Végleg a mélybe taszíthatja hazánkat a szakemberhiány
2009.09.10
Forrás: HRPortál
Szerző:
HRPortál Hírek Hírkategória:
munkaügy
A magyar gazdaságot leterítő következő csapás a közoktatás színvonalának rohamos romlása miatt bekövetkező szakemberhiány lehet - áll a Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázatát kiíró Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke, prof. Dr. Kroó Norbert idei expozéjában.A válságot elkerülni csak gyors intézkedésekkel lehet. Az elitoktatás megerősítése mellett külön kell választani a tömegképzést a felzárkóztatástól, nagyobb gondot kell fordítani a tehetséges gyerekek felkutatására és oktatására, de a legfontosabb a pedagógus szakma megbecsülésének helyreállítása. A Rátz Tanár Úr Életműdíj kilencéves története alatt soha nem volt annyira fontos a pedagógus társadalom megbecsülésének kinyilvánítása a gazdasági elit képviselői részéről, mint napjainkban - jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémián megtartott kuratóriumi ülésen prof. Dr. Kroó Norbert, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke. A személyenként egymillió forintos díjat idén is két-két fizika-, matematika-, kémia- és biológiatanár nyerheti el. A középiskolák, szülői munkaközösségek, volt és jelenlegi tanítványok szeptember 12-ig tehetik meg jelöléseiket a www.ratztanarurdij.hu címen letölthető felterjesztési űrlapon. A novemberben átadásra kerülő díjak nemcsak az üzleti élet elismerésének és köszönetének, hanem a szakma iránti szolidaritásnak a jelképei is. Támogató figyelem és tisztelgés azon hivatástudó, elkötelezett emberek iránt, akik a jövő nemzedéke szellemi pallérozásának felelősségteljes, nehéz munkáját egyre méltatlanabb és zavarosabb viszonyok között is el kell végezzék. Ismerethiánnyal küzdő pedagógusokA mai Magyarországon egy veszteséges állami vállalat személyzetise annyi végkielégítést visz haza, amennyit egy középiskolai matematikatanár több tízezer diák 60 évnyi tanításával sem tud megkeresni - nehezményezte Kroó professzor. Ijesztő mennyiségű pénz ömlik ki hasonlóan értelmetlenül az államkasszából, ugyanakkor az oktatásügy évek óta jelentős finanszírozási gondokkal küzd. A tanárok állami megbecsülésének hiánya odáig vezetett, hogy a tehetséges fiatalok körében a pedagógus szakma iránti érdeklődés szinte teljesen megszűnt. Ennek következményeként hamarosan olyan pedagógusok tanítják majd a gyermekeket, akik az oktatott tárgykörben maguk is komoly ismerethiánnyal küzdenek, ezért a felsőoktatási intézményekben a nívós szakmai munka helyett a tantárgyi alapismeretek pótlásával lesznek
kénytelenek foglalkozni az oktatók. A kuratóriumi elnök a legsürgősebb tennivalókat három pontban foglalta össze: a pedagógus szakma javadalmazási rendszerének azonnali átdolgozása; az állami elit- és tömegképzés különválasztása; a tehetségkutatás és -gondozás területi intézményrendszereinek hatékonyabb működtetése. Kroó professzor az elitoktatás háttérbe szorítását az oktatáspolitika legnagyobb baklövéseként tartja számon, de véleménye szerint megfelelő, jól elkülönült felzárkóztatási programok híján a tömegképzés is nagy bajban van. Az oktatási színvonal már most is érzékelhető, általános csökkenése miatt kialakuló szakemberhiány az eddigi válságnál nagyobb mértékű, hosszabban ható, csak nehezen orvosolható csapást fog mérni a magyar gazdaságra. Az idő elfogyott - jelentette ki az alapítvány elnöke. Minden tétlenséggel, vagy bizonytalan eredménnyel kecsegtető kísérletezéssel eltöltött év mélyíti azt a gödröt, aminek már régóta az alján vagyunk, ahonnan lassan már kilátni sem lehet, nemhogy kikapaszkodni - fogalmazott a professzor.
