A ma hatályos törvény is megenged azonban olyan eseteket, amikor a tárgyévi szabadságot át lehet vinni a következő évre. Ezeket az eseteket rugalmasabbá teszi az új Mt. Így például, az utolsó negyedévben (október 1-je után) kezdődő munkaviszonyokban a tárgyévi szabadságot elegendő a következő év március 31-ig kiadni. Szintén az esedékesség évében kiadottnak minősül a szabadság, ha még a tárgyév végén kezdődik el és legfeljebb 5 munkanap erejéig áthúzódik a következő évre. Például, ha a munkavállaló december 27-től január 5-ig szabadságon van, úgy a januárra áthúzódó pár napot még az előző évre járó szabadság terhére lehet elszámolni. Így az év végén lehet korrigálni, ha a munkavállalónak maradna pár kihasználatlan szabadsága.
Ha a munkavállaló oldalán felmerülő okból nem lehet a tárgyévben kiadni a szabadságot (pl. mert gyermekgondozási szabadságon van, vagy keresőképtelen beteg), úgy az akadályoztatás megszűnésétől számított 60 napon belül kell kiadni a ?bent rekedt? napokat. A szabadságot megváltani azonban kizárólag a munkaviszony végén lehet, tehát ? ellentétben a hatályos szabályozással ? a gyermekgondozási szabadságra járó rendes szabadságot még részben sem lehet pénzben kifizetni. Ha a munkáltató oldalán merül fel valamilyen akadályozó körülmény, tárgyévben a ki nem adott napokat átvinni csak kollektív szerződés felhatalmazása alapján, legfeljebb a tárgyévi szabadság egynegyede erejéig és csak a következő év március 31-ig lehet. Újdonság, hogy a felek megállapodása alapján a 20 nap alapszabadság és az életkor alapján járó pótszabadság egyharmadát a következő év végéig is kiadhatja a munkáltató. Így ha a munkavállaló hosszabb tartamú távollétet tervez, a felek megállapodhatnak abban, hogy a szabadságot erre a különleges alkalomra tartalékolják. A szabadság felaprózódása ellen született az a szabály, amely szerint csak a munkavállaló beleegyezésével lehet a szabadságot úgy kiadni, hogy ne legyen egy legalább 14 napos összefüggő pihenés az év során.
Talán a legfontosabb változás, hogy az új törvény szerint a rendes szabadságot nem napokban, hanem órákban kell elszámolni. Azaz, egy nap szabadság 8 óra munkavégzés alól mentesít. Ha a munkavállaló munkaidő-beosztása egyenlőtlen, és ezért bizonyos napokon 8 óránál többet, máskor ennél kevesebbet dolgozik, ezt a szabadság kiadásánál is figyelembe kell venni. Például, ha a munkavállaló hétfőn és kedden kap szabadságot, amikor 4-4 óra munkára volt beosztva, ez számára nem két, hanem egy nap szabadságot fog jelenteni. Ugyanakkor, ha e két napra 12-12 óra munkavégzésre volt beosztva, úgy a szabadságnapjai is három és nem csak két nappal fognak csökkenni. Így tehát 25 nap szabadság nem feltétlenül 25 naptári napra mentesít a munkavégzés alól, hanem ez lehet több és kevesebb is. Ez a megoldás ? különösen az egyenlőtlen munkaidő-beosztásban foglalkoztató ? munkáltatók számára jóval egyszerűbb adminisztrációt jelent, mint a ma hatályos szabály, amely mellett egy nap szabadságot mindig a munkaszerződés szerinti napi munkaidő mértékével kell elszámolni.
Az első ránézésre csalafinta számítás a munkavállalók oldalán nem eredményez lényeges különbséget. Egyrészt, a szabadság idejére természetesen annyi órára jár távolléti díj, ahány órára a munkavállaló be volt osztva aznapra. Így a rendes szabadság mértékét jobban igénybe vevő, 12 órás napra arányosan magasabb a díjazás is. Illetve megfordítva: egy négyórás napra kiadott szabadságra csak kevesebb, négy órányi távolléti díjat kell fizetni. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy ha egy munkavállaló napi 12 órát dolgozik, úgy az egyenlőtlen munkaidő-beosztás szabályai szerint, később kell legyen olyan munkanapja is, amikor arányosan kevesebb munkaórát, esetleg 0 órás munkanapot rendel el a munkáltató. Tehát, ha több szabadságba is kerül a munkavégzés alóli mentesülés ezeken a napokon, később következnie kell olyan munkanapoknak, amikor a munkavállalót arányosan kevesebb munkára osztják be. Így végül is a munkától távol töltött időben nem lesz különbség. (Kivétel ez alól, ha a munkavállaló hosszabb teljes napi munkaidőben dolgozik, így a készenléti jellegű munkakörök, illetve hozzátartozók közötti munkaviszony esetén).
Végül, még egy jellegzetességről kell szólni. Már több bejegyzésben kiemeltem, hogy az új törvény általában megengedi, hogy szabályaitól a felek kollektív szerződésben eltérjenek, akár a munkavállaló előnyére, akár hátrányára. Nincs ez másként a rendes szabadság esetén sem. A rendes szabadság pénzbeli megváltására és órákban való elszámolására vonatkozó szabályok kivételével így a rendes szabadság kiadását kollektív szerződés a fentiekhez képest eltérően, akár a munkavállaló hátrányára is meghatározhatja.
Oszd meg a(z) Vakáció! A rendes szabadság kiadása című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
munkajog, munkatörvénykönyve, munkaügy, új munkatörvénykönyve
|
Kapcsolódó rendezvények:
1, Ilyen lett az új Mt.
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|