Oszd meg a(z) Végleg a mélybe taszíthatja hazánkat a szakemberhiány című cikket a Facebook-on, kattints >>>
|
Cikkhez kapcsolódó címkék:
foglalkoztatás
|
|
Címkék
cafetéria(53), befektetés(7), munkaügy(338), foglalkoztatás(60), szja(33), adózás(289), saját rendezvény(18), áfa(24), számlázás(9), eva(27), adókedvezmény(18), egészségpénztár(2), egészségbiztosítás(3), tb(9), nyugdíj(153), juttatás(14), járulék(23), munkajog(141), letöltés(2), gazdaság(415), szakjogász(2), jogi képzés(7), szakjogász képzés(2), pte(9), munkajogi szakokleveles(56), ÁJK(3), adószakértő(22), adótanácsadó(17), okleveles adószakértő(1), vagyonadó(24), 0908(5), bevallás(32), apeh(108), HR(24), üzemanyagár(33), üzemanyagárak(25), szakképzés(18), bér(54), oktatás(50), családi pótlék(4), törvény(45), munkakör(76), lakástámogatás(3), iparűzési adó(8), atipikus foglalkoztatás(1), atipikus(1), válság(62), leépítés(3), pénz(25), transzferár(4), kapcsolt vállalkozás(1), gépjármű(4), kamion(2), autóközlekedés(4), mérlegképes(9), gyes(5), gyed(4), ellátás(1), cég(28), cégadat(8), RODIN(35), reklám(1), cégautó(3), klíma(1), bulvár(1), sztrájk(10), környezetvédelmi(4), termékdíj(4), közalkalmazott(6), költségvetés(36), eho(3), hozzájárulás(5), egészségügyi hozzájárulás(0), outsourcing(3), munkaerő-kölcsönzés(28), utalvány(3), illeték(14), nőnap(0), beszámoló(2), rendelet(2), egypercben(1), teszor(0), teáor(0), feor(0), szj(0), felszámolás(6), építőipar(2), matolcsy(9), bírság(2), vám(7), okmány(3), bankadó(27), személyi hírek(100), számvitel(2), számviteli szabályzat(1), egyszerűsített foglalkoztatás(7), pszáf(12), bank(25), támogatás(6), pályázat(2), hitel(22), széchenyi kártya(4), államháztartás(17), önkormányzat(12), kormányhivatal(8), közbeszerzés(19), háztartási munka(1), munkavégzés(24), tao(5), társasági adó(5), biztosítás(3), különadó(22), kamara(2), imf(7), jog(18), válságadó(26), adótörvény(51), adótörvények(53), ksh(5), statisztika(2), széchenyi terv(6), felsőoktatás(4), internet(10), kormányzat(21), fejlesztés(4), könyvelő(2), öröklés(1), állás(2), eu(19), feosz(1), gyermekvédelem(1), gyermekjog(1), karácsony(1), fenyők(1), számla(2), havazás(1), média(6), infokommunikáció(1), parlament(11), turizmus(2), sziget fesztivál(1), felmondás(1), monetáris tanács(2), egészségügy(17), táppénz(3), tanügyigazgatás(1), családi kedvezmény(1), nav(29), pénzügy(15), energiaszolgáltatás(1), családtámogatás(1), mnb, magyar nemzeti bank(3), mnb(4), magyar nemzeti bank(1), közigazgatás(5), szép kártya(3), széchenyi pihenő kártya(4), adósmentés(0), devizahitelesek(1), devizahitel(2), üdülési csekk(1), hőségriadó(2), politika(2), közvélemény kutatás(1), kormánybiztos,esztergom(1), nyakkendő(1), budapest(3), pécs(1), fogyasztóvédelem(1), munkatörvénykönyve(42), új munkatörvénykönyve(8), máv(2), alapkamat(1), sikkasztás(1), gdp(1), mti(3), kánikula(1), főváros(3), zöld könyv(1), pótfelvételi(1), szte ájk(1), könyvbemutató(1), népszámlálás(1), szavazás(1), pszichológia(1), alaptörvény(0), európai unió(2), végtörlesztés(2)
